2020, december 3, csütörtök.
custom_html_banner1

Hirdetés

Akik haladékot kaptak

Irodalmár lányom érdeklődik, hogy van-e terjedelmes könyvtárunkban Ellias Canetti-mű. Keresem a jó pár éve felfektetett nyilvántartásban, de az 1482. sorszám után abbahagytam a Repertoár vezetését, így az 1990 után beszerzett, kapott könyvekről nincs ábécérendes névsorom. Az állomány ezután is nőtt sok-sok könyvvel. Gyerekeim, miután családot alapítottak és elköltöztek, elvitték a közös könyvtár néhány kötetét, és sok értékes kötettel is nőtt az apai örökségemből.
Canettiről csak annyit tudtam, hogy bolgár földön született, spanyol is volt és németül írt, irodalmi Nobel-díjat kapott. Az internet segítségével megtudtam, hogy egyik drámájának címe Akik haladékot kaptak.
Ezt a gondolatot magamra szabtam, először még 2005 nyarán, amikor egy sikeres műtét után a megyei „főbőrös” írásba adta, hogy ezután minden 4. vagy 5. héten jelentkezzem BCG-injekcióra, öt évig, majd a következő 5 évben évente felülvizsgálatra. Így kaptam, 5 illetve 10 év haladékot, vagyis 2010, illetve 2015-ig. Jártam is a megyei központba hűségesen, legtöbbször a rokonság biztosított helyet a szolgálati kocsiban, később már önállóan stoppal, autóbusszal, barátokkal. (A vizsgálat egy nyirokcsomó kitapintása volt, majd egy kis szuri, legalábbis így nevezik ma már az injekciót a szappanoperákban…)
A haladék egybeesett a sógor által adományozott borítékok számával is: annyi darabot kaptam, hogy klasszikus levelezésemhez elég volt 2015-ig, igaz, közben már bejött az e-mail, amihez nem kell boríték…
Még a BCG-s „korszak” előtt volt egy kitűzött időpontom, szerettem volna meghaladni Édesapám korát, a 88-at, tehát 2028-ig, igaz, közben kedves kollégám új reményeket nyújtott, ha Szüleid 77, illetve 88 évet éltek, akkor te miért nem élhetnél 99-et, azaz 2039-ig.
Közben még jöttek „távlatok”, kaptam két 2013-as határidőnaplót, az egyik példányt elhasználtam, de a másik 2019-ben is használható (azonos a napok elhelyezése), majd az idei naptárból is kettőt kaptam, a nem befogott példány pedig 2023-ban is használható.
Még van egy huncut tervem: 36 évet dolgoztam az állam bácsinak a munka mezején, nagyrészt mezei munkában, illene, hogy 36 évig kapjak nyugdíjat is, tehát 1998-tól 36 év, 2034-ig. (Ennek fele a tavaly márciusban el is telt).
De legbőkezűbb a haladéknyújtásban a személyi igazolványt, kártyát kibocsáttató szerv bizonyult, 2068-ig érvényes a keménykötésű CARTE D’IDENTITE, CNP-vel és sorszámmal ellátva, de azért a 128 éves kor még egy ilyen sántikáló, örök optimistának is sok.
*
Utószó, ha már nem ezzel kezdtem:
Miért ragaszkodik egy ember, aki kenyerének már javát megette, úgy a „tyux@ros” életéhez?
Az élethez egy kicsi szerencse is kell. Azon a szép nyáron, 65. születésnapom után pár hónappal látogatóim vannak, az ajándékok mellett a megszokott képes újságok újakkal bővülnek, Reader’s Digest, olyan kis IPM-féle, de talán sokoldalúbb, még humor és megtörtént kalandok is vannak benne. Kb. 50 darabot kapok, sorba rakom őket a Kicsiház könyvállványán, párat behozok estére olvasni. Borotválkozás közben lányom a hátam közepén kis, furcsa formájú és színű valamit fedez fel, amit jelez is. Pár nap múlva az egyik RD-ben cikket olvasok a melanomáról, egy hölgy, aki komolyan vette és még él, egy úr, aki nem és pár hét után elhunyt. Mivel az esemény egybeesett az agorafóbiámmal, sógor visz el a szakorvoshoz, aki vizsgálat után műtétre ír elő, ami pár nap múlva, röpke negyedóra alatt meg is történik, és kétnapos megfigyelés után otthon is vagyok. Az Udvarhelyre küldött szövettani vizsgálat eredménye lesújtó, Melanoma malignus. Beutaló az onkológiára, amitől tiltakozom, főleg, amikor itthon a kazettán a Nehéz a boldogságtól búcsút venni Apostol-szám vár. A többi már „gyorsan” lepereg, az onkológus szabadságon, a kedves asszisztensnő átirányít a bőrgyógyászatra, jönnek a BCG-injekciók, majd nemsokára a baloldali nyirokcsomó sebészeti eltávolítása, később, de ez már helyben, újraműtése.
Újabb ellenőrzések, „nincs baj, nincs baj”, és egy újabb, sokadik szuri, s talán 3 év után valami konkrét: LEGYŐZTÜK. És az sem melegít, hogy a sorstársak közül jó párral nem találkozom a következő ellenőrzésnél, kettőnek pedig csak gyászruhás hozzátartozójával.
És valami, amire sohasem vágytam: a poliklinikán, de az utcán is, az asszisztensek, technikusok előre köszönnek nekem.
Az élethez szerencse is kell, és SOHA NE ADD FEL!

Szathmáry János, Gyergyószentmiklós

[box type=”shadow” ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]

Kapcsolódó cikkek:

14,239RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb