Alacsony a gyereklétszám: Gyergyószárhegyen megszűnik az alszegi iskola

29

Nem lesz már tanítás a következő tanévtől a gyergyószárhegyi alszegi iskolában, ugyanis túl alacsony a gyereklétszám – erről szombaton falugyűlésen beszélt az iskolaigazgató. Danguly Ervin polgármester úgy fogalmazott, szomorú és fájdalmas a gyereklétszám csökkenése a községben.

A következő tanévben üres marad az alszegi iskola                                                                Fotó: Lázár Hajnal

Falugyűlésre hívták az érdeklődőket szombaton délután Gyergyószárhegyen a helyi kultúrházba. Az első felszólaló Ferencz Piroska, a gyer­gyószárhegyi Bethlen Gábor Általános Iskola igazgatója volt, aki a tanintézmény anyagi helyzetéről számolt be, s elmondta azt is, a következő tanévtől megszűnik az oktatás az alszegi iskolában, mivel nagyon kevés a gyerek. Mint fogalmazott, hiába vannak a szépen felújított iskolaépületek, ha nincs gyerek.

Rohamosan csökkena gyermeklétszám
Kifejtette, a 2016–2017-es tanévben még 406 gyerek járt a szárhegyi óvodai és iskolai csoportokba, a jelenlegi tanévben pedig 384 gyereket tartanak számon. A következő tanévben pedig a létszám további csökkenésére számítanak. Elmondta azt is, jelenleg az alszegi iskolában egy összevont osztály működik 17 gyerekkel, közülük a negyedik osztályosok a következő tanévben már nem lesznek ott, így alig maradna gyerek, s ezért már nekik is a központi iskolába kell majd járniuk. A következő tanévben legtöbb harminc előkészítősre számítanak, így alig több mint 120 gyerek fog az 1–4. osztályokba járni, 140-en pedig az 5–8. osztályokba. Az óvodai és napközis csoportokba 80 gyereket várnak.
– Szomorú és fájdalmas a gyereklétszám csökkenése a községben, hiába építkezünk, ha nincs kinek – mondta Danguly Ervin polgármester az ügy kapcsán.

Érvek és ellenérvek
Kifejtette, vitái is voltak a tanfelügyelőséggel erről a kérdésről, hiszen véleménye szerint, néhány évig megoldást kellett volna találni az iskola működtetésére, akár kevesebb gyerekkel is, hiszen lesz olyan esztendő, amikor szükség lenne majd az alszegi iskolára, de miután megszüntették, már nagyon nehéz újraindítani. A községvezető arra kérte a fiatal szülőket, ne vigyék Gyergyószentmiklósra iskolába gyerekeiket, inkább a község óvodáiba, iskolás osztályaiba írassák be, hogy egy közösségben, szárhegyi légkörben nevelkedjenek.
A falugyűlésen egyébként a polgármester beszámolt az elmúlt három és fél év, azaz a mandátumból eltelt időszak fontosabb eseményeiről. Beszélt a közelmúltban befejezett és még folyamatban levő beruházásokról, munkálatokról is. Szó esett a település költségvetésé­nek alakulásáról is, a közösségépítésről, rendezvényekről, tervekről s a résztvevők feltehették kérdéseiket a község vezetőinek, az önkormányzat munkatársainak.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek