A zarándokok hallgattak Mária szavára

Pünkösdszombati búcsú Csíksomlyón

179

Ismételten benépesült a csíksomlyói Nyereg. A hagyományos pünkösdszombati búcsú alkalmából ebben az évben is több tízezer zarándok imádkozott együtt és kérte a Szűzanya oltalmát. Pál József Csaba megyéspüspök szentbeszédében kiemelte Mária követendő példáját, és rámutatott: az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál. Az idei búcsú az Íme az Úr szolgálóleánya mottóra épült.

Fotók: László F. Csaba

Szombaton kora reggel érkeztek Csíkszeredába a Boldogasszony Zarándokvonat, illetve a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egyesített szerelvényei. A több ezer anyaországi zarándok a vasútállomástól haladt Csíksomlyó irányába.

Benépesült a Szék útja. A zarándokokat nem zavarta a változékony időjárás, rendíthetetlenül haladtak a Kis- és Nagy-Somlyó-hegy közötti Nyereg felé. A búcsús hangulat elengedhetetlen tartozékai: a helységnévtáblák, zászlók és keresztek idén sem maradtak otthon.

A búcsúra érkezők több útvonal közül választhattak. Mind közül a Jézus-hágó volt a leginkább kimerítő. Ennek ellenére sokan döntöttek úgy, hogy felkapaszkodnak a meredek domboldalon és együtt imádkoznak a kőkeresztek előtt.

A labarumot és Szent László király ereklyéjét is közös erővel hordozták. A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium négy kiválasztott végzős diákja vihette a győzelmi zászlót és a kisbazilika-jelvényt a Hármashalom-oltár felé. A kordonban a papság is mellettük haladt, közösen imádkoztak.

Egyre közelebb a Nyereghez. Kimerült arcok, de senki nem hagyja maga mögött nehéz keresztjét. Székelyek és csángók egymás mellett, a magyarság zászlaja alatt.

A pápalátogatás utáni héten újból összegyűltek a hívek a Szűzanya lábai előtt. Fáradtan, de odaadással várták a szentmise kezdetét. Az esernyő elengedhetetlen volt, hiszen egyik pillanatban a hőség, a másikban pedig a heves zivatarok ellen nyújtott védelmet.

Áder János magyar köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita. Magyarország közjogi méltósága évente visszatér Csík­somlyóra, és együtt ad halát a hívekkel. Ferenc pápa látogatásán is tiszteletét tette.

Az idei búcsús szentmise szónoka Pál József-Csaba temesvári megyéspüspök. Homíliájában arra kérte a zarándokokat, hogy tegyék azt, amire a Szűzanya kéri őket, és ne hátráljanak meg a veszedelemtől, hiszen az Istent-szeretőknek minden a javukra válik. Az Úzvölgyében történtekről elmondta: meg kell őriznünk emberi és keresztényi méltóságunkat, úgy, ahogy Széchényi mondta: ha kővel dobálnak, mi a kövekből lépcsőt építünk!

Sokan részesültek a szent­gyónás szentségében. A teljes búcsú, az újrakezdés és a lelki megtisztulás reményében a zarándokok százai tették le terheiket a Jóisten lábai elé.

Nem zászlókkal, hanem esernyőkkel haladt a papság. A szentmise befejező áldása előtt szentáldozáshoz járulhattak a hívek. A változékony időjárásra való tekintettel ezúttal nem zászlók, hanem kis esernyők jelezték az áldoztató papok jelenlétét.

Keresztes Bea

Szabadtéri szentmise. Idén is szabadtéri szentmisével búcsúztatták a zarándokokat Gyergyószentmiklóson. A Boldogasszony zarándokvonat utasai minden évben így köszönnek el vendéglátóiktól. A vasárnap reggeli misére nagy tömeg gyűlt össze a város főterén. Idén a főcelebráns Portik-Hegyi Kelemen főesperes volt, Tímár Sándor Asztrik ferences szerzetes, a zarándokvonat egyik lelki vezetője pedig az ünnepi szónok szerepét töltötte be. Mint hangsúlyozta, a szentlélekben élő ember az, aki vállalni tudja a mindennapok keresztjét, szenvedéseit, de a kilátástalan helyzetekben is tud remélni. Mint fogalmazott, az ilyen emberek tudják megváltoztatni a világot. A szentmisét követően a vasútállomásra vonultak a zarándokok, ahol kis búcsúünnepséggel köszöntek el tőlük, mielőtt útnak indult a Boldogasszony zarándokvonat vissza Magyarországra.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek