Angolul tanítja a románt Magyarországon

151

Középiskolai tanárból egyetemi lektor lett. A gyergyószentmiklósi Szabó Zsolt a Batthyány Ignác Műszaki Középiskolában oktatott román–angol szakos pedagógusként, két esztendeje nevét a fél ország megismerhette, ugyanis egy tanároknak szóló vetélkedőben az ország legkiválóbb pedagógusai közé sorolták. Fél éve azonban már a Szegedi Tudományegyetem lektora. Életéről, munkájáról kérdeztük.

– Hogyan lett a gyergyó­szent­miklósi román szakos pedagógusból a Szegedi Tudományegyetem nyelvi lektora?

– Adódott egy lehetőség, értesültem egy pályázatról: 3 éves tapasztalatcsere, egy év után hosszabbítási lehetőséggel. A magyarországi románoknak tanítom a román nyelvet, a kis román közösségekből kikerülő diákoknak, akik a Szegedi Tudományegyetemet választják, hogy pedagógusok legyenek. Emellett olyan hallgatóim is vannak, akik az Erasmus program keretében más országokból érkeznek Magyarországra tanulni: vannak izraeli, francia, olasz, moldáviai és román hallgatóim is. Így történhet meg az, hogy Magyarországon angolul tanítom a románt különböző nemzetiségű hallgatóknak. Tanítok román kultúrát, nyelvtant, fonetikát, nyelvészeti alapokat, irodalmat, és nagy hangsúlyt fektetek a gyakorlatra, hogy a hallgatók megtanulják beszélni a nyelvet.

– Középiskolás diákjai nagyon jó véleménnyel voltak önről, s korábban ön is hangsúlyozta, hogy szereti a munkáját, az iskolát, a közösséget.

– Nagyon nehéz volt otthagynom a Batthyányt. Diákjaimmal azóta is tartjuk a kapcsolatot, sokan kérték a segítségemet például az érettségire való felkészüléssel kapcsolatosan, szívesen segítettem nekik. Amikor hazamegyek, mindig meglátogatom az iskolát, rendezvényekre is meghívnak, ajándékot is szoktam vinni a volt diákjaimnak. Jó érzés, amikor azt mondják, hogy hiányzol, mert azt jelenti, hogy valamit jól csináltam. Amikor ott dolgoztam, ezt nem éreztették, mert szigorú voltam, s nem hiába, mert szinte minden diákom sikeresen érettségizett.

– Már fél éve Szegeden dolgozik. Mit tapasztalt ott?

– Érdekes világot találtam Szegeden, pozitív értelemben. Az elején nagyon nehéz volt, mert senkit nem ismertem, még soha nem jártam a városban, csak azt tudtam, hogy egyetemi központ és szép város. Középiskoláról egyetemre váltani önmagában is nagy lépés volt. De sokat segített, hogy jó emberekre találtam ott. Külön kiemelném dr. Bucsin Mihaela tanszékvezetőt, akitől rengeteget tanultam. Barátságos volt, biztatott, hitt bennem, ennek köszönhetően sokkal hamarabb tudtam beilleszkedni. Úgy érzem, már sikerült bizonyítanom, hogy képes vagyok megállni a helyem. Otthon érzem magam az egyetemen, majdnem úgy, mint a Batthyányban. Az egyetem mellett a helyi nemzetiségi rádiónál is dolgozom, heti rendszerességgel van műsorom, romániai helyekről és legendákról. Gyergyószentmiklósról és környékéről három hónapot beszéltem, igyekszem Gyergyó hírnevét öregbíteni. Ott is tanulok, például környékünkkel kapcsolatosan is olyan érdekességekre bukkantam olvasmányaim során, ami számomra is újdonság volt.

– A családja viszont itthon maradt…

– Nagyon nehéz a feleségemnek és a lányomnak itthon, nekem is nehéz nélkülük, naponta többször is beszélünk, igyekszünk úgy tartani a kapcsolatot, hogy a kilencéves lányunk ne érezze azt, hogy az apja itt hagyta, ugyanis nem ez a helyzet. Szegeden gyakran kell részt vennem szemináriumokon, konferenciákon, de amikor szabad hétvégém van, hazajövök, vakációban ők jönnek Szegedre, nagyon tetszik a város a lányomnak. A húsvéti vakációban is szívesen jött volna, de most én utazom haza, hiszen az egész család– szülők, rokonok is – hiányoznak nekem.

– Ön anyanyelvét tekintve román. Van-e jelentősége annak, hogy magyar közösségből, a magyar nyelvet beszélve ment Magyarországra.

– A hétköznapokon nagyon sokat számít, hogy magyarul is beszélek, s a kollegákkal való kapcsolatban is. A román tanszéken négy tanár van, a kisebbségi részlegen rajtunk kívül van orosz, szlovák, angol, német kolléga is. Így a román mellett az angoltudásnak is hasznát veszem, de legfőképpen a magyar nyelvnek. Úgy gondolom, ez előnyt jelentett akkor is, amikor megpályáztam az állást.

– Hogyan tervezi a jövőt?

– Azt tervezem, hogy amikor lejár az első év, hosszabbítok, nagy valószínűséggel még két évet itt maradok Szegeden. Szeretem, megszoktam. A családdal egyelőre nem költözünk, de semmi nem kizárt, nem csak rajtam múlik, ez közös döntés kell legyen. A pályázatot a román tanügyi minisztérium írta ki, amíg Szegeden elvégzem a feladatom, itthon fenntartják a helyem, visszamehetek tanítani.

– Azt hiszem, leszögezhetjük, nem hétköznapi karrier az öné.

– Most több szabadidőm van, mint otthon volt. Rendet raktam a gondolataimban, rájöttem, hogy én nagyon szerencsés ember vagyok, vagy nagyon pozitív emberekkel volt dolgom az életem során. Köszönettel tartozom mindenkinek, aki támogatott, biztatott, mert ez motivált. Abban biztos vagyok, hogy nincsenek véletlenek, utólag mindig rájön az ember, hogy mi miért történt. Én például elvégeztem a doktorit, a középiskolában való oktatáshoz nem volt kötelező, de kihívás volt számomra. Aztán két év elteltével vettem hasznát, ugyanis az egyetemi oktatás anélkül nem lett volna lehetséges. Magyar neve van, románt tanít, magyarul is, románul is jól beszél – csodabogárnak néznek egyesek. Számomra is érdekes, hogy különböző nemzetiségű emberekkel tudok kommunikálni, barátkozni. Nálam a nemzetiség nem számít, viszont az ember az legyen ember!

Nagy Levente

A cikk a Hargita Népe március 22-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.