2021, január 19, kedd.

Anyaországi napok Márton Áron jegyében

A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum társszervezője volt a névadó püspök emlékére szervezett budapesti eseményeknek. Lázár Csilla, a múzeum vezetője ezekről a nem mindennapi eseményekről számolt be lapunknak.

lazar csilla_BA

– Az elmúlt hétvége nagyon tömény volt: a Márton Áron, a XX. század püspöke című vetélkedő elődöntőjét és döntőjét tartottuk csütörtökön és pénteken Lakiteleken, majd az országházi emlékülést követően a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum anyagából készült kiállítást nyitottuk meg a budai Várban (a Magyarság Házában), utána pedig Jakubinyi György érsek mutatott be szentmisét a Mátyás-templomban Áron püspök tiszteletére. De még a vasárnap is Márton Áron „jegyében telt” Budapesten. A Magyarok Nagyasszonya templomban szentmisét tartottak, majd egy (szintén a múzeumunk segítségével létrejött) Márton Áron-kiállítást mutatott be a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ. Nehéz ilyen rövid idő alatt következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy mire volt jó, vagy még inkább mire lesz jó a budapesti ünnepségsorozat, de tagadhatatlanul „premier” volt ez több szempontból is. Ahogyan Jakubinyi érsek úr megfogalmazta, Márton Áron püspök „bevonult a Magyar Országgyűlésbe”. Ahová, tegyük hozzá, személyesen is „bevonulhatott volna”, ha 1940-ben úgy döntött volna, hogy áttelepül Észak-Erdélybe. (Hiszen egyházfőként helye lett volna a Felsőházban, éppen abban a teremben, ahol most a megemlékezés zajlott.) Ezen döntése, meg sorsának további alakulása miatt is – ahogyan több előadó is „nehezményezte” – Márton Áron püspök sajnos ma sem kapta meg az őt megillető kitüntetett helyet sem a magyar történetírásban, sem az egyháztörténetben, nemhogy a kelet-közép-európai, de még a magyar egyháztörténetben sem. Míg Erdély jó részén tisztelete töretlen, Nagyváradtól nyugatra igen kevesek hallottak róla. Pedig személye, tanítása ma is mutatja a követendő irányt, „terápiát” kínál a válságos időkre is, a mai értékrendi válságra is, ahogyan Virt László rámutatott előadásában. Hogy csak kettőt emeljek itt ki Márton Áron sok – immár Budapest számára is felmutatott – útmutatása közül: az egyéni érdekek után futás mellett fontoljuk meg a közösségért való felelősséget, és ki-ki törekedjék a szakmai kiválóság mellett önzetlen jellem kialakítására, mert „A tehetség egymagában nem elég; párosulnia kell jellemmel is.”

– Ezúttal két különböző vetélkedő díjazása is megtörtént. Az internetes Márton Áron vetélkedő elődöntőjét és döntőjét Lakiteleken tartották. Miért éppen Lakitelek?

– Amikor Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke felkarolta a Ferenczes István és Lövétei Lázár László által felvetett – akkor még, bevallom, számomra irreálisnak tűnő – ötletet, hogy legyen Márton Áron-emlékülés az Országház felsőházi termében, végiggondoltuk, hogyan lehetne minél több emberhez, elsősorban fiatalokhoz eljutni egy ilyen konferencia révén. Mivel a Lezsák úr által elnökölt Lakiteleki Népfőiskola nagy tapasztalattal és alkalmas infrastruktúrával rendelkezik diákvetélkedők megszervezéséhez, diákvetélkedő szervezésébe kezdtünk. Bár a Márton Áron Múzeummal korábban nem szerveztünk ilyen rendezvényt, a birtokunkban levő dokumentumok segítségével, és a magam és barátaim pedagógusi tapasztalatára hagyatkozva sikerült – reményeim szerint – tartalmas és izgalmas feladatsorokat összeállítani mind az internetes fordulók, mint a lakiteleki elődöntő és döntő során. Ennek a vetélkedőnek a díjait adtuk át – az elsőt és a másodikat csíkszeredai, a harmadikat egy balassagyarmati csapatnak. A vetélkedő mellett díjaztuk azon alkotói pályázat győzteseit is, melyet a Székelyföld Alapítvány hirdetett meg „Iam tempus est” címmel, és amelyre Márton Áronnal kapcsolatos alkotásokat vártak. Itt az első díjat a vecsési Tar Ildikó drámája nyerte el, a másodikat a csíkszeredai Oláh-Gál Elvira elbeszélése, a harmadikat pedig a székelyudvarhelyi Nagy Zoltán interjúválogatása kapta.

– Melyek voltak a Márton Áron-vetélkedő tapasztalatai? Mennyire volt érdeklődés és honnan jelentkeztek csoportok?

– Úgy értékelem, a vetélkedő meglehetősen népszerű volt. 64, egyenként négyfős (három diákból és egy tanárból álló) csapat nevezett be, a csapatok több mint fele Magyarországról, közel fele Erdélyből, három csapat pedig Felvidékről. Az erdélyi csapatok többsége világi iskolákból jelentkezett, a magyarországi csapatok vegyesen, katolikus, evangélikus, református és világi intézményekből. Ez egyrészt azt mutatja, hogy ott, ahol ismerik, felekezetre való tekintet nélkül tisztelik Márton Áront, másrészt azt, hogy a játékként értelmezett „vetélkedő” alkalmas arra, hogy a nem feltétlen mélyen vallásos fiatalok is elkezdjenek foglalkozni vallási témákkal is. A vetélkedőt eleve úgy terveztük, hogy előtérbe kerüljön a nevelő és játékos jelleg, s talán kicsit kevesebb fontosságot kapjon az ismeretek visszakérdezése, ellenőrzése. Inkább arra törekedtünk, hogy Márton Áron útmutatásával gondolkodjanak a fiatalok a mai valóság jelenségeiről, illetve értelmezzék Márton Áron tetteit, írásait korának tágabb történelmi, szellemtörténeti összefüggéseiben.

– A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium csapatai szerezték meg az első és a második helyet is (s ez talán így is illett…). Mi volt ezeknek a csoportoknak az erőssége? Elégedett a vetélkedővel?

– Igen, így alakult. Mi magunk is nézegettük, hogyan kommunikálható ez az eredmény: a Lakitelekre eljutó három szeredai csapat közül kettő megkapja az első és második helyezést, de bizony ez lett a végeredmény. A döntőbe jutó 12 csapat mindegyikéről elmondható, hogy nagyon felkészültek Márton Áron életéből, írásaiból. Mindannyian kreatív, bátor, gondolkodó gyermekek, a tizenkét csapat bármelyike lehetett volna győztes. De a vetélkedő-játék szabályai szerint az győzött, akinek éppen ezen (többségében kreativitást igénylő) feladatok megoldása éppen most jobban ment.

– A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumnak, amelynek Ön a vezetője, különösen nagy szerepe van Áron püspök emlékének ápolásában. Mik a tapasztalataik: a múzeum fennállása óta hogyan alakult a látogatók száma? Ismerik a helybéliek, a környékbeliek a múzeumot? 

– A múzeum megnyitása óta szinte maguktól adódnak a lehetőségek, amelyekkel Márton Áron püspök életét, gondolkodását, munkásságát felmutathatjuk. Nagyon nagy az érdeklődés a püspök iránt, a székelyföldiek körében mindenképpen, de komoly tudományos érdeklődés is létezik, Márton Áron egyház-irányítási, kisebbségvédelmi elveit és cselekedeteit a kutatók is izgalmasnak, és nagyrészt kiaknázatlannak látják. Írásmódja nagyon igényes, stílusa sajátos, de ma sem tűnik elavultnak, örömét lelheti benne bárki, aki olvasni kezdi. Tényleg örömteli munka ez nekünk, bár sokszor nagyon nehéz, főleg, hogy ezt minden munkatársunk önkéntesen, az egyéb hivatali kötelezettségei mellett teszi. De ha komolyan vesszük magunkat, nem lehet visszautasítani a munkát.

– Vannak újabb elképzeléseik, terveik a múzeum fenntartása és az évente megrendezett konferenciák mellett?

– Rendszerint elképzelésekből van nekünk legtöbb. Továbbá sok jó „emberünk”, segítőnk van. Az elmúlt hétvégén is megtapasztaltuk, hogy számos nagyszerű, tehetséges és önzetlen ember „csoportosul” a Márton Áron ügye körül. Úgy látjuk, szépen ki tud épülni a „civil”, világi fórumok és az egyházi intézmények között is a jó együttműködés ebben a kérdésben. Szóval a lényeges dolgok megvannak. A finanszírozás soha nincs „megoldva”, de apránként az is „oldódgatik”: a mindennapi, illetve minden eseményhez szükséges támogatás is meglesz. Megpályázzuk, összekalapozzuk. Tehát biztosan lesznek újabb események, de ezekről majd időben értesítjük a sajtó révén az érdeklődőket.

Daczó Katalin

Kapcsolódó cikkek:

14,317RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb