Angol lecke 2. – A keleti söpredék

92

Ha munkatársaid között akadnak, akik nálad keletebbről érkeztek, akkor nem kell fájnia a fejednek. De ha te vagy a legkeletibb, akkor könnyen rajtad csattanhat az ostor. Tévedés, hogy befogadnak. Csupán elfogadnak. Mert mi mást tehetnének? Jó, ha tudod: ha nem vagy a legjobbak között, csak egy bármikor pótolható keleti vagy. (Amikor ezeket a sorokat írtam, még csak találgatások voltak az EU-ból való kilépés népszavazásának dátumáról. Sajnos most, a Brexit után a megfogalmazottakat még erőteljesebbnek érzem.)

Egyetemi városhoz illő forgatag. A körülmények miatt Oxford mégsem nőtt a szívünkhöz Fotó: Márk Boglárka
Egyetemi városhoz illő forgatag. A körülmények miatt Oxford mégsem nőtt a szívünkhöz Fotó: Márk Boglárka

Több száz éves, ódon épület volt a fogadó, Oxfordtól mintegy 30 kilométernyire. Éjjel érkeztünk, szakadt az eső, nem tudtuk, hol van a taxiállomás. „Ott kell várni rájuk” – mutatott a macskaköves utca közepére a gyorséttermes. „Tehát ott a taxiállomás, de nem a taxi várja az utast, hanem fordítva?” Igen, így volt. Az anyósülés helyett a kormányhoz ültem volna be, pedig hajtogattam magamban, hogy vigyázz, jobb kormányos lesz a taxi! Aztán kiderült, nincs is anyósülés, csakis hátul lehet beülni. 55 fontba került ez a 30 kilométer. Finnországból Londonig olcsóbb volt a repülőjegy. A fogadós visszafizeti, azt mondta. De csak mondta.

Az első pofonok
Mire odaértünk, már elcsendesedett minden. A vendégek aludtak, az egyetlen ember, aki ébren volt, románul kérdezett. Az egyik séf volt, tudta, hogy jövünk – derült ki másnap. Hideg volt a szoba, ahová lefektettek bennünket, és a fürdőszobában a kagylónak két csapja volt: az egyik a hideg vízé, a másik a melegé. Langyos vizet csak a kagylóban tudtunk keverni. A zuhanyzó nem is működött. Nem baj, kibírjuk, nem nyaralni jöttünk.
„Holnapután másik szobába költöztök, mert ahol most vagytok, az vendégszoba” – mondták az újdonsült munkatársaink. Mi van? Az vendégszoba? Megfagysz, nem tudsz zuhanyozni, valami ezeréves csap van a fürdőszobában, és van pofájuk vendégeknek is kiadni?
Két nap után tényleg átköltöztünk a szolgálati szobánkba. Egy emelettel feljebb. A szoba ugyanolyan hideg volt, helyenként penészes, a redőny zsinórja pedig ingaként lógott, mert az ablaküveg mellett befújt a szél. A zuhanyzót együtt használtuk a személyzet többi tagjával, de legalább csak öten, és legalább csak egy volt közülünk, aki lehet, hogy ott látott először benti vécét. Sokan mások kevésbé szerencsések: mi csak hallottunk róla, nem tapasztaltuk meg, 10-12 egymás számára idegen személy lakjon egy szobában és használja ugyanazt a mosdót.
Nem is a szoba állapota esett rosszul – mert nem voltak nagy elvárásaink –, hanem az, hogy ezért heti 70 fontot levontak a fizetésünkből, és tudtam, hogy ennyi pénzért a fényévekkel drágább Londonban jobb szobát lehet bérelni.

A munkatársak
Egy évvel ezelőtt még divat volt arról cikkezni, hogy a románok lopni járnak Angliába. Ez nem igaz. A romániai cigányok sajnos annál inkább, már csak ezért is egyre nagyobb szégyen „buletinnel” indulni Nagy-Britanniába. Ha magyar útlevéllel érkezel, másképpen állnak szóba veled.
A teljes munkaidős kollégáink között egyetlen angol volt: a főszakács. A segédje egy román srác volt, az ő barátnője volt a pincér, és egy harmadik román volt a mosogatófiú. Ő valahonnan Szucsávából származott és meg is látszott szegényen, de igénytelensége ellenére jó lelkű fickó volt. A román pár viszont a munkát tekintve talpraesett, ránk nézve pedig segítőkész volt. Akkor kezdtünk új munkahely után nézni, amikor a főnök – igyekezetük ellenére – agyba-főbe szidta őket. Őket is, pedig ők tényleg jól végezték a munkájukat! „Ne törődjetek vele, ő ilyen. Megszid, de elfelejti. Kell bólogatni neki, s nem lesz gond, adja rendesen a fizetést” – fejtegették román kollégáink.
Egyszer olvastam egy külföl­dön dolgozó írásában, hogy az alja munkát a románokkal végeztetik. Nem azért, mert románok, hanem azért, mert ők ezt el is végzik. Ott, Oxford közelében tapasztaltam meg, hogy mennyire így van. Nem érzik a különbséget a szidás és a megaláztatás között. „A mosogatófiú a fogadó leghasznosabb munkaereje. Senki nem végezné el azt a mocsok munkát, amit ő zokszó nélkül elvégez” – viccelődtek a munkatársaink.

Dolgozol vagy alszol
Közben a részmunkaidős angol munkatársaink félnormára több pénzt kaptak, mint mi. Persze ez nem a mi dolgunk, nem is zavart különösebben, csak a tudat volt idegesítő, hogy ezt nyilván ők is tudják, mégis úgy viselkednek, mintha egyformán megbecsült és fizetett alkalmazottak lennénk. Holott mi reggel fél 8-tól délután 3-ig, majd fél 6-tól zárásig („hivatalosan” 10-ig, de általában 11-ig) nyomtuk az ipart, a csúcsidő miatt heti egyetlen szabadnappal. Ugyanazt a frissességet várták volna el tőlünk is. És sosem írtunk alá szerződést, mégis adót fizettek utánunk. Mai napig nem értem…
Előzetesen azt mondták, csak olyant kérnek tőlünk, amire megtanítanak. A tanítás az én esetemben az volt, hogy felsorolták a ki tudja hány skót whiskyt, a helyi söröket, a nemzetközi söröket, borokat, pohárkákat, pinteket, félpinteket, a fogadó specialitásait, és azzal állítólag ki is képeztek.
A fáradtságtól remegő lábakkal feküdtünk le esténként. Karácsony napján csak fél napot dolgoztunk, ezzel együtt is kijutott az aznapi 8 óra. Délután elsétáltam a közeli (bekerített) erdőig, ahol törhettem egy fenyőfaágat, azzal hozva némi ünnepet a szobánkba. Úgy ültük meg a szeretet ünnepét, hogy közben indulattal voltunk tele. Gyűlöltük ezt a helyzetet, a kihajszoltságot, a lekezelést, a tisztelet teljes hiányát.
Csak az a néhány kedves vendég jelentett vigaszt, akik valóban érdeklődően álltak szóba velünk. A vendégekkel egyébként sem volt gond. Előzékenyek voltak, illemtudóak, elnézték a bakikat, nem pofátlankodtak annyit, mint például itthon szokás.
De ez kevés volt ahhoz, hogy maradjunk. Két hét után közöltük a főnökkel, hogy elmegyünk. Néhány nap múlva összecsomagoltunk és búcsúztunk. A román kollégáink kelletlenkedve köszöntek el, még akkor sem értették meg: nem kötelező! Ha beszéled a nyelvet, kezed, lábad megvan a munkához, nem kell tűrnöd a megaláztatást! Ettől függetlenül sokak szemében az maradsz, de mégsem kell keleti söpredéknek érezd magad!

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.