2021, január 25, hétfő.
custom_html_banner1

A tanulás, a munka és a szórakozás élettere

Isteni csodának tartom a megvalósítást – jelentette ki Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere, a nagyközséghez tartozó Csutakfalván felépített Közösségi Ház avatóünnepségén. A településvezető hangsúlyozta: reméli, hogy az épületben folyamatosan zajlanak majd a tevékenységek, és pozitív lelkületű gyermekek kerülnek ki a falai közül. A tanulás, a munka és a szórakozás élettere lesz a ház – közölte az elöljáró, állítását pedig az ünnepségen részt vevő politikai vezetők is megerősítették, mondván: összefogásra és pozitív jövőképre van szükség.

Közösségi ház Csutakfalván. Nagy megvalósítás
Közösségi ház Csutakfalván. Nagy megvalósítás

[dropcap]T[/dropcap]öbben is laktak az idők során a csutakfalvi Közösségi Ház területén, Laczkó-Albert Elemér polgármester elmondása szerint azonban egyiküknek sem volt örököse. A porta utolsó lakója, Coceangă Ilona – gondozása ellenértékeként – az önkormányzatnak ajándékozta a területet, amelynek szomszédságában egy régi, már használhatatlan kultúrház állt.

Egy épület, megannyi lehetőség
Laczkó-Albert Elemér kiemelte, hármas célt szolgál az újonnan épített közösségi ház: az emeleten óvoda és napközi működik majd, a középső részen konyhát és erdeigyümölcs-feldolgozót alakítanak ki, míg a 150 férőhelyes földszinti rész – a polgármester elmondása szerint – „a kulturált, emberközpontú, minőségi szórakozás helyszíne lesz”.
Laczkó-Albert Elemér rámutatott: a régi kultúrház helyén parkolót alakítanak ki, az épület áramellátása végett pedig egy új transzformátorállomást is elhelyeztek, amelynek létrehozását már korábban is kérték a csutakfalviak.
– Azt remélem, hogy ebben a házban mindig lesz kinek köszönni, és lesz ki fogadja a köszönést – jegyezte meg a polgármester.
Az építkezést önerőből kezdte el a közösség, három év alatt 1 millió 800 ezer lejt fektettek be, majd Hargita Megye Tanácsa 1 019 500 lejjel támogatta a munkálatokat. Támogatás érkezett a román kormány részéről is, a múlt év végéig 1 865 548 lejjel járultak hozzá az építkezéshez, ebben az évben pedig újabb egymillió lejjel toldották meg a támogatást. Ez utóbbiból a polgármester tájékoztatása szerint a parkolót alakítják ki.
A kivitelezést a Balázs-Bécsi József által vezetett Impex Aurora Kft. végezte, az épület tervezéséért Máthé Zoltánnak mondtak köszönetet, míg a parkoló építését és a külső térrendezést Lukács Péter vezeti.

A gyermekekért, fiatalokért épült
– Nem beszélünk eleget a fiatalok helyzetéről – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, rámutatva: pozitív jövőképre van szükség a fiatalok itthon maradásához.
Az itthon maradásra buzdított Verestóy Attila szenátor és Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke is, csakúgy, mint Petres Sándor alprefektus. A megyei önkormányzat alelnöke, Barti Tihamér az összefogásra hívta fel a figyelmet, mondván, csak úgy lehet igazán jó eredményeket elérni. A magyarországi Biatorbágy testvértelepülés polgármestere, Tarjáni István a jó kapcsolat fenntartását emelte ki beszédében.
Az ünnepség keretében, a közösségi ház udvarán felavatták a Kocsis Rudolf képzőművész által alkotott – női alakot formázó – szobrot is, amely mint elhangzott, párja a község központjában látható férfialakot megtestesítő szobornak.
Az óvodások és a helyi Sirülő Néptánccsoport is műsorral készült az eseményre, a jó hangulatról pedig a Váradi Dalnokok és a kecskeméti fúvószenekar gondoskodott.

Kertész László

Előző cikkBogyós gyöngyszemek
Következő cikkVágtázó siker

Kapcsolódó cikkek:

14,355RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb