Áldozatvállalás

25

Százhetven éve végezték ki az aradi tizenhármakat, a magyar forradalom és szabadságharc hős tábornokainak neve azóta az idegen elnyomás, a zsarnokság elleni harc, a nemes eszmékért való áldozatvállalás jelképévé vált: Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos. Emlékükre 1890-ben Aradon felállították a Szabadság-szoborként ismert szoborkompozíciót. Ennek az emlékműnek a története, sorsa szimbólumértékű lehet számunkra.
Az történt, hogy a román adminisztráció bevezetése után rögtön felmerült az emlékmű eltüntetésének kérdése, 1923-ban az akkori kormányzat utasítására az emlékművet bedeszkázták, hogy megvédjék az esetleges rongálásoktól, majd elbontották és darabjait különböző helyeken tárolták, legutóbb a vár árkában várták az idők jobbra fordulását.
A rendszerváltás után is tíz esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szobor kiszabaduljon a várfogságból: éppen húsz évvel ezelőtt, 1999. október 6-án szállították át az emlékmű darabjait a várárokból a minorita rendház udvarára, a történelmi tett végrehajtását egy korábban megkötött magyar–román kormányközi megállapodás szavatolta. Ezután kezdődött a restaurálás hosszas, időigényes folyamata, majd 2004-ben, azaz tizenöt évvel ezelőtt, április 25-én ismét köztéren állították fel az obeliszket a szoborcsoporttal. S bár heves volt a tiltakozás, a szoborállítás megtörtént. Igaz, hogy nem az eredeti helyén állították fel, hanem a Tűzoltótéren kialakított Megbékélés Parkjában. A ’48-as emlékművel szemben román hősöket mintázó diadalívet emeltek.
Sajnos, azóta több alkalommal is a magyargyűlöletből fakadó vandalizmus áldozata lett, 2011-ben lelopták a főalakról a diadémot, a tőrt és egy kardot, 2015-ben pedig a tizenhárom vértanút ábrázoló bronz domborművek közül hatot festékszóróval a román nemzeti színekkel fújtak be, a talapzatra pedig magyar gyalázó szöveget festettek.
Az 1949-ben kivégzett tábornokok áldozatvállalása kétségtelen, méltán emlékezünk meg róluk évente, s méltán nyilvánította a magyar kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá Magyarországon, a gyásznapot megülik a magyarok által lakott területeken is. Éppen ezért csodálkozom azon, hogy térségünkben nem emlékezünk meg az eseményhez méltó módon az aradi tizenhármak áldozatvállalásáról. Évekkel ezelőtt civil kezdeményezésre többen is gyertyát gyújtottak Gál Sándor csíkszeredai szobránál, de az utóbbi időben mintha ez is elmaradt volna. Pedig nem szabadna elfelednünk hőseinket, mint ahogy az emlékükre emelt aradi Szabadság-szobor történetéből is le kell szűrnünk a tanulságokat: a reménytelen helyzetből is van visszaút, ha még él bennünk a jóra alakulásba vetett hit, munkával, kitartással, a helyzet kínálta előnyök okos kihasználásával lehet eredményt elérni. Még akkor is, ha sok az ellendrukker nemcsak ellenfeleink körében, hanem saját sorainkban is.

Sarány István

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek