Agresszió a mindennapokban 3.

Korképek és kórképek 77.

97

Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy tudjuk, mennyire tele vannak a hétköznapjaink az elvárásokkal. Még azoké is, akik lelkesen hirdetik magukról, hogy ők már nem várnak senkitől semmit. Mert az elvárások nem mindig különleges feltett szándékú és elhatározott követelmények másokkal és a világgal szemben, hanem a belénk ivódott, gyakran elemi vágyak és szokások, amiket belénk neveltek, elsajátítottunk, valamiért kialakítottunk magunkban. És ebben benne van millió apró mozzanat, kezdve attól, hogy elvárom, hogy köszönjenek és visszaköszönjenek, kerüljenek ki a járdán és az országúton, kopogjanak az ajtón, egészen addig, hogy szóljanak szépen hozzánk, válaszoljanak, meghallgassanak, megkérjenek, segítsenek, ne álljanak elénk a sorban, ne dörgölőzzenek hozzánk, és hosszan folytathatja mindenki a sort. Amihez aztán hozzáadódik a stressz, ha autóval későn indulunk, ha várni kell a családtagokra, nem jön a busz, zsúfoltság van rajta, gyűrődés, izzadás. Kint túl meleg, túl hideg, sikos út, zuhogó eső, bal lábbal kelt főnök, lógó beosztott, szemtelen kiszolgáló, mobilon hosszan cseverésző hivatalnok. Az üzleteben kiderül, hogy teljesen érthetetlenül megint felmentek az árak, a férjet látták egy hölggyel, a feleség nagyon későn jött haza, a gyerek pimasz, rossz jegyet hozott, a fizetés semmire sem elég, a kolléganő ma megint új cipőben jött – mind olyan momentum, amely a vágyainkat sérti, a szép életről és a vágyott nyugalomról, az igazságosságról, a méltányosságról alkotott képünket dönti meg percenként, úgy, hogy néha abban a pillanatban észre sem vesszük.
Ha ezekbe belegondolunk, nyilvánvaló, hogy a mindennapjainkat át- meg átszövi a sok, néha nagyon apró és jelentéktelennek tűnő elvárás és azok számtalan akadályoztatása, melyeket lehet, hogy legtöbbször nem tudatosítunk, de attól a hatásuk létezik. Sőt, talán még erőteljesebb, mintha tudnánk, odafigyelnénk arra, mi is történik velünk? Néha lökdösődéssel, emelt hanggal vagy egyenesen kiabálással, káromkodással, esetleg szitkozódással reagálunk, ami mind agresszív megnyilvánulás. De az is lehet, hogy sokáig csak gyűlnek az apróságok – és aztán egyszerre és váratlanul robban egy látszólag jelentéktelen bosszúság hatására, melyre olyan dühkitöréssel válaszolunk, amit senki sem ért. Néha mi magunk sem. Mert az agresszió lényege, hogy stresszcsökkentő hatása van. Van, aki elpufogtatja, de van, aki sok elfojtás után egyszerre adja ki magából. És ez még mindig csak az agresszív magatartások egy része.

Albert Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.