A szíveket kell megváltoztatni

43

Az Egyesült Államok jobb és erősebb lett az elmúlt nyolc évben – mondta utolsó elnöki beszédében Barack Obama Chicagóban, 18 ezer ember előtt. Arról beszélt, hisz a változás erejében, és arról, hogy az Egyesült Államok befolyása a világban nehezen lesz kiegyensúlyozható.

Chicago üdvrivalgással és üdvözlő feliratokkal fogadta Barack Obamát – az amerikai elnök kedd esti búcsúbeszédét többször ütemes taps, „Még négy évet!” bekiabálások szakították meg. Obama Chicagóban tartotta győzelmi beszédét 2008-ban, majd 2012-ben is, most pedig a helyszínválasztással bezárult a kör. Az elköszönő elnököt láthatóan meghatotta a fogadtatás, mintegy háromnegyed órás beszéde sem volt érzelmektől mentes. Mindenekelőtt választóinak és támogatóinak mondott köszönetet az elmúlt nyolc évért: „Jobb elnököt és jobb embert csináltak belőlem” – mondta, külön megköszönve feleségének, Michelle-nek, és lányainak, Maliának és Sashának az elmúlt nyolc évben hozott áldozatokat.

A változás ereje
„Amerika különlegessége abban rejlik, hogy mindig képes a változásra, a megújulásra” – hangoztatta, kijelentve, hogy nyolcévnyi elnökség után is változatlanul hisz a változás erejében. „Azt kérem, hogy higgyetek. Nem az én képességemben, hogy változást tudok hozni, hanem a tietekben” – fogalmazott. Egységre buzdította az amerikaiakat, „bármilyen különbségek legyenek is közöttünk”, és kijelentette, azok a fiatalok miatt, akik hisznek a tisztességes, befogadó Amerikában, most optimistább az ország jövőjét illetően, mint elnöki ciklusa elején volt. Ugyanakkor elismerte, hogy a faji kérdés változatlanul megosztja az amerikai társadalmat, és nyomatékosította, hogy a faji megkülönböztetés ellen még többet kell tenni. Az ezzel kapcsolatos törvények szükségesek, de önmagukban nem elegendőek. „A szíveket kell megváltoztatni.” Nemcsak az afroamerikaiak, hanem valamennyi kisebbség „megérdemli az egyenlőség tiszteletét, amelyet alapító atyáink is vallottak”. Hangsúlyozta azt is, hogy elutasítja az amerikai muszlimok hátrányos megkülönböztetését.

Lassuló gazdaság
Felsorolta az utóbbi nyolc évben elért eredményeket: egyebek mellett a munkahelyteremtést, az autóipar megmentését, az egészségbiztosítást, az azonos neműek házasságkötésének törvénybe iktatását, a terroristavezér Oszama bin Laden likvidálását. Elemzők szerint egyértelműen Donald Trump megválasztott amerikai elnökre utalva megjegyezte azonban, hogy a haladás gyakran egy visszalépéssel valósul meg. Hozzátette: az utóbbi években elért fejlődés ellenére a gazdaság még mindig nem növekszik annyira, hogy a középosztály gyarapodhasson.

Az USA a nagyvilágban
Obama viszonylag sokat szólt a külpolitikáról, kormányzatának sikeresnek vélt eredményeit említette: a Kubával kialakított megbékélést, a diplomáciai kapcsolatok felvételét. Beszélt a terrorizmus elleni harcról, amellyel kapcsolatban azt jósolta, hogy nemsokára eljön az idő, amikor az Iszlám Állam nem fenyegeti többé Amerikát. „Oroszország és Kína nem tudja kiegyensúlyozni befolyásunkat a világban, hacsak mi nem hagyunk fel mindazzal, amiben hiszünk, s nem alakulunk át egy másfajta nagy országgá, amely szemtelenkedik a kisebb szomszédokkal” – fogalmazott az Egyesült Államok riválisainak tekintett nagyhatalmakkal kapcsolatban.

Az empátiáról
Beszéde végén Obama a tavaly elhunyt alabamai írónő, Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót! című regényéből idézett. „Addig soha nem értesz meg valakit, amíg nem nem nézed a dolgokat az ő szemszögéből” – idézte Obama a regény főszereplője, Atticus Finch ügyvéd szavait, aki a végsőkig harcolt a bíróságon fekete védencéért, hogy megvédje őt a faji előítéletektől. Azzal búcsúzott, hogy nagy tisztesség volt számára szolgálni az amerikai népet. „Igen, megtehetjük” („Yes, we can”) – idézte első kampányának győztes jelszavát.

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.