A titokban megszavazott nyugdíjról

46

Nézem a 3-as román csatorna adását, ahol közölték az ország állampolgáraival, hogy a parlament „titokban” megszavazta a speciális nyugdíjakat a kivételezett atyám­fiainknak, amit gondolom, sürgősen folyósítanak is. Egy pár nappal előbb szintén ez a csatorna román nyelvű adásában megnyugtatta azt az ötmillió nyugdíjast, akinek már rég megszavazódott a 10 százalékos nyugdíjemelés, aminek 5 százalékát már régebb megkapták, míg a másik 5 százalékos emelést kilátásba helyezték most. Hát ezt az emelést már meg kellett volna kapják a nyugdíjasok.
Az eltelt idő alatt az infláció nőtt, a szegénységi ráta emelkedett. A szolgáltatások árának emelésével és a nagy inflációval szemben ez az 5% emelés nagyon kevés, és még ezt is halasztgatják. Na de következik majd a választási kampány időszaka, fel akarja használni, beállítva külföld előtt, Ponta gondoskodásként, hogy vállalásait teljesítette? Kissé felborzolta az idegeinket Victor Ponta kijelentése a 3000 munkahely teremtésével, amit 2020-ig több ezerrel növelni fog. A reális valóság a Ponta kijelentésétől messze elmarad Romániában, ahol hónapról hónapra csökken a munkalehetőség, az életszínvonal romlik, a Ponta hitelessége a nép körében a nullához közeledik. A „titokban” megszavazott nyugdíjjal biztosította magának tovább a bársonyszéket?
Honatyáinknak nem elég a nagy fizetés, a sok előnyös juttatás, vagy ezek felejtetik el velük, hogy a nép választottjaiként annak érdekeit kellene védjék, képviseljék ügyeskedés nélkül. Nem kérünk a statisztikai adatokból sem, az külföldnek készül és nem mindig reális. Mi a 45-50 évi ledolgozott munkánk után elfogadható nyugdíjat kérünk, és addig is a már rég megszavazott 5%-os nyugdíjemelés mielőbbi folyósítását kérjük, amit európai szinten csak alamizsnának minősíthetünk.

Molnár Erzsébet, Csíkszereda

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.