vasárnap, november 29, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

Amit tavaly elkezdtek, idén befejezik

Énlaka, Kőrispatak, Küsmöd, Siklód – mind a négy hozzá tartozó faluról gondoskodik az anyaközség, Etéd. Vízhálózat, közösségi ház, aszfaltút – nem a tervekkel, a térerővel van baj Etéden.

Fotó: ujitas.eu

Papírforma szerint 3000-nél több lakosa van a Székely­keresztúrtól 22 kilométerre fekvő községnek és a hozzá tartozó négy falunak, ám – mondja Szőcs László polgármester – valójában 2800 körül van a lélekszáma azoknak, akik ott élik mindennapjaikat és nemcsak a lakcímük szól az udvarhelyszéki községbe. Az RMDSZ-es elöljáró jól ismeri a községbeliek gondját-baját, kilencedik esztendeje, 2008 óta igazgatja a települést, szívesen újságolta, mit terveztek megvalósítani 2017-ben.
– Több olyan munkálat is van, aminek tavaly nekifogtunk, és amit idén be akarunk fejezni. Hetven százalékban elkészült a küsmödi közösségi ház, amit a helyiek csak úgy hívnak, a Palota. Szép, tágas épület, ebben működik az óvoda. A tetőszerkezetét teljesen kicseréltük, a külső szigetelés, festés, a belső terek rendbetétele van még hátra. Kőrispatakon az iskola focipályáját akarjuk újragyepesíteni, korszerűsíteni. Etéd központjában áll egy szintén tágas épület, régen ez volt a községháza és „lakott” benne iskola is, de leromlott az állapota, mert sokáig üresen állt. Tavaly ezt is tataroztuk, már csak a berendezés van hátra. Gyűlés- és házasságkötő terem lesz itt, de vendégházként is fog szolgálni, itt szállásoljuk majd el a testvértelepülésről hozzánk látogató vendégeinket. Két éve csináltattuk meg, fedtük újra a siklódi kultúrotthon tetőszerkezetét, most az épületet kell kívül-belül felújítsuk. Énlakán üresen áll az iskola épülete. Ha sikerül tisztázni a telekkönyvet, akkor uniós pályázatból fel tudnánk újítani és egy szociális, nappali foglalkoztató központot hoznánk létre benne, amit egy megfelelő civil szervezettel partnerségben működtetnénk – sorolta a befejezésre váró feladatokat, elképzeléseket Szőcs László.
A tervekhez szükséges pénz dolgát nem búsulja, mint mondta, évente kb. 500 ezer lejt fordítanak beruházásokra, idén sem lesz ez másként. A költségvetésre ugyan még várni kell, de tavaly jól gazdálkodtak, maradt spórolt pénz a község kasszájában, és, ahogy más években, amire nem futja önerőből, pályázatokból pótolják. A község legnagyobb és legköltségesebb beruházása a három falu, Etéd, Küsmöd és Kőrispatak közös csatornahálózatának kiépítése lesz. Etéden és Küsmödön kormánypénzből megvan már a vízhálózat, csak a csatornázás van hátra.
– Az előtanulmányok megvannak, ha nem uniós forrásokból, akkor a helyi fejlesztésekre megpályázható kormánypénzből finanszírozzák a beruházást – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy kisebb gondot jelent az ülepítőnek való terület megvásárlása, a legnagyobbat pedig a bürokrácia, amivel egy ilyen nagy volumenű beruházás előkészítése, megvalósítása jár.
Etéden a birtoklevelek kiadásával jól állnak, 2003-ig sikerült 90 százalékban sikerült a földügyeket rendezni. Problémásabb a területek pontos beazonosítása, a parcellázás, hiszen sok volt az idők folyamán a cserebere, változott a tulajdonjog – nem egyszerű a telekkönyveztetés. Ennek ellenére még idén szeretnék pár dűlő dolgát hivatalosan is rendezni. Ahogy a polgármester mondta, áldoznak pénzt arra, hogy megoldják ezt a problémát is, legyen tiszta a jogtulajdon akár a földek után járó uniós támogatás igénylésére, akár adásvételre kerül sor.
A községen áthaladó utakról a megyei önkormányzat gondoskodik, Szőcs László polgármester szerint nagyon jó lenne, ha minél hamarabb aszfaltréteg kerülne a kőrispataki 4-5 kilométeres kövezett útszakaszra, mert akkor Marosvásárhelytől egészen Székelykeresztúrig aszfaltozott úton lehetne közlekedni.
– Mondom én ezt, viszont a siklódiaknak az Etédig vezető út lenne a fontos – jegyezte meg nevetve a polgármester, aki azt reméli, hogy a megyei tanácsnak erre az útra is lesz gondja. Hozzáfűzte: a Küsmödöt Maros megyével összekötő, Szolokma irányába vezető 2 kilométeres útszakasz modernizálásával kapcsolatosan viszont azt fontolgatják, hogy önerőből fognak hozzá, és kis szakaszonként bár, de 4 év alatt felújítják az utat.
Öt településről gondoskodni nem egyszerű feladat, de – hangsúlyozta Szőcs László polgármester – arra mindig is figyeltek, hogy arányosan osszák a rendelkezésre álló pénzt, egyformán gondoskodjanak minden faluról.
Van viszont egy évek óta húzódó nagy gondja a településnek: nincs térerő, a mobiltelefonokat nem lehet használni. Az internetszolgáltatókkal sikerült dűlőre jutni, a telefontársaságokkal nem – panaszolta a polgármester. Elmondta: évek óta lobbiznak, tárgyalnak, területet is felajánlottak már egy antenna elhelyezésére, mégsem sikerül meggyőzni a szolgáltatót, aki azzal érvel, hogy kis településre nem érdemes befektetni, mert veszteséges a beruházás. Szőcs László polgármester szerint ez a helyzet ma, a 21. században tarthatatlan, a magyarázat elfogadhatatlan. Úgy vélekedett, hogy az áldatlan és nemcsak Etéd községet, de a szomszédos Bögözt és több más udvarhelyszéki települést is érintő ügyet egy, a mobilszolgáltatókat a probléma rendezésére kötelező kormányzati intézkedéssel lehetne megoldani.
– Folyamatosan próbálkozunk, idén azt tervezzük, hogy összefogunk Bögözzel, Szent­áb­ra­hámmal – hátha a három község együtt sikerrel jár – bizakodott az összefogás (tér)erejében az etédi elöljáró.

Lázár Emese

Kapcsolódó cikkek:

14,238RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb