Ankara kitart a hadművelet mellett

45

Törökország nem lép vissza a szíriai Afrínt ellenőrző kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) ellen a hétvégén indított Olaj­ág-hadművelettől, Ankara erről megegyezett Oroszországgal – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök tegnap.

Az YPG Ankara szemében a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges szíriai terrorszervezet, amely ugyancsak fenyegetést jelent Törökországra nézve. Erdogan kifejtette: Törökország az Egyesült Államokat próbálta meggyőzni, hogy Washington ne egy másik terrorszervezet, hanem a török haderő oldalán harcoljon az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái ellen. Az amerikai tábornokok szerint nem elég az a hadsereg, amelyet Ankara erre a célra el tud különíteni – nehezményezte a török elnök.
Erdogan leszögezte: ahogy Ankarának a törökországi kurdokkal sincs gondja, így az afríni beavatkozás sem az ottani kurdok, hanem egy terrorszervezet ellen irányul. „Amikor az elnyomás megszűnik, azt leginkább az afríni kurdok, arabok és türkmének fogják megköszönni nekünk” – hangoztatta. Hozzátette: „a hadművelet akkor ér véget, amikor eléri a célját. Törökországnak nem áll szándékában megszállni semmit sem, ha befejeztük, kivonulunk” – nyomatékosította Erdogan.
Ezzel egy időben az Anadolu török állami hírügynökség közölte: a török haderő és a vele szövetséges, mérsékelt ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) újabb frontot nyitva a szíriai Azáz városa felől, keleti irányból is benyomult Afrín körzetébe. Azázt még a 2016 augusztusában indított Eufráteszi Pajzs fedőnevű hadművelet keretében vonta ellenőrzése alá a török haderő és az SZSZH.
Az Anadolu jelentése szerint a térség északnyugati, hegyvidéki részein előrenyomuló csapatokat a légierő és a tüzérség is támogatja. Az YPG válaszul folyamatosan rakétákat és aknagránátokat lő át török területekre.

MTI

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.