A városhoz kapcsolódó kutatásokat támogatják

hallgatói Ösztöndíj

29

Ösztöndíjjal támogatja a gyer­gyószentmiklósi önkormányzat azon végzős hallgatókat, akik államvizsga és mesteris záró vizsgamunkájukat, illetve doktori disszertációjukat Gyer­gyószentmiklóssal kapcsolatos témában készítik. Alkalmazható kutatási eredményeket remél a városvezetés.

Elfogadta legutóbbi ülésén a gyergyószentmiklósi tanács a Hallgatói Ösztöndíj programot, amely által végzős hallgatókat támogat az önkormányzat. Azok a hallgatók kaphatnak támogatást, akik vizsgamunkájukat, doktori disszertációjukat szülővárosukkal kapcsolatos témában írják, legyen az a tudományok bármely területéről.
– Célunk az volt, hogy olyan innovatív, városunk fejlesztésére irányuló munkák szülessenek, amelyeket hosszú távon be lehet építeni Gyergyószentmiklós fejlesztési stratégiájába – fogalmaz a lehetőséget népszerűsítő felhívás. Pályázni idén is három kategóriában lehet: egyetemi alapképzésen készített végzős szakdolgozattal, mesterképzésen készített végzős szakdolgozattal, illetve doktori disszertációval. A pályázó a világ bármely részén tanulhat, az viszont elvárás, hogy az egyetem az adott országban hivatalosan elismert legyen, s az ösztöndíj elnyerésének feltétele az is, hogy a hallgató gyergyószentmiklósi lakcímmel rendelkezzen.
A jelentkezési korhatár 35 év. A pályázati anyagnak nem a kész dolgozatot, hanem egy 4000 karakter terjedelmű kivonatot kell tartalmaznia.
Az ösztöndíjak odaítélése különböző pontozási szempontok alapján történik: figyelembe veszik például az elért tanulmányi eredményeket, kutatási eredmények publikálását, konferenciákon való részvételt, valamint a kutatás eredményének alkalmazhatóságát is.
Államvizsga-dolgozatot készítő hallgatók 1200 lejes ösztöndíjat kaphatnak, mesteri dolgozatot készítők 1500 lej támogatást, doktori disszertációt készítők pedig 2000 lej ösztöndíjban részesülhetnek. A jelentkezési lapokat a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán kérhetnek az érdeklődők. A pályázati csomag benyújtásának határideje június 20.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek