Amikor betelik

102

Szeretjük szidni a rendszert. A korrupt politikusokat, a csaló üzletembereket, és mindenkit, aki kész visszaélni a hatalmával, nem törődve a következményekkel. Viszont hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a jéghegy csúcsát átkozzuk, miközben a mélyben sokkal veszélyesebb dolgok rejtőznek. Én nem tudom, hogy mikor lesz változás az ország működésével kapcsolatban, de annyi szent, hogy amíg nemcsak a ténylegesen nagyhatalmú emberek szapulják a közembereket, hanem mindenki más is, akinek bármilyen fokú irányítás van a kezében, addig lesznek problémáink.
Persze tudom, hogy ez nem újdonság, és amióta világ a világ, megszívja az, aki valamilyen oknál fogva kiszolgáltatott az élet bármilyen területén. De azért néha – de csak néha! – betelik az a bizonyos. A legtöbbünknek nincsenek nagy, világmegváltó álmai, nem készülünk hatalmas felfedezésekre, és arra sem vágyunk, hogy megnyerjük az ötös lottót. Csak élni szeretnénk. Nem bántani és bántva lenni, zsörtölődni és elégedetlenkedni, nem eltaposni másokat, csak nyugodtan haladni előre.
De néha még ez is túl nagy kérés. Egyszerűen van, hogy hiába minden jóindulat, a végtelen önzés és nagyképűség a legjóhiszeműbb embert is képes kihozni a sodrából. És amikor ez megtörténik, a világ megdöbben, lefagy az összes létező számítógép, és egyszerre sóhajt fel minden kóbor kiskutya a tudattól, hogy mégsem lehet a végtelenségig játszani mások türelmével.
Igen, tudom, ez szomorú. Szomorú, hogy hiába minden igyekezet, mégsem nyelünk be minden hatszor összerágott csontot, amit elénk tesznek, és nem mondjuk mosolyogva, hogy köszönöm, amikor embertelen körülmények között zsúfolnak fel egy buszjáratra, és gondolkodás nélkül húznak le a teljes jegyárral, miközben a megállótól hat kilométerre kitesznek a semmi közepén. De a lényeg a pénz és a másik átverése, mert csak így lehet elsunyizni 5 lejeket, és mi lenne a világgal, ha többé senki nem akarna hitvány ember lenni?!
Én nem tudom, mert sajnos el sem tudok képzelni olyan társadalmat, ahol nem az a cél, hogy mások kárán építsük a jelenünket. Túl könnyű a politikusok szidalmazása. Van épp elég Istent játszó ember az áruházakban, a buszvezetők székében és gyorséttermekben is, jó lenne végre átgondolni a szereposztást.

Kertész Bea

A cikk a Hargita Népe március 21-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.