Amit ember­társadról szólnál

43

Minduntalan folyik a földön
egymás sorsának tárgyalása –
s míg szavaim egymásba öltöm,
új felszínt ölt a képek mása.

Az eredetit mint keresd meg,
mikor szinte mindegyik árnykép?
Hamis érvek egymásnak esnek,
csak bár egy halvány pászmát látnék!

A szavaidra jól vigyázzál,
azok oldanak, kötnek bármit,
mint keresztfonással a nádszál,
puha szövésben erős kárpit.

Amit embertársadról szólnál,
mondd, mintha magadról beszélnél,
mondataiba végzést pólyál
mind, aki van vagy nincs eszénél.

Almáskertedben ezer áspis,
azt suttogják mind, hogy szeretnek,
majd megvádolnak téged s mást is,
perköltség jár csak a feleknek.

Mit rád adott a földi ittlét,
gyűretlenül s mielőbb vedd le.
Esetleges, ki merre, mit lép –
ne válaszolj a gyűlöletre.

 

Csak tiednek lássék

Ide siettél hát, ez az a fennsík,
ide gyűjtötted összes hordalékod,
itt birtokolsz már minden porszemet,
betömve gondolsz negyven szakadékot,
és itt tartod a napfénybe az arcod,
itt mondod azt, hogy nem jó, nem szeret,
meglátod a tükör színén a karcot;
éhes maradt a szád, torkod, szemed,
más lehessen tied vagy bár a másé,
mert magadéért csak magad felelhetsz,
ház, ökör, asszony, csak tiednek lássék…
De ne akard a más terhét magadnak.
Elégedett, ki jó időn arathat.

Megjelent a Bárka 2017/4-es számában.

Farkas Wellmann Éva

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.