Aktív, cselekvő, mozgó közösségben gondolkodnak

10

Elindították egyesületük bejegyzésének folyamatát a Gyergyó térségében élő mozgássérültek: régóta tervezett folyamat indult útjára ezáltal. Az alapítók céljai között szerepel a kisváros akadálymentesítésének előmozdítása és szemléletváltás elindítása, amely által nem a sajnálat, hanem a segítségnyújtás és a párbeszéd érvényesülhet egészségesek és mozgásukban korlátozottak között.

Kéthetente tartanak találkozót a városi könyvtárban a gyergyói mozgássérültek, a résztvevők a legutóbbi alkalommal egyesületük bejegyzésének előkészületeit tették meg. A Gyergyói mozgó-sérültek néven bejegyzendő egyesület alapításának terve már régóta megfogalmazódott, most jött el a megvalósítás időszaka.

– Az egyesület találkozói és programjai által szeretnénk összefogni a Gyergyói-medencében élő mozgássérülteket, fontos lenne mindannyiunk számára, hogy érezzük a valahová tartozás élményét, közös tevékenységekkel kimozdítsuk otthonaikból azokat is, akik évek óta nem járnak közösségbe – beszélt az egyesület célkitűzéseiről Kozma Albert.

Hozzátette, azáltal, hogy meg­tapasztalhatják, mindannyian ugyanazokkal a problémákkal küz­denek, és hasonló helyzetekkel találkoznak, erőt adhat ahhoz, hogy továbblépve célokat fogalmazzanak meg és hasznos életet élhessenek.

A leendő egyesület egyik kiemelt célja szorgalmazni az önkormányzatnál, a vállalkozói szférában és a magánszemélyeknél a város akadálymentesítését, hiszen jelenleg alig néhány közintézményt, üzletet lehet megközelíteni kerekes székkel.

– Amíg a környezetünk nem látja, hogy milyen sokan vagyunk, nem tartják fontosnak az akadálymentesítést. Az egyesület révén fel tudnánk hívni az emberek figyelmét ennek fontosságára, gyakorlati tanácsokat tudnánk adni a megvalósításhoz – fogalmazta meg elképzeléseit a találkozón Brassai Csaba.

Az általa elmondottakat Farkas Edit is megerősítette: bankba, hivatalba, gyógyszertárba menni óriási kihívás, a nemsokára esedékes jogosítvány cseréjéhez szükséges papírok beszerzése rengeteg akadályba ütközik.

– Annak ellenére, hogy több helyen van mozgássérült-feljáró, ezek használhatatlanok, mert az elkészítésükhöz nem kérték egyetlen mozgássérült véleményét, útmutatását sem – fűzte hozzá.

A terápiás programok, közös kirándulások, a város életébe való aktív bekapcsolódás mellett a tagok érdekképviseletét, a gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutás lehetőségét is biztosítani szeretnék a közeljövőben. Hasonlóan fontos az is, hogy létezésük ne feltűnést keltsen és sajnálatot idézzen elő, hanem az elfogadást, a megértést és a segítségnyújtás gyakorlását.

– A mi kisvárosunkban a beteg emberek nagy része nincsen „szem előtt”, azon kevesek pedig, akik járunk-kelünk az utcákon, sajnálkozást váltunk ki az emberekből. Változtatnunk kell ezen, el kell érnünk azt, hogy ne sajnálattal, hanem együttérzéssel tekintsenek ránk. Ez csak úgy sikerülhet, ha minél többen megmutatjuk magunkat, és ezáltal elfogadtatjuk az emberekkel az állapotunkat – összegezte gondolatait Farkas Edit.

 


Hozzászólások lezárva.