Alleluja

85

Udvarhelyen a húsvéti szent ünnepek magasztos ceremóniáját, a föltámadást különös módon ünneplik meg. A föltámadás napján Krisztus feszületjét lovas bandériummal – de nagy csendben – kiviszik a város végén levő kápolnába és ott elrejtik. Ez van kb. reggel 6–7 óra között. Azután visszajönnek a templomhoz, és úgy 10–11 óra felé a plébános vezetésével szép szertartás mellett kivonul az ájtatos hívők serege a Krisztusért a város végéhez. Azután jönnek a kereszttel vissza. Elöl a lovas bandérium, utána a pap, díszes baldachin alatt, utána az utca közepén az ájtatos éneklő tömeg. Az utca szélén jobbról-balról 20-20 hívő, középkori nagy pisztolyokkal („pistaly”-nak hívják), egyenként külön-külön lövöldözve, óriási durrogásokkal.
Közben mindnyájan ájtatosan éneklik: Föltámadt Krisztus e napon! álleluja, hála légyen az Istennek! Az utca szélén a „pistalyosok” mind csizmában vannak, mert menet közben töltik a nagyöblű mordályokat. A kis mellényzsebben vannak a kapszlik, a felső kabát két zsebében az újságpapír fojtásnak, a fekete füstös lőpor (a nagyot durranó „bányapor”) egy szarutokban, zsinóron nyakra akasztva, a vas hosszú töltővessző pedig a csizmaszárban. A töltővessző hosszú, hogy ne kelljen menet közben lehajolni érte.
A lassú, ünnepélyes körmenetben az a dicsőség, aki minél többször tudja elsütni a „pistalyt”, azután, hogy az a föld felé letartva, minél óriásabbat szóljon, végül, hogy a pistalyos közben énekelje is az álleluját. Ebben a szertartásban részt vesznek öregek, fiatalok, de iparosinas-gyerekek is, kiknek nagy mulatság az, hogy kedvük szerint kidurrogathatják egyszer egy évben magukat. A „pistalyosok” 2-3 lépésnyi távolságra ballagnak egymás után.
A lövéskor a vastag, hüvelykujjbőségű mordály csövébe a vas töltővesszővel jól begyömöszölik a fojtást, az újságpapirost, úgy, hogy az sokszor – pláne, ha a papiros nedves – mint egy nagy gombóc repül ki a csőből. Ez Udvarhelyen ősrégi szokás, és a környékről is bejönnek a látványosságban gyönyörködni. A házak ablakaiból zsúfoltan nézik az emberek a szertartást. A port-arturi tengeri kikötő bombázása – az orosz-japán háborúban – lehetett ehhez hasonló, a rettenetes sok lövöldözés miatt.
Én, boldogult Fás Gyula erdőtanácsos első emeleti főutcai hivatalának ablakából néztem első ízben ezt a nem mindennapi látványosságot. Később odajött a boldogult dr. Ráckövi városi orvos is. Egyszer csak a körmenet megtorpan valamiért, a menet meglassul és a „pistalyosok” túlközel esnek egymáshoz.
Megy egy nagy csizmás inasgyerek, előtte egy idős, ájtatos székely, kezében szintén egy nagy mordállyal lövésre készen, a járda felé tartva. Az öreg reszkető hangon ájtatosan énekli: Föltámadt Krisztus e napon, álleluja! – Ebben a pillanatban az inasgyerek kezében véletlenül elsül a nagy mordály, sajnos épp az előtte haladó öreg alsó hátsó testrészének. Az öreg hátrakap a nyilván erős ütést kapott testrészéhez és gyorsan hadarva kiáltja: Thüh, a mindenedet, meglőtted a hátsó felemet, hogy a süly egyen meg! – de győzött a fájdalmon az ájtatosság: és a megkezdett éneket most már befejezni akarván, folytatta a félbeszakított éneket reszkető hangján: – hála legyen az Isteennek!

Dorner Béla
Megjelent: Dorner Béla: Székelyföldi esetek. Budapest, 1940.
A cikk a Hargita Népe március 29-i húsvéti mellékletében jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.