A természet rendszerének születése

Egy perc tudomány 5.

423

„Ha egy új elképzelés nem egy gyermekek számára is jól érthető, konkrét képből indul ki, akkor
valószínűleg semmit sem ér.”
Albert Einstein

Ha New Yorkban, a világ egyik legkozmopolitább városában találkozik egy inuit, azaz észak-kanadai eszkimó nő egy afrikai maszáj férfival és egymásba szeretnek, akkor minden további nélkül családot alapíthatnak, gyönyörű gyerekeik és unokáik lehetnek. Ez tulajdonképpen a faj legelfogadottabb biológiai meghatározása: egy biológiai fajban az egyedek képesek szaporodni egymás között, és utódaik is képesek a szaporodásra. Igaz, vannak olyan egymáshoz közel álló fajok, amelyek egyedei képesek szaporodni, mint például a ló és a szamár, de az így született hibridek, esetünkben az öszvérek, már terméketlenek, ezért a lovat és a szamarat nem tartjuk egy fajból valóknak.
Ez a meghatározás azonban nem alkalmazható minden esetben, így néha ma is előfordul, hogy még a kutatók is elfogadják azt a nézetet, miszerint „faj az, amit egy kompetens taxonómus annak tart!”.

Jan Brueghel: Ádám és Éva az Édenkertben (c. 1600)

Az emberi faj tudományos nevét, a Homo Sapiens elnevezést, Carl von Linné használta először a Systema naturae (A természet rendszere) című műve tizedik kiadásában. És őt nyugodtan tekinthetjük képzett taxonómusnak.
A dél-svédországi Rashultban, 1707. május 23-án született Linné mániákus rendszerező volt: amikor professzor lett, hallgatói számára a botanikai terepgyakorlaton még azt is előírta, milyen „botanikai egyenruhában” kell megjelenniük, minden reggel pontosan 7-kor indultak, és estig csak egy rövid ebédszünetet engedélyezett. Félóránként ötperces bemutatót tartott egy éppen megismert növényfajról. Ebben az időben írta egy barátjának, hogy „semmit sem tud megérteni, ami nincs szisztematikus rendszerbe foglalva”. Ez akár kórosnak is tűnhetne, de Linné rátalált arra a területre, ahol ezt a mániákus viselkedést kamatozhatta.
Furcsaságai ellenére Linné elbűvölő ember és népszerű tanár volt, akinek rendszertani elgondolásait tanítványai messze földön és széles körben terjesztették, így már életében elismert tudós lett.
Linné legfontosabb újítása, amiről a neve leginkább ismert, a fajok két szóból álló, ún. binomiális nevezéktana volt. Érdekes, hogy az egész rendszere lényegében már egyetemista korában készen állt, de csak 1758-ban, a nagy műve tizedik kiadásának első fejezetében tűnt fel először. Ebbe a kötetbe vezette be először a már említett névrendszert, de itt jelennek meg először olyan fogalmak, mint az emlősök (Mammalia) és főemlősök (Primates).
Azért azt meg kell jegyeznem, hogy az ötlet, miszerint a fajoknak két szóból álló nevet kellene adni, nem volt teljesen új, hiszen az ókori rómaiaknál, szintén latinul, már előfordultak hasonló elnevezések. Viszont az kifejezetten Linné érdeme, hogy ezt pontos szabályok alapján tette, és a fajok azonosításának szisztematikus módszerévé fejlesztette.
Szinte mindegyik állatfaj tudományos neve azóta két szóból áll. Például a szürke farkas tudományos neve Canis Lupus. Ebből a Lupus a faj megkülönböztető jelölésére szolgát, míg a Canis a nemre vonatkozik: idetartoznak a kutyákra hasonlító állatok… például ebbe a nemzetségbe tartozik a prérifarkas (Canis latrans) és az aranysakál (Canis aureus) is. A Canis nemzetség azonban csak egyike a kutyafélék (Canidae) családjába tartozó számos nemzetségnek. Ebbe a családba tartoznak például a rókák és a vadkutyák is. A kutyafélék a ragadozók (Carnivora) rendjébe tartozó nyolc család egyike, a macskákkal, a menyétekkel, a medvékkel, a mosómedvékkel, a cibetfélékkel, a hiénákkal és a mongúzokkal együtt. Ez a rend az emlősök (Mammalia) osztályába tartozik, amely a gerinchúrosok (Chordata) törzsének egyik osztálya. Végül, a gerinchúrosok az állatvilág (Animalia) egyik törzse.
Linné mintegy 8000 növényfajról és 4500 állatfajról adott leírást a nagy művében, és mindegyiknek az új rendszer szerint nevet is adott. Mindezt a katalogizáló munkát egyesek elintézték azzal, hogy alig több mint a bélyeggyűjtés, de ez nagyon igazságtalan megítélése annak a hatalmas munkának, amit Linné elvégzett. Ráadásul ő volt az első, aki megtette azt a lépést, amely mindörökre megváltoztatta az emberiség természetben elfoglalt helyére vonatkozó felfogását: egyszerűen az Embert is besorolta a biológiai osztályozási rendszerébe.
A tudomány mai állása szerint az emberi faj, a Homo Sapiens mégis egyedülálló a maga nemében, mert egy nemzetség egyetlen tagját alkotja. Érdekes, hogy Linné ezt nem így gondolta. Egyes népek mítoszai és legendái alapján a Homo nemzetségbe sorolt más emberfajtákat is, például az ún. „trogloditákat” vagy a „dorotabókat”.
Linné rendszerét igazolja, hogy mind a mai napig azt használják. Egyik-másik elnevezés megváltozott, és egyes fajok az újabb bizonyítékok alapján átkerültek más osztályokba, de a lényeg az, hogy ha egy mai tudományos konferencián egy biológus a Bradypus Tridactylus-ról beszél, akkor a teremben minden szakember tudja, hogy a háromujjú lajhárról tart előadást a kolléga.
Amikor a zoológusok és botanikusok Carl von Linnét követő generációi az Európán kívüli világot is elkezdték felfedezni, rögtön kiderült az is, hogy az amazonasi őserdőkben vagy a Himalájánál megismert fajokat is a rendszer segítségével osztályozni lehet és be lehet illeszteni a nevezéktanba. Ezzel az olyan tudósok, mint Alexander von Humboldt vagy Jean-Baptiste Lamarck egy stabil alapot kaptak a fajok közötti kapcsolatok felismeréséhez és ez nagymértékben hozzájárult, hogy a 19. században kikristályosodjon az evolúciós gondolat!

Nagy Péter

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.