Ahol a hagyományos formák illeszkednek az új idők köntöséhez

Bánja-e a székely? (2.)

403

Oroszhegyet méltán tartják sikeres településnek. A rendszerváltás óta eltelt három évtizedben komoly fejlődésen ment keresztül. Ami hátrányt jelentett, az ebben az időszakban fokozatosan jórészt előnnyé vált, a pozitívumok pedig felerősödtek, és együttesen helyezik jövőt ígérő pályára a települést.

Oroszhegy madártávlatból. Terjeszkedik, gyarapodik Fotó: Facebook / Oroszhegy

Amikor Oroszhegyről beszélünk, akkor általában a községközpontra gondolunk, ám maga a teljes önkormányzati egység még hat másik falut foglal magába – Üknyéd, Székelyszentkirály, Székelyszenttamás, Ülke, Székely­fancsal és Tibód –, így pedig összesen 4160 lelket számol a község. Simán el lehetne képzelni azt, hogy visszaállítva az 1968 előtti állapotot, ha három községet nem is – hiszen Ülkéhez Székelyszenttamás és Fancsal, Székelyszentkirály községközponthoz korábban Tibód és Üknyéd tartozott –, de kettőt nyugodt lelkiismerettel létre lehetne ezekből a településekből most is hozni. Erre történt próbálkozás, ám valamilyen okból kifolyólag a szentkirályiak és az attól délre, az Udvarhely felé fekvő települések„válása” mégsem történt meg.
A lakosság etnikailag (98,6%-ban magyar anyanyelvű) és vallásilag egyaránt (96,23%-ban római katolikus) homogén, és hogyha kulturális hagyományaikat, népviseletüket és foglalatosságaikat vizsgáljuk, nem fedezhetünk fel lényeges eltéréseket. A hét falu így együtt (de külön-külön is!) sugározza a külvilág felé mindazt, amit oroszhegyiként ismer a világ. A község össznépessége 2011-ben 3916 volt, ma viszont 4115 lélek. Oroszhegy falura külön is érvényes a szaporulat, hiszen e nyolc év alatt 1849 főről 2055 nőtt mára a helyi lakosság.

A pálinka és más helyi termékek
Kétségtelen, hogy szilvapálinkájáról is sokfelé ismerik Oroszhegyet. Korábban is főztek itt pálinkát szilvából meg egyéb gyümölcsökből is, de inkább nyersen értékesítették Csíkban és Gyergyóban. Főként szilvát, almát és körtét termesztenek. Ezeknek a fajoknak kedvez a hely.
Hogy mennyi az annyi? …Mármint a szilvapálinka. Erről megkérdeztük a község polgármesterét, Bálint Elemér Imrét, aki elmondta, hogy mintegy 700 olyan családi gazdaság van, amelyhez kert is tartozik, el lehet mondani, hogy ezek mindegyikében termelnek szilvát – hol kevesebbet, hol többet –, és átlagosan minden háztartásban számolni lehet évi 100 liter párlattal. Ez legalább hetvenezer liter, átlagosan, de jó esztendőben ennél több is lehet.
Az 1920-as évektől vált általános gyakorlattá, hogy a pálinkát és a szilvaízt, azaz a készterméket adják el. Ez a tendencia 1990 után még inkább felerősödött. A helyiek egyre inkább kezdtek érdeklődni a vendéglátás, az idegenforgalom iránt, s ha már új szakterületre merészkedtek, akkor célszerűnek tartották, hogy helyi termékeket is kínálhassanak a látogatóknak. Erre igény mutatkozik a látogatók részéről, és haszon van benne.
Ma már többen vállalkozás formájában vagy kiegészítő tevékenységként foglalkoznak élelmiszerek előállításával. Kiváló minőségű és más településeken is híres az itt sütött kenyér és pékáru, de ízeket, dzsemeket, gyógynövényeket is ugyanvalóst forgalmaznak. Fennmaradt néhány kézműves-foglalkozás is, mint a szentkirályi csipke, a népviseleti ruhadarabok készítése, illetőleg kádakat, csebreket, hordókat is állítanak össze, fából, természetesen, amely alapanyag használatát oly sok helyen jószerével teljesen kiszorították a műanyagból készült termékek. A háziiparnak ez a része enyhe fejlődést mutat, bár kétséges, hogy teljes mértékben itt előállított alapanyagokat használnának. Egyszerű példa: a búzatermelés jószerével megszűnt Udvarhelyszéken, újabban a burgonya- és kukoricatermesztés is jelentősen visszaszorult. Oroszhegyen úgyszintén. Talán az asztalosság az egyetlen szakterület, amely nem kényszerül arra, hogy másutt szerezzen be alapanyagokat.

Rendezvénycsűr a Nyúládon. Régi forma, új tartalom Fotó: Simó Márton

A helyiek lehetőséget látnának ugyan a gyümölcstermesztés fejlesztésében, helyi feldolgozó-kapacitás is lenne, csakhogy a vállalkozásokat elbizonytalanítja a nagyvadak jelenléte. A medve- és a vaddisznóállomány ma előszeretettel tartózkodik a megművelt területeken, ahol könnyedén megszerezheti a tápláléka jelentős részét, még akkor is, ha az illetékes vadásztársaságok a falutól távol levő helyeken rendszeresen etetik a vadakat. Ugyancsak jelentős az őz- és a szarvasállomány is. Mint általában a többi közeli településen, itt is elmondható, hogy a nem megfelelő törvényi háttér következtében a vadállomány „tájformáló tényezőként” szerepel, és némiképp befolyásolja a vállalkozói kedvet a mezőgazdaságban, illetve hatása van a falukép, illetve a kultúrtáj alakulására is.

A hagyományos építkezés formáinak őrzése
Sorozatunkban most kiragadjuk Oroszhegy falut a község többi települése sorából. Hagyományok, népi építészet terén annyira összetett és gazdag a községközpont, hogy kár lenne „agyoncsapni” egy szuszra a másik hat faluval, s ily módon azokat majd egy következő írás kapcsán járjuk végig. Ezt a módszert másutt is alkalmazzuk, hiszen ebben a régióban – ahogyan írtuk a bevezetőben – vannak egyetlen faluból álló községek (például Varság, Lövéte, Homoródalmás), de az is előfordul, hogy 6-7 – mint Oroszhegy esetében –, de nem ritka, hogy ennél több településből hoztak létre községeket (Homoródszentmárton 12, Siménfalva 13, Felsőboldogfalva 11 faluból áll).
Amikor kezdetét vette az a tendencia, hogy a szocialista Romániában csökkenteni kívánják a községek számát (1968), az volt az elképzelés, hogy célszerűbb a rendszer számára, ha ún. agráripari központokban épített tömbházakba terelik a vidéki lakosságot, ahol sokkal könnyebben ellenőrizhetők és megtarthatók a rendszer fogságában. Ebből a koncepcióból indult és alakult ki egykor, az 1980-as évek végére a falurombolás programja. Az 1990 után berendezkedő központi hatalom egyébként még adós a lakosság igényeinek és a gazdasági-történelmi-néprajzi hagyományoknak messzemenően megfelelő régiósítással és a közigazgatási átszervezéssel.
Nyugodt lelkiismerettel elmondható, hogy ebben a faluban jó kezekben van a hagyományos udvarhelyszéki népi építkezés formakincse. Az udvarok többsége a mai napig őrzi azt a szerkezeti beosztást, amely a terep- és birtokviszonyoknak megfelelően alakult ki az évszázadok során, s a halmazos faluszerkezetben a környezet, a domborzat határozta meg az utcák alakulását.
Mivel igen változatos a belterület, az építkezők arra kényszerültek, hogy alkalmazkodjanak a terepviszonyokhoz. Ily módon vált majdhogynem általánossá az alápincézett házak építése, amely azt jelenti, hogy a „hegy” felé járó telkeken a magas, félemeletes, körbefutó tornácos házak határozták meg az utcaképet, míg a „völgy” iránt, a befelé szolgáló udvarokon a ház immár fordítva jelenik meg, és szerényebb bütüjét mutatja az utcán járó felé. A meredeknek kaptató, vagy völgynek aláereszkedő utcákban néhol párhuzamosan, tükrösen mutatkoznak kétoldalt a bennvalók, úgyhogy ezekben a házak mindkét oldalon magasabbik végüket mutatják, de az sem ritka, hogy a házat kilencven fokban megfordítva, az utcával párhuzamosan, hosszant helyezik el, amely újabb formavariációt kínál, így járulva hozzá az épületek összképi ritmusához, ahhoz a változatossághoz, amely külön esztétikai élménnyel szolgál(t) az odalátogatónak. Községi szinten mintegy 50 hagyományosnak mondható bennvaló maradt fenn, Oroszhegyen körülbelül 20 ilyen formáját őrző, 80 évnél idősebb ház áll.

Egy ilyen példa a falu központjában a 2012–2013-ban létrehozott turisztikai információs központ, amelyet egy teljesen felújított, újraépített régi parasztházban helyeztek el. A Barabás Imre-féle házhoz kapcsolódó programot Albert Homonnai Márton Csíkszeredában élő műépítész vállalta és vezette. A kivitelezést helyi szakemberek végezték. Itt szépen konzerválták az utcának hátat fordító csűrt és a sütőt is. Az udvart rendezték és gyepesítették.
Mivel időnként programokat szerveznek a különböző iskolai csoportok számára, a gyermekek és a pedagógusok egyaránt belakták, belakják, és kedvelik, olyannyira, hogy szívesen készíttetnek a ház előtt alkalmi csoportképeket, amelyek együttesen hozzájárultak ahhoz, hogy ez az udvar és a ház néhány év alatt a falu ikonikus helyszínévé, egyik szimbólumává emelkedjék. Az sem mellékes, hogy a székelyszentkirályi Berze László és Katalin által igényesen és szakszerűen felújított székelykaput helyeztek el előtte. Egyébként másfél év múlva véget ér az a kötöttség, amely abból származik, hogy az épületben a támogatási pályázatban megfogalmazott rendeltetésnek megfelelő tevékenységet kell folytatni. Az információs iroda megmarad ugyan, a csűrt azonban különböző kulturális tevékenységek céljaira alakítják át – táncházakat, kézműves-foglalkozásokat, kiállításokat kívánnak szervezni benne –, a sütőben újjáépítik a kemencét, ahol a következő időkben a kenyérsütés tudományát készülnek majd átadni a fiataloknak.
A Barabás-házzal szemben levő üres telken, a most felújítás alatt levő kultúrotthon mögött fog elkészülni a Népi Mesterségek Háza, amely egyesíti magában az idősek számára létrehozott nappali foglalkoztató- és kulturális oktatóközpont funkcióit. Itt lehetőség lesz a generációk közötti „átjárásra”, remélhető, hogy ez az új intézmény sok szerencsés találkozásnak lesz a helyszíne, ahol a legkülönbözőbb életkorú emberek egyaránt jól érzik majd magukat, és sor kerülhet benne mindannak a tudásnak az átadására-átvételére, amely a megváltozott igények és körülmények közepette ma fölöslegesnek látszik. Ez is formailag-esztétikailag megfelelő, a hagyományos falut idéző, azt továbbvivő épület lesz, amely – a remények szerint – az összkép fontos részévé válik az elkövetkező időkben.
Oroszhegyre a hagyományos, fából készített kapuk mellett – amelyeket helyi, máréfalvi és kadicsfalvi mesterek faragtak és állítottak össze – a kőlábas kapuk is igen elterjedtek voltak. A 19. század végén – 1891 és 1897 között – tizenhét ilyen kapu készült. Ezekből voltak díszesebbek, illetve szerényebb kivitelűek is, de elmondható, hogy átvették a hagyományos kapuk motívumkincsét és színvilágát – életfa, tulipán, rozetta stb. –, és hosszú időn át a jó módot szimbolizálták, s azt az igényt, hogy a falu tehetősebb gazdái időtálló anyagot használva ezt egyfajta státusszimbólumként értelmezték.
Ezekből fennmaradt hat. Egyet már korábban megvásárolt a helyi önkormányzat, felújíttatta és köztéren helyeztette el, jelezve így is, hogy milyen becsülete van itt a hagyományos értékeknek. Újabban egy második kapu is a hivatal tulajdonába került, amelynek keresik a helyét. Létezik egy olyan kezdeményezés, hogy amennyiben valaki ilyet szeretne lebontani, akkor a helyi vezetés azt felvásárolja, és segít abban, hogy az illető portát újonnan faragott, ízléses székelykapuval lássák el. Az oroszhegyi Bolygó Közbirtokosság pedig határozatot hozott, amely alapján minden tagnak juttat kedvezményesen 5 köbméter fenyőfát, amelyet kerítések újításához, csűrök javításához használhatnak fel. Ennek hatása van, hiszen az emberek élnek a lehetőséggel: ha az utcákat járjuk, ízléses kerítések formájában jól látható az eredmény.

A gazdálkodás új formái alakítják a faluszerkezetet
Köztudott, hogy az Európai Unió előírásainak megfelelően kell elkészíteni a támogatható pályázatokat, azokban pedig konkrét rendelkezések vannak arra vonatkozóan, hogy milyen és mekkora legyen, lehet a lakóövezetben tartott haszonállat-állomány, hogyan kell a szennyvizet kezelni, miként kell tárolni a takarmányt, és milyen feltételei vannak az állatjólétnek. Ezek a szempontok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a hagyományos csűrök és pajták funkciója megváltozzék.
A helyiek a nyolcezer hektáros határból összesesen 642 hektárt művelnek szántóként, a többi legelő, kaszáló, illetve erdő, vagy éppenséggel hasznavehetetlen terület. Sok esetben a tulajdonosok másutt dolgoznak, illetve nem mezőgazdasági jellegű vállalkozásba fognak, a régi gazdasági épületek vagy fölöslegessé válnak, vagy pedig átépítést szenvednek. Néhol műhelynek, másutt garázsnak alakítják át. Példa van arra is, hogy kocsiszínként hasznosítják, a traktorokat és a munkagépeket ezekben tartják. A gazdálkodókat sikerült leszoktatni arról, hogy gépeiket a házak előtt, közterületen parkolják. Annyira zegzugos, szűk az utcák szerkezete, hogy – főleg ahol már elkészültek a járdákkal és az aszfaltozással – életveszélyes lenne ez a lazaság.

Egyébként a szezonálisan végzett külföldi munkavégzés változó mértékű. Általában egyszerre kétszáz fő „hiányzik” ezen okból kifolyólag Oroszhegyről, a legmagasabb távollevő lélekszám 214 volt, 2015-ben. A falu össznépességének mintegy tíz százaléka, amely nem olyan kirívó, mint más helyeken, de mindenképp figyelemre méltó. Rengeteg idegen hatás, életmód- és szemléletváltás érinti meg az embereket. A férfiak korábban elsősorban Magyarországon dolgoztak az építőiparban, ma ez nem jellemző. A nyugat-európai országokban mezőgazdasági idénymunkát, idősgondozást és háztartási munkát vállalnak, és többnyire lányok-asszonyok. Oroszhegyen 7 kereskedő cigány lakik, akik az esztendő nagyobb részét külföldön töltik, újabban Lengyelországban találtak lehetőségeket. Nem képviselnek szociális problémát.
A falukép szempontjából az életvitel, az életmód megváltozása azt is hordozza, hogy a jellegzetes csűrsorok sok helyen eltűnhetnek. Oroszhegy régi faluszerkezete ezt még őrzi. Kivételt jelentenek az új építésű utcák.
Egyébként a falu minden irányban terjeszkedik, minden határra kifutó utca hosszabbodik, leglátványosabban a Szentkirály felé eső „új negyed”, ahol már kizárólag városias jellegű, a 21. századi igényeknek megfelelő házak épülnek, amelyek lakói már nem kívánnak mezőgazdasággal foglalkozni. Sokan ingáznak, az IT-szektorban, a gépiparban, különböző állami intézményekben, illetve másutt dolgoznak, ahol már más szempontok érvényesülnek. Községi szinten 240 vállalkozást jegyeztek be, amelyek közül többnek más településről, illetve Székelyudvarhelyről érkező tulajdonosa van.
Ami az egykori termelőszövetkezet épületeit illeti – istállók, színek, műhelyek –, azokat helyi emberek vásárolták meg, nem állnak üresen vagy romosan, hanem valamilyen tevékenységet folytatnak bennük, többen állatokat tartanak, illetve fafeldolgozó kisüzemeket működtetnek bennük.
A komolyabb mezőgazdasági vállalkozások – a teheneket tartó farmerek, a juhosgazdák – ma már arra kényszerülnek, hogy a határban építkezzenek, ott folytassák a tevékenységüket. Ilyen farm jellegű objektum összesen öt van Oroszhegyen. A Külső határban, a Nyúlszőrös nevű dűlőben a közbirtokosság építtetett juhaklot, „szajvánt”, ahol egyrészt maga kíván gazdálkodni, illetve felvállalja egy későbbiekben létrehozandó vállalkozás segítségével, hogy a juhtartó gazdák állatait őrizteti és telelteti. Ez az épület elkészült, tájba illő, megfelelő felszereltségű, és hamarosan üzembe is helyezhető.
Köztudott, hogy manapság igen nehezen találni juhászkodással foglalkozó embereket és segédszemélyzetet az esztenákra – még a román vidékeken is sokan felhagytak ezzel a hagyományos foglalkozással, vagy pedig külföldön folytatják –, úgyhogy csak akkor tartható fenn egy ilyen „üzem”, ha gondoskodnak hivatalos konstrukcióban, céges formában arról, hogy az ott dolgozó bejelentett munkaviszonnyal, társadalombiztosítással és megfelelő javadalmazással rendelkezzék.

A jó kezdeményezések példát mutatnak
Az oroszhegyiek zöme ma már nem szeret hagyományos parasztházakban élni. Megváltoztak az igények. Nem az udvaron és a ház körül, nem a csűrben-pajtában vagy a földeken, hanem a házaikban töltik az emberek munka- és szabadidejük jelentős részét. Ez úgy hat az otthonok belakására, hogy külön lakófelületen zajlik a nappali tevékenység, ahol a család tagjai együtt tartózkodnak, de szobákat különítenek el a gyermekeknek, időseknek, még akkor is, ha két- vagy háromgenerációs együttélésről beszélünk, bár ez is ma már egyre ritkább.

Balázs Attila háza. Értékmentés Fotó: Balázs Attila

Balázs Attila Székelyud­var­he­lyen élő fotográfus anyai nagyszülei révén jutott hozzá a Fő út 220. alatt elhelyezkedő ingatlanhoz, amelyen két lakóépület áll. Csűr már nincsen, viszont két olyan épület áll az udvaron – a „nagy ház” és az egykori sütőből kialakított „kicsi ház” –, amelyben valaha megvalósulhatott a többgenerációs együttélés. A nagyobbik házat 1884-ben építtette Bálint József és neje, Borbára – ilyen formában szerepel az asszony neve –, elébe a nagy székelykaput pedig egy évvel később. A továbbiakban Gagyi György jegyző vásárolta meg. A paraszti és a hivatalnoki életvitelre utaló bútordarabok egy része túlélte az utóbbi másfél évszázadot. Ruhásszekrény és ebédlőasztal, ehhez illő edények emlékeztetnek a kispolgári életformára az egyik fenti szobában. A felső szinten még egy másik szoba és a középen kisebb helyiség, az egykori konyha található. A háromosztatú házat végig alápincézték, hiszen olyanok a telek adottságai. Az örökös – miután rendezte a tulajdoni és telekkönyvi viszonyokat – igyekezett mindent a legnagyobb aprólékossággal konzerválni és felújítani. Azokba a helyiségekbe, amelyekben már nem volt eredeti berendezés, a környékről vásárolt hasonló jellegű és korú tárgyakat. Ugyanilyen gonddal újíttatta meg a „kicsi házat” is, amelyben két szoba van. Oda egy rokon nagynéni lakását rendezték be két generációval korábban. A felújításkor törekedett arra, hogy minden az eredeti formában maradjon fenn, s ha pótlásra volt szükség, azt „antikolt”, vagy kellőképpen „érlelt”, lekezelt darabokkal végeztette. Balázs Attila azt is elmondta, hogy olyan pácokat, olyan festékeket keresett, amelyek színe nem élénk, nem csillog, s nem fejez ki egyfajta hivalkodást – ami manapság divatos, hadd lássák, hogy a tulajdonos mennyire törekedett valamire –, hanem inkább az elődök szemléletéhez való maximális igazodást, a törődést, az alázatot kívánta ezzel hangsúlyozni. Míg sok családnál vita tárgyát képezik az ilyen idős épületek, és gyakran hagyják azokat elpusztulni, hogy aztán valami mást hozzanak létre, itt nagy erőráfordítással, komoly anyagi áldozattal minta jellegű értékőrzést sikerült megvalósítani. És a példa másolható, mindaddig, amíg még állnak ilyen épületek a faluban. Komoly hozzáadott értéket, tudatos magatartást jelez.
Mostanság egyik házat sem lakják, a kertet művelik, az udvart karbantartják. Családi összejövetelek, ünnepek, hétvégék alkalmával a rokonság teljes természetességgel éli meg azt az időutazást, amely mindannyiunk számára életerő-forrás lehetne, ha képesek lennénk okosan bánni a még kínálkozó lehetőségekkel.
A fotóművész 2010–2011 körül fejezte be a teljes felújítást, amelyet – nyilván – további apróbb javítások és karbantartások követtek, követnek, hiszen az udvart és a házat időnként meg kell kerülni, és észre kell venni a még csak alig látható meghibásodásokat is. Egyébként egy következő munkafázisban a nagyobbik ház egykori konyhájából – anélkül, hogy különösebben megváltoztatná a belső formát – fürdőszobát kíván leválasztani, hiszen ma már lehetőség van a szennyvízhálózatra való csatlakozáshoz. Azt fájlalja, hogy miután családot alapított, Székelyudvarhelyen is kertes házban lakik, és az azzal való törődés, a kerti munka olykor akadályozza abban, hogy kimenjen az oroszhegyi házhoz.

Harmóniában a környezettel
A község vezetése fokozatosan figyelt az utóbbi évtizedekben arra is, hogy a külterületen, történetesen Oroszhegy falu határában is olyan objektumokat hozhassanak létre, amelyek tájba illő módon növeljék a helyiek komfortérzetét, és erősítsék a külvilág felé is az alakuló markáns „önképet”. Ilyen építmény a Hegytetejin levő Kilátó és „filegória”, ilyen az Urusos-kút és környezete, valamint a Nyúládban levő létesítmény, a „rendezvénycsűr”, ahol nárciszfeltiválok, falunapok alkalmával tartanak emlékezetes programokat.
Jól érvényesül, itt is helytálló Köllő Miklós Gyergyó­szent­mik­lóson dolgozó építész megállapítása, talál ehhez az oroszhegyi szemlélethez: „… a székely ember csak kifelé, a tájba forduló házban, csak a dombjait, hegyeit szemlélve képes élni. (…) A táj neki gyógyszer, őt ez élteti.” Minden itthoni mozdulatunk, minden egyes megtartott zug, minden jó helyre elütött szeg, minden megőrzött bútor- és ruhadarab része lehet és alkotóeleme az identitásunknak.

Simó Márton

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek