A világváros visszavár

53

Budapestet időről időre látnunk kell, mágnesként vonzza az embert. Így aztán kapva az alkalmon, hogy meghívtak és szállást is biztosítottak a szervezők, ellátogattam a második Kárpát-medencei Gazdasági Kiállításra és Konferenciára. A rendezvény helyszíne, a Várkert Bazár lenyűgöző volt, de volt valami a levegőben, amitől már a Keleti pályaudvaron érezni lehetett, hogy Budapest több egyszerű turistacsalogató világvárosnál. Néhány apró porszem ezúttal is került a gépezetbe, például amikor a vonat átlépte az államhatárt, az okostelefonom elfelejtett vándor (roaming) üzemmódba kapcsolni. Emiatt úgy éreztem magam, mintha elvágtak volna a világtól. Pedig megbeszéltem kispesti barátommal, hogy 40 perccel a vonat érkezése előtt felhívom telefonon és ő majd segít eljutni a Várkert Bazárig. Így aztán amikor a vonatjegyen szereplő érkezési idő előtt három perccel a vonatom befutott a Keleti pályaudvarra, nem számítottam fogadóbizottságra. Legnagyobb meglepetésemre fővárosi cimborám mégis várt rám a peronon, mert megnézte a világhálón, hogy nem késik a Corona. Összesen 40 perc állt a rendelkezésünkre, hogy elérjünk időben a konferencia helyszínére, ami sikerült is, annak dacára, hogy az oda vezető BKV buszjárat félúton lerobbant. Az út másik felét gyalog tettük meg. Ezt már azért sem bántam, mert Pesten szinte nyár volt. A konferencia után pesti cimborám idegenvezetésének köszönhetően eljutottam olyan helyekre is, ahol turista ritkán jár. Igaz, keresztülhaladtunk az úgynevezett bulinegyeden is. Itt nem tettünk meg összesen tíz lépést, amikor egy fiatal srác angolul utánunk kiabált, hogy álljunk már meg. Megálltunk. Azt kérdezte: kérünk-e kokaint? Nemet mondtunk, és odébbálltunk. Állítólag ez mindennapos arrafelé. Végül közelebbről szemügyre vehettem a hírhedt 8. kerületet is, az egykori rossz hírű városrésznek azonban már csak a legendája maradt. Csak egy-két elhanyagolt épület emlékeztet a régen uralkodó állapotokra. A helyi kávézók és tulajdonosaik pedig rendkívül barátságosak. A Macska nevű vendéglátóipari egység tulajdonosa például hosszan mesélt a 8. kerület történetéről. Aztán már indulnom kellett, mert a vonat nem várt, noha induláskor késett 50 percet. Nehéz szívvel szálltam fel a szerelvényre, mert ismét magával ragadott a rég nem látott főváros. Budapest, tudom, visszavár.

Kiss Előd-Gergely

A cikk a Hargita Népe március 19-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.