A történelem kereke

56

Nem visszajátszás, de mégis úgy tűnik, mintha már láttuk volna azokat a jeleneteket, hogy egy volt államfőt kísérnek be, bundasapkában. Szerintem nem vagyok egyedül, amikor Ion Iliescu egykori államfő láttán a napokban felerősödött bennem az az érzés, hogy a történelem ismétli önmagát.
A fiatal romániai demokráciánk csíráit tapostatták el bányászokkal 1990 júniusában, amikor az akkori frissen megválasztott hatalom arra is felhatalmazva érezte magát, hogy hatalmát és nézeteit rákényszerítse az egész társadalomra. Hogy mi veszett el akkor az Egyetem téren, csak sejteni tudjuk. Az azonban biztos, hogy szótáramba akkor került be és az agyamba beleégett a „golan” szó. Ezzel a jelzővel illették ugyanis akkor azokat az értelmiségieket, akik ellenvéleményt fogalmaztak meg. Akkor a hatalom a bányászokat hívta segítségül, hogy oszlassák szét az értelmiségi ellenzéket, akik nem értettek a szép szóból, így a mélyről kellett felhívni egy társadalmi osztályt, akik értették, megszokták a bányavakságot. Nem ez volt az utolsó bányászjárás, de talán ettől a perctől kapott sok-sok ember szemében negatív töltetet a bányász szó. Mindkét oldal tömeg-megbélyegzéssel tekintett a másikra.
Néhány hónap alatt ez már a többedik eset volt, amikor az országon belül másokkal, megbízott, beszállított verőlegényekkel akartak rendet tenni, igazságot szolgáltatni az utcán. Marosvásárhely után Bukaresben kellett megleckéztetni a másként gondolkodókat.
Két (vagy inkább másfél) elnöki mandátum után, másfél évtizeddel a bukaresti bányászjárást követően – még éltében – akarják elszámoltatni az államfőt és az egykori vezetőket. Lehet jobb később, mint soha? – de talán túl késő. Késő, mert az akkor csíráiban elfojtott civil kezdeményezést, az elvert, megvert, egy életre eltaposott életeket már nem lehet visszahozni és az elvesztett időt sem lehet pótolni.
Ahogy az egykori államférfiak ideje lejárt, ugyanezen államférfiak vakságban hozott döntései miatt, a hazai bányászatnak is leáldozott.
A történelem kereke forog, így még lehet újra fény a bányatárnákban, vagy nyithatnak újakat a mélyben, s talán ott a lenn dolgozókat sem lehet osztályharcra hívni.
Az egykori államfőnek talán nem ez az egyetlen bűne, ami miatt felelnie kell a törvény előtt, de kérdés, hogy meddig kell újra és újra átéljük a királyok tündöklését és bukását. Meddig leszünk újra és újra szenvedői sajnálatos színjátékunknak.
Az 1989-es forradalom dossziéjának újranyitása után, a bányászjárás mellett talán időszerű lenne egyszer a vásárhelyi fekete március kapcsán is kimondani a igazat. Mi történt ott egykor, ki volt ott a felbujtó és mi volt a cél. Nem a sebek újra és újra feltépése lenne a cél, hanem a történelem ismétlődését megállítani. Most, amikor Vásárhelyen a katolikus líceum körüli bonyodalmakat látjuk, akaratlanul is összeszorul az ember gyomra. Egyik nap Vásárhely, másik nap Kolozsvár a céltábla. A múlt kísértését érzi az ember minden pillanatba. Ilyenkor azt érezzük, semmi sem változott, csak a történelem kereke forog.

Daczó Dénes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.