Alkotva tanultak

93

Tojásíró versenyre és kiállításra hívták az érdeklődőket tegnap Gyimesbükkbe, ahol a Xilopal üzlet ez alkalomra berendezett műhelyében a húsvétra készülők gyülekeztek. Nemcsak bámészkodni, hanem tanulni is lehetett, ugyanis az idősebb ge­ne­rációtól bárki elleshette a jól bevált trükköket.

Kicsik és nagyok egyformán érdeklődtek. Nem merül feledésbe Fotó: László F. Csaba

Harmadik alkalommal szerveztek tojásíró versenyt kiállítással együtt Gyi­mesbükkben, azonban ebben az évben nemcsak nézelődni lehetett, hanem tanulni is. Az idei program sajátossága a fiatalok mozgósítása volt, hiszen a tojásírás művészetét az idősebb generáció képviselői részletesen bemutatták a jelen lévő ifjúságnak, akik kipróbálhatták a kesicekészítést, tojásírást.
Pál Ramóna szervező lapunk kérdésére elmondta: a versenyre mintegy száz személy jelentkezett közel 400 darab tojással. A zsűri elsősorban a hagyományos motívumokat díjazta, de fontos szempont volt a pontosság is. A legszebb és legerdetibb munkákat a közönség szavazta meg, az első díjat pedig a szakmai zsűri osztotta ki. A díjazottakra a későbbiekben visszatérünk.

Keresztes Bea

A cikk a Hargita Népe március 26-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.