csütörtök, november 26, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

A szülő nem barát

Elgondolkoztató, hogy a IV. parancsolatban nem az áll, hogy apádat, anyádat szeresd, hanem tiszteld. Tisztelni kit lehet? Akire fel lehet nézi. Aki példakép. Isten az életet örömnek szánta. Legyen ez boldogság azoknak, akik az életet adják, és azoknak is, akik ezt kapják. Vagyis legyenek boldog szülők és boldog gyermekek. Azaz: legyen boldog családi élet, akkor lesz boldog társadalmi és egyházi élet is.
Szülőnek lenni áldozat és kötelességvállalás, hiszen nemcsak kenyér, ruha, pénz stb. kell, hanem megértő és jóságos vallásos édesapa és anya, akik szeretetben, fegyelemben élik közösen a családi életet. Amikor Márton Áron püspököt a kolozsvári Szent Mihály-templomban püspökké szentelték, először a templomban édesanyjához ment és megcsókolta hálából a kezét.
Nem ideális állapot az egyedüllét, bajnak, bűnnek is lehet a forrása. Nem az Isten akarata a mai divatos élettársi kapcsolat sem. Végül jön az egymásra unás, széthullás. „Gyermek, engedelmeskedj szüleidnek!” Enélkül a családban nem volna házirend, fegyelemre szükség van minden korban.
Ma sok szülő idő előtt mindent biztosítani akar gyermekének. Részben ez jó, de csak ennyi nem elég, mert a gyermeknek lelke is van. Sok gyermek megbántja szüleit, sajnos a mai modern nevelés minden fenyítési elvet kizárt. Ma a gyermek feljelentheti szüleit, nevelőit, tanárait, ha bántalmazzák. Nem helyes ez. Igaza van a szovjet nevelőnek, Makarenkónak: „Egy idejében lekent nyakleves többet ér száz szép szónál.” Ki az közülünk, aki nem kapott volna ilyent? Ki bánja ma ezt? Viszont mérlegelni kell, hogy mikor esedékes.
A nevelésben működjünk együtt a nevelőkkel: óvónővel, tanítóval, tanárokkal, lelkipásztorral, hitoktatóval. Legyünk bi­zalommal hozzájuk, vegyük komolyan észrevételeiket gyermekeinkről. Attól kell óvakodni, hogy hiányukban vagy odahaza gyermekeink előtt megszóljuk vagy kritizáljuk őket, utána többé nem fogja a gyermek tisztelni. A tanár nemzedékek életét határozza meg. Ismerve a szigorúságot és igazságosságot, a jóságot és a szeretetet, éljünk tehát lehetőségeinkkel, s becsüljük meg a tudást.
Több együttlét kell a családdal. Korunk átka a rohanás, nincs idő egymásra. Az én időmben, úgy 40 évvel ezelőtt nem kellett a gyermeket játékra tanítani, az jött magától. Szerintem a szülőknek kellene bevezetni, hogyan tanítsák gyermekeiket játszani. De nem táblagépen, laptopon, számítógépen, okostelefonon, hanem a szabadban, játszótéren, kint a zöldben, az udvaron. A mozgást meg nem a tévé előtt ülés közben láblógatással, hanem gyermek-szülő közös, szabadban töltött tevékenységgel. Fontos a gyermekek számára a játék, a mozgás, de jaj annak a generációnak, amely ezt otthon a hét év alatt nem tanulta meg, és késő, ha egy pedagógustól kell megtudja, hogyan kell kockából építeni, netán homokban kisautóval játszani, vagy babázni, bújócskázni stb.
Meghatározó jegy a székely népviselet. Vállaljuk be, szeretünk magyarkodni, sőt székelykedni. Ezzel nincs is baj. Mindenki maradjon meg annak, amibe született. A baj akkor kezdődik, amikor a nagymagyarkodó székely kapus, székely lajbis, bocskai ünneplőruhás szülő román iskolába íratja a gyermekét. Na, meg akkor, ha a magyar nyelvet, kultúrát nem tiszteljük meg azzal, hogy helyesen beszélünk, vagy ami még nehezebb, helyesen írunk. Csak tanulással, alapos felkészültséggel és kiemelkedő szellemi teljesítménnyel tudunk kiemelkedni. A magyar iskola „porlik, mint a szikla”…

Darvas Dezsőné Marika néni, Tusnádfürdő

[box type=”shadow” ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]

Kapcsolódó cikkek:

14,233RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb