Aki többet akar tudni…

51

Mohay Tamás adta közre P. Losteiner Leonárd ferences történész kéziratát a csíksomlyói kegyszobor történetéről „Istennek kincses tárháza…” címen. A kötet nagy érdeklődést váltott ki szakmai körökben. Az alábbiakban dr. Balázs Lajos egyetemi docens, néprajzkutató osztja meg gondolatait a könyvről.

Fotó: Magyar Kurír

Az augusztusi ünnepi szentmisén ft. Jakubinyi György érsek atya csíksomlyói szentbeszé­dében a Szűz Mária-kegyszoborról szólva prédikációját így fejezte be: „Aki többet akar megtudni a kegyszoborról, olvassa el Mohay Tamás könyvét.” Aztán a közelmúltban, egy másik pap prédikációjában ismét szóba jött a neve és könyve. A templomból kijövet egy ismerősöm megkérdezte: ki az a Mohay Tamás? Bizonyára nem ő volt az egyedüli ezzel a kérdéssel. Ekkor döntöttem el, hogy néhány eligazító sort írok mind a szerzőről, mind a könyvről.
Mohay Tamás budapesti néprajzkutató, egyetemi tanár, a Magyar Néprajzi Társaság korábbi főtitkára, kiváló vallástörténész. Csíksomlyó elkötelezett kutatója: a népi vallásosság, áhítattörténet, történettudomány, búcsútörténet összefüggő mélységeinek feltárója. Szerteágazó és témagazdag kutatásaiban kiemelt helyet foglal el a „csíksomlyói pünkösdi búcsújárás alakulástörténete”. Az említett és olvasásra ajánlott könyv is ebből a szellemi, eszmei, lelki talajból sarjadt. Címe pedig „Istennek kincses tárháza…” P. Losteiner Leonárd ferences szerzetes kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról.
Mohay Tamás könyve a felfedezések élményével hat: több mint kétszáz évvel ezelőtt élt ferences testvér latin nyelvű kéziratát tette közzé magyarul az immár öt évszázad óta sugárzó kegyszoborról. Mohay – mint mély titkokat kereső-ismerő mester – a somlyói Mária-szobor életének cezúrája közelében egy olyan világítótestet gyújt fel, amely egyszerre visz az idő még távolabbi, de hoz közeli lelki világunk mai tartományai felé is. Hasonlatot kereső képzeletem a pharoszi világítótornyot villantotta fel. A könyv szerzője így érvel: „Manapság, kétszáz év után olvasni e kéziratot […] rendkívül érdekes lehetőség, mert megérthetünk valamit abból, hogyan látta a maga korában ez a nagy tudású szerzetes a csodákat, a történeteket, a múltat, és ráláthatunk arra, milyen képet formált meg és kínált fel kortársainak és az utókornak Csíksomlyó »kincses tárházáról« – arról a helyről, ahová ma is szűnni nem akaró tömegben zarándokolunk, arról a kegyszoborról, amelynek 2015-ben csodának is beillő ötszáz éves sértetlen megmaradását ünnepeljük.”


Fel kell(ene) ismernünk, hogy az „ötszáz éves sértetlen megmaradás” fölötti értetlenségünk titka magában a lelki-szellemi építkezésben rejlik, ami nem alacsonyabb rendű, mint egy „kőből, fából s Isten segedelméből” (székelyföldi mestergerendák, kapuk felirata) épült monumentális építmény, amit kora ellenére máig és még sokáig csodálunk, óvunk, védünk az enyészettől. Az építőanyagok nem fizikai természetűek, ellenkezőleg, spirituálisak. Előállításuk azonban éppen olyan fáradságos, kitartó, megszállottságot, töretlen hitet és akaratot igénylő munkát feltételez, mint a katedrálisoké. Losteiner Leonárd és Mohay Tamás (történelmi idők fölött szövetkező építészeknek tekintem Őket) könyvének ez a felismertetés a legnagyobb erénye. Bennük látni vélem Kőmíves Kelemen rendíthetetlen építő ambícióját, az örökös újrakezdés allegóriáját, amihez néhány adatot Mohay bevezetőjéből szemelgetek – akár mai erdélyi építkező sorsunk élő példái gyanánt: „Az erdélyi ferencesek számbeli gyarapodása három évtized után 1729-re tette lehetővé azt, hogy a rendtartomány önállósuljon, saját vezetése legyen és kiépíthesse saját szervezetét. Így történhetett, hogy csak 1746-ra érték el a ferencesek, hogy püspöki vizsgálat indulhatott a csodák kivizsgálására annak érdekében, hogy a jóváhagyás legalizálhassa a kegyszobor tiszteletét. Ez a vizsgálat azonban félbemaradt” 1748-ban, Klobusitzky püspök Zágrábba való áthelyezése miatt. Aztán arról is olvasni, hogy Veress Lajos ferences rendtörténész azt panaszolja fel, „hogy a somlyói csodák nincsenek feljegyezve és összegyűjtve”. De mégis, mint a háborúkban, hogy nem hal meg minden katona, „maradtak olyan múltba vesző történetek”, amelyek „egy részét éppen Losteiner Leonárd írásai őriztek meg”, írja Mohay. „Amikor ő az 1750-es években fiatal szerzetesként nekifogott nagy történeti műve megírásához, akkor a ferencesek már vagy harminc éve törekedtek arra, hogy összegyűjtsék a Mária-szobor közbenjárásának tulajdonítható csodákat. Losteiner viszont lényegesen többet akart, mint a csodák gyűjteményét: őt a teljes történet, a teljes történelem érdekelte (kiemelés általam). Amit megírt, az sokkal inkább történeti szakmunka…” Az 1777-ben befejezett csaknem ezeroldalas munka Cronologiájában megtalálni a kolostor és környéke teljes történetét, a középkori templom „részletes leírását” (kiemelés általam), leírja a csíki tatárbetöréseket, Báthory András meggyilkolását Pásztorbükkön, a pünkösdi búcsújárás eredetét, a hargitai csata történetét, a somlyói kegyszobor közbenjárásának tulajdonított csodák történeteit. Kiemelem a néhány oldalnyi szóbeli történelem magyar nyelvű lapjait a csodatörténetekről.
Kalandos és tekervényes a kézirat sorsa is: városról városra, rendházból rendházba, levéltárakba jutott el, cenzorok, elöljárók kezén forgott, Arany szavát parafrazálva, ajtóról, ajtóra járt hol be, hol ki, kiadási alamizsnára/engedélyre várva.
A kézirat megszerzése, jogaiba helyezése Mohay Tamás fáradhatatlan munkájának köszönhetően szellemi és lelki vagyonunk gazdagítását hozta. Rátalálva P. Losteiner Leonárd ferences kéziratára, saját szellemét, lelkét és kezét is oda tette, hogy feltűnhessen – Petőfivel szólva – „az arany ere”.
Befejezésül csak megismételni tudom az érsek úr biztató szavait: Aki többet akar tudni a kegyszoborról, múltunkról, magunkról, tényleg olvassa el Mohay Tamás könyvét.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.