Advent – az Istennel való találkozás vigíliája

Beszélgetés fr. Gegő Juliánusz OFM, ferences szerzetessel

122

Adventi beszélgetéssorozatunk harmadik részében Gegő Juliánusz OFM, gyergyószárhegyi ferences szerzetest szólaltattuk meg. A barát rámutatott: Isten nem akkor érkezik, amikor mindenki kellően felkészült, és szent emberré vált. A valódi találkozás megéléséhez elengedhetetlen a csend, a figyelem és a sötétség megtapasztalása is.

– Az adventi időszakban mire összpontosítsanak leginkább a katolikus hívek?

– A figyelemre. A figyelmes jelenlétre.
Minden ünnep az istenkapcsolatomra kérdez rá, mindegyik sajátos szempontból. Ádvent nekem szóló kérdése: mi előzi meg az Istennel való találkozásomat? Ez a néhány hét tehát az Istennel való találkozás vigíliája. A vigília latin szó jelentése a virrasztás mellett: őrség, őrzés, figyelem.
Az Istennel való találkozásra való felkészülés az evangéliumból is ismert: a szolga, ki ajtóra szögezett tekintettel virrasztva várja hazatérő urát (Lk 12,35–40). Ez a szüntelen jelenlét felidézése, a jelenlévő Isten hozzám való közeledésének képe, sőt a távolságban, a jelenlét hiányában is a vele való kapcsolat megőrzése.
A tudnivalók helyett azt mondanám, hogy tanulnivalók vannak: tanulni a csöndet, kivárni az ünnepet.

– Mi a roráté szerepe ebben az időszakban?

– A rorátémise a magyar nyelvterület sajátos hagyománya. Az adventi hajnali mise kezdőénekéről kapta a nevét: „Rorate coeli de super…”. Magyarul: „Harmatozzatok, egek, onnan felülről…” (Iz 45,8).
Miért hajnalban tartják? Egyrészt azért, mert ebben az időszakban Szent Pál apostol ébresztőt fúj: „Itt az óra, amikor fel kell kelnünk az álomból… Az éjszaka előrehaladt, a nappal pedig elközelgett” (Róm 13,11-12). Éber figyelemre hív. Ha az életem során csak azt tanulom meg, hogyan kell figyelni, akkor a leglényegesebb pontot sajátítom el. Másrészt a harmat (latinul ros, innen a rorate) hajnali jelenség. Székelyföldön is vannak templomok, ahol sötétben kezdődik a szentmise, és a ministránsok fáklyákkal világítanak. Itt a világosság és sötétség szimbolikája érvényesül: „a nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát” (Iz 9,1).
A görögkeleti karácsonyi ikon közepén feneketlen sötét mélységet láthatunk. Ide születik a Gyermek. Az ikon nem istállót ábrázol, a Kisded nem egyszerűen barlangba vagy istállóba születik, hanem nagy sötétségbe: a nagyvilág és a mi kis világunk sötétjébe. Noha a Kisded eljövetelére a körülmények nem kedvezőek, mégsem lehet feltartóztatni: minden sötétség ellenére megszületik. Az adventi félhomályban arra várunk, hogy újra elhangozzék a teremtés első szava: „Legyen világosság!” (Ter 1,3) Legyen világosság bennem, a családomban, a munkámban, az országban, az egész Földön!
Harmadrészt ezek a misék eredetileg Mária-misék, amelyben Máriát mint „fényességes szép Hajnal”-t köszöntjük: „Ó, fényességes szép Hajnal, / kit így köszöntött az Angyal: / Üdvözlégy, teljes malaszttal!” Ez az ének századok óta a rorátémise záróéneke. A Hajnal, kiről éneklünk, jelzi a Jézusnak, a legyőzhetetlen Napnak a fölkelését, a megváltás napjának felvirradását.

– Hogyan zajlik az adventi készülődés ferences közegben?

– Az adventi hétköznapok az év többi napjához hasonlóan telnek. Hétköznapjaimban olykor a sürgős dolgok a fontosak elé kerülnek. Most időt szánok arra, hogy ezeket megkülönböztessem és rangsoroljam.
Vannak közösségek, ahol a testvérek szombat esténként (a liturgiában ez már vasárnaphoz tartozik) ünnepélyesen, kis liturgia keretében az ebédlőben a vacsora előtt meggyújtják az ádventi koszorú gyertyáit: „Boldog az a nép, amely tud ünnepelni…” (Zsolt 89,16).
Sok katolikus a karácsonyra való előkészület részeként rátekint az életére, és elvégezi a szentgyónást. Kis közösségek lelki napokat szerveznek, és meghívnak ezeknek a megtartására. A fokozott készülődés és a kígyózó sorok a gyóntatószékek előtt szalagmunkaszerűekké válhatnak, ezért különösen figyelnem kell arra, hogy az adventi programok és feladatok abból induljanak ki, aminek megünneplésére éppen készülünk: az Istennel való találkozásból.

– Mit jelent Önnek mint szerzetespapnak megélni az ünnepet?

– Amint már említettem, a vigília jelentése: virrasztás, őrzés, figyelem. Ez az Istennel és emberrel való találkozás feltétele. A találkozás feltétele az éber, szerető odafigyelés: mit akar mondani, mi, ki van a szavak mögött… Ezt keresem azokban az evangéliumi szakaszokban, amelyeket ebben az időszakban hallgatunk. Foglalkoztat, hogy advent napjaira vajon miért pont az adott evangéliumi szakaszok vannak kiválasztva.
A szentmise olvasmányai a miseszövegekkel összhangban mindennap elénk tárnak egy képet. Ezek a képek kis mozaikdarabkák, kis puzzle-részecskék. Karácsonyra összeáll a kép.

– Milyen személyes élményei vannak ezzel kapcsolatban?

– Évente felismerem azokat az akadályokat, amelyek figyelmemet elterelik. Ezek közül a legnagyobb a csend hiánya. Visszatérek hozzá a havas, zúzmarás erdőben. Egyrészt megfelelő „menekülési útvonal” a már jó előre földíszített karácsonyfa látványától, és minden karácsonyi kacattól, ami arra szolgál, hogy elterelje figyelmemet a közelgő titokról. Másrészt újra megtanít figyelni, csak egyre figyelni: hallgatom, amint ropog a hó a lábam alatt, a hóesésben egy hópelyhet elkísérek messze föntről addig, amíg földet ér.
Így tanulok, hogy Szenteste a liturgián belehallgathassak abba a misztériumba, abba az első és örök karácsonyba, amelyet a zsoltáros megénekel: „Az Úr mondá nékem: én Fiam vagy Te, én ma szültelek Téged!” (Zsolt 2,7)

– Ha pontokban kellene összefoglalja, hogyan összegezné a várakozás időszakát? Sokaknak segítene egy kis útmutató…

– A várakozásról különféle tapasztalataink vannak: mást jelent várni az autóbuszra, és mást jelent várni olyasvalakire, akivel már régen találkoztam, és fontos a vele való kapcsolat.
Isten nem a jövőben, nem holnap, nem december 25-én érkezik, nem halogatja az érkezését. Minden pillanat a vele való találkozás lehetősége. Nincs szükség több előkészületre: Isten nem akkor érkezik, amikor kellően fölkészültem és szent emberré váltam. Szépen kitakarítottam, elvégeztem a szentgyónást, kivasaltam az inget? Jöhet a karácsony! Nem így van… Ugyanis sokkal fontosabb az a kérdés, hogy ki érkezik, annál, hogy mikor és hová.
Én úgy látom, hogy a valódi találkozás megteremtéséhez a következőket kellene betartaniuk az embereknek: elsőként, a fogyasztásról az emésztésre kellene fordítani a figyelmet! Másodszor: meghatározott időre szakítsuk meg a telefonnal és a világhálóval való kapcsolatunkat, és nézzünk rá a személyes kapcsolataink hálójára. A harmadik pont is lényeges: vegyük ki a fülhallgatót a fülünkből! Halljuk meg azt, aki megszólít minket. A negyedik felhívás: engedjünk a természet ritmusának. A természet elcsendesült, az erdők elhallgattak, a növények életműködései nagyon lelassultak, bizonyos működések leálltak, az állatok is lelassultak – lélegezzünk együtt a természettel.
És az ötödik pont, amely segít a várakozásban, az a sötétség megtapasztalása. Engedjünk a sötétnek. Kapcsoljuk le a művilágítást. Érzékeljük, hogy hová érkezik a valódi világosság.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek