Álomnak ígérkezett, rémálomnak bizonyul(t)

68

Nagy dirrel-dúrral harangozta be a múlt esztendőben az egykori kormány a Start Up Nation programot. Az az iránt érdeklődők egy sikeres vállalkozás útra indításáról, kibontakoztatásáról álmodoztak, legalábbis erre lehetett következtetni a finanszírozási útmutatóból. Jelentkezőkben nem is volt hiány, sőt túljelentkezés mutatkozot. Ha némi késlekedéssel, de végül is sikerült több mint 8400 vállalkozónak aláírnia a finanszírozási szerződést. A kifizetések viszont késlekedtek, s ez komoly próbatételt jelent a vállalkozók számára. Tudni olyan vállalkozókról, akik szeptemberben írták alá a finanszírozási szerződést, s akkor az illetékesek azt ígérték, hogy az elszámolások december 1-jétől megkezdődnek, ebből nem lett semmi. Egyelőre alig 145 vállalkozó juthatott ahhoz a pénzösszeghez, amely szerepelt a finanszírozási szerződésében. Most a szaktárca illetékesei arról biztosították az érintetteket, hogy az év végéig hozzájuthatnak a pénzhez. A minap jóváhagyott állami költségvetés értelmében 700 millió lej áll rendelkezésre, de háromszor ennyire lenne szükség. Újabb ígéretek: a még szükséges 1,3 milliárd lejt majd előteremtik a költségvetés-kiigazítás során és november 1-jéig eleget tesznek a finanszírozási szerződésben vállalt kötelezettségeknek.

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.