Ady

28

Száz éve annak, hogy elhunyt Ady Endre. Az évforduló kapcsán a magyar nyelvterület egészén megemlékeznek az egyik legnagyobb és legjelentősebb magyar költőről, a magyar nyelvű politikai újságírás egyik legjelentősebb művelőjéről, életművéről. Az életmű megkerülhetetlen, könyvtárnyi irodalma van csupán elemzésének és értelmezésének, de szintén könyvtárnyira rúg a költő életével foglalkozó irodalom is. S tegyük hozzá, hogy ezen belül jelentős az Ady szerelmi és nemi életével foglalkozó irodalom aránya.
A magyar glóbuszon járva majd’ mindenhol találkozhatunk Ady-emlékekkel. Újságíróként barangolva ezen a magyar glóbuszon gyakran ráleltem ezekre az emlékekre. Volt szerencsém felkeresni a költő szülőhelyét Érmindszenten. A falu ma az Ady Endre nevet viseli, közigazgatásilag a Szatmár megyei Érkávás községhez tartozik. A falu végén a helységnévtáblán Ady Endre olvasható – de mintegy zárójelben megjegyzem, hogy az érvényes helyesírási szabályzat értelmében a falu magyar neve Adyendre kellene legyen. A magam részéről azonban megmaradnék a költő által is többször megénekelt Érmindszent megnevezés mellett. A régi, nádfödeles kúriában a korabeli bútorok, berendezési tárgyak találhatók, a falakon a költő verseinek némelyike olvasható, érdekes módon előbb román fordításban, majd magyar eredetiben. Az ugyanazon a telken emelt új kúriában a költőnek állított emléket a múzeum fenntartója, a Szatmár megyei önkormányzat. Otthonos, szemet gyönyörködtető, szívet melengető hely. Az élményt az Érmindszentre vezető, akkoriban nagyon rossz út rontotta.
Ady-emlékek tömkelegével találkozni természetesen Nagyváradon. Mindezek közül talál a leglátványosabb és a legközismertebb a költő nevét viselő magyar gimnázium szomszédságában, a sétálóutcában álló szoborcsoport, amely az Ady által alapított Holnap irodalmi társaság meghatározó tagjait ábrázolja, Deák Árpád szobrászművész kompozíciójában a kávéházi asztal körül Ady Endrét, Dutka Ákost, Juhász Gyulát és Emőd Tamást láthatjuk. De ikonikus hely a Müllerei is, a neves cukrászda, amelyet annak idején Ady is előszeretettel látogatott, s amelyben ma a költő emlékmúzeuma látogatható.
Másik kedvenc, Ady emlékét őrző helyem Csucsa. Ady itt vészelte át a világégést felesége, az irodalomtörténetbe Csinszka néven bevonult Boncza Berta társaságában. Itt, a Boncza-kastély udvarán lévő fehér házban laktak Adyék. Az első világháború és Ady halála után, immár Márffy Ödön festőművész feleségeként adta el Csinszka a birtokot a kastéllyal együtt Octavian Goga román költőnek és politikusnak, aki később újjáépítette a neves műépítész, Alpár Ignác által tervezett kastélyt.
De Ady-emlékekkel találkoztam Temesváron is, abban a városban, amelyben a törvényszéki írnokként dolgozó, jogi akadémiai hallgató Ady nem érezte jól magát, s mint a bátyja, Ady Lajos által jegyzett életrajzból is kiderül, „ez a lelkiállapot, a folytonos hazavágyódás, hosszú pauza után termékeny, bőségesen buzgó forrásává lesz új meg új verseknek”.
Szó esett ugye Csinszkáról, Ady egyik nagy szerelméről és feleségéről, aki Márffy Ödön festőművész feleségeként aztán Gödöllőn élt, akárcsak Ady másik nagy szerelme, Léda – Brüll Adél –, aki Diósy Ödön feleségeként telepedett meg a királyi kastélyáról is híres, Budapest-közeli városban.
Az egyik legnagyobb Ady-meglepetés azonban a Vajdaságban ért, amikor Léphaft Pál karikaturista megajándékozott a Németh Ferenc által jegyzett, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában megjelent Ady vonzáskörében című kötettel. A szép kiállítású könyv Ady barátja és jogászhallgató kollégája, a később szerb költőként jelentőset alkotó – az Ady szerbiai kedvező percepciójáért sokat tevő – Manojlović Todor (vagy ahogy Adyék emlegették – Tivadar) életét és munkásságát, Adyhoz fűződő kapcsolatát mutatja be.
Tegnap volt száz éve annak, hogy elhunyt Ady Endre. Rövid, de termékeny, gazdag és változatos munkássága, akárcsak zaklatott élete azonban több mint száz éve szakadatlanul és töretlenül olvasásra, elmélkedésre és továbbgondolásra késztet. Ebben áll nagysága.

Sarány István

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.