Antal Árpád: Számítottam rá, hogy ellenem is eljárást indítanak

53

Házkutatást tartottak az Országos Korrupció-elleni Ügyészség (DNA) Bukarestből érkezett ügyészei tegnap reggel Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester lakásán, majd délelőtt a sepsiszentgyörgyi városházán. Úgy tudni, elsősorban egy hitelszerződés dokumentumai iránt érdeklődtek.

Bukaresti kihallgatásra viszik a polgármestert. Antal szerint nem az volt a kérdés, sor kerül-e erre, hanem az, hogy mikor? Fotó: mti
Bukaresti kihallgatásra viszik a polgármestert. Antal szerint nem az volt a kérdés, sor kerül-e erre, hanem az, hogy mikor? Fotó: mti

2010 és 2014 között elkövetetett korrupciós bűncselekmények gyanújával nyomoznak az ügyészek Bukarestben, Brassó és Kovászna megyében, ennek kapcsán szerdán házkutatásokat tartottak különböző kereskedelmi társaságoknál, magánlakásokban és egy közintézményben, összesen 13 helyszínen – közölte honlapján a DNA. A magánlakások közül egy, illetve a közintézmény biztosan beazonosítható: Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének lakása és a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal.

Antal szerint „nem értik” a szerződést
Antal a médiának erről először úgy nyilatkozott, az ügyészek az Európai Fejlesztési Bankkal kötött egyik hitelszerződés aktáit vizsgálják. „2014-ben ellenőrzött a számvevőszék egy szerződést, amelyet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az Európai Fejlesztési Bankkal kötött. Ezt a szerződést (a feljelentők) nem értették meg, mert még ilyent nem láttak, ezért feljelentettek a korrupció-elleni ügyészségnél, amelyik most kijött, hogy megvizsgálja az ügyet. Teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy mindent szabályosan végeztünk. Ha az igazság érdekli őket, akkor nagyon hamar meggyőződnek róla, hogy minden rendben van” – mondta a polgármester. Közölte, Sepsiszentgyörgy 12 millió eurós hitel felvételéről kötött szerződést az európai bankkal. Az összegnek kevesebb mint felét hívták le útjavításokra, kerékpárutak építésére és más infrastrukturális fejlesztésekre. Hozzátette, a számvevőszéki ellenőrzéskor maga a hitelező is kijelentette, hogy folyamatosan ellenőrzi a sepsiszentgyörgyi szerződés végrehajtását, és mindent rendben levőnek talált. Ebből a keretből „egy eurócentet sem lehet elkölteni, ha az Európai Fejlesztési Bank erre nem bólint rá” – jelentette ki Antal, furcsállva, hogy ha a hitelt fizető és a hitelt felvevő fél is mindent szabályosnak talál, akkor egy harmadik fél is vizsgálatot indít, csak azért, mert – legalábbis szerinte – „nem találkozott még ilyen hitelszerződéssel, és nem érti meg a működését”.
A polgármester lakásán végzett házkutatás után a kormánynál tett múlt heti látogatása napirendjét rögzítő lapot, valamint egy számítógépes adathordozót foglaltak le az ügyészek. Azt is elmondta: tudomására hozták, hogy miután befejeződik a házkutatás a polgármesteri hivatalban, Bukarestbe szállítják kihallgatásra. Ez egyébként tegnap kora délután valóban be is következett.

„Amíg lehet, folytatjuk a munkát”
Egy délutáni – feltehetően az idő alatt született, míg az elöljárót Bukarestbe kísérték – Facebook-bejegyzésben Antal Árpád azt írta, számított ilyen jellegű fejleményekre. „Az, hogy eljárást indítanak ellenem, ott volt a levegőben már hosszú ideje. Számítottam arra, hogy előbb-utóbb a gépezet beindul ellenem is. Nem az volt a kérdés számomra, hogy ez megtörténik-e, hanem az, hogy mikor fog megtörténni” – fogalmazott a polgármester. „A lelkiismeretem tiszta. A munkám a közösség szolgálatáról szól, azért dolgoztam az elmúlt egy évtizedben, hogy Sepsiszentgyörgy minden tekintetben fejlődjön, hogy mindannyian büszkék lehessünk városunkra, hogy városunk szerethető legyen. Azért dolgoztam, az volt a célom, hogy Sepsiszentgyörgy Székelyföld egyik legvirágzóbb városa legyen, mert Székelyföld sorsát közösen alakítjuk, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ebben én is részt vállalhattam. A munkát, amíg lehet, folytatjuk” – írta továbbá.

A Szövetség szolidáris a polgármesterrel
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke úgy nyilatkozott: Antal Árpád polgármesterként és közösségi vezetőként is számtalanszor bizonyított már, és ő „nem az egyik, hanem mindkét kezét tűzbe tenné” azért, hogy kollégája nem követett el semmilyen visszaélést.
Az RMDSZ közleményben adott hangot megdöbbenésének a DNA sepsiszentgyörgyi vizsgálatai miatt. „A jogállamiság minimumának tekintjük, hogy a sajtóban az üggyel kapcsolatban ne lássanak napvilágot olyan feltételezések, amelyeket valósnak állítanak be” – áll az RMDSZ közleményében, amelyben a Szövetség kinyilvánítja szolidaritását Antal Árpáddal. „Bízunk abban, hogy a bukaresti meghallgatás egyértelműen tisztázza majd a vádak képtelenségét” – írják.

HN-összefoglaló

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.