péntek, november 27, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

A szakmai ösztöndíj sem ösztönző

A hároméves szakoktatásban jegyezték a legtöbb, a diákok által az első félévben összegyűjtött igazolatlan hiányzást – derült ki a tanfelügyelőség összesített adataiból. A középiskolák vezetői és a tanfelügyelőség szakemberei szerint a megyei önkormányzat által biztosított szakmai ösztöndíj nem tartja az iskolapadban a fiatalokat, motivációt más területen kell keresni.

Magas a hiányzások száma a szakoktatásban. Kétszer mérnek, egyszer vágnak

A Hargita Megyei Tanfelügyelőség a tanintézményektől bekért adatok alapján összesítette a diákok első félévben összegyűjtött igazolatlan hiányzásainak a számát. A statisztika azt mutatja, hogy az általános iskola felső tagozatától kezdve egyre gyakrabban fordul elő a diákok körében az óraelhagyás, 5–8. osztályban 5,08 hiányzás jut egy tanulóra, a hároméves szakoktatásban tanuló fiataloknál ez az érték 11,66, míg az elméleti gimnáziumokban csak 4,94 az egy diákra jutó igazolatlan órák száma.
– Tavaly a Kájoni János Szakközépiskolában tanítottam, az első félévben rendszeresen tanórára járó diákok száma a felére csökkent második félévben. Ezen pedig a 230 lejes szakmai ösztöndíj, amelynek odaítélése óralátogatáshoz kötött, sem változtat. Tavasszal azok a fiatalok, akik családjában szükség van az anyagi támogatásra, külföldre mennek dolgozni és pénzt keresnek – osztotta meg lapunkkal tapasztalatát Görbe Péter. A főtanfelügyelő szerint a megyében eddig az 1916 szakmai ösztöndíjra jogosult diák közül 105-en vesztették el az önkormányzati támogatást igazolatlan hiányzás miatt. Amint arról már korábban beszámoltunk, az ösztöndíjat tíz igazolatlan hiányzás után egy hónapra, húsznál két hónapra, ennél többnél pedig akár fél évre is megvonhatják.
A Venczel József Szakközépiskolában öt tanulótól vonták meg a támogatást januárban igazolatlan hiányzás miatt.
– Van olyan kilencedikesünk is, akit félév végén 4-es magaviselettel kellett lezárnunk, mert hatvan igazolatlan hiányzása volt. Ezekben az esetekben kötelesek vagyunk értesíteni a szülőt és személyesen is felvenni velük a kapcsolatot, hogy a fiatal iskolai magaviseletéről, tanulmányi eredményeiről beszámoljunk – mondta Bálint Gabriella iskolaigazgató.
A diák magaviseletét egyébként minden tíz igazolatlan hiányzás után vonhatja le egy jeggyel az osztályfőnök.
A főtanfelügyelő szerint az iskola az önkormányzaton keresztül is nyomást gyakorolhat a családra, hogy a kiskorú kötelező tanulmányait befejezze.
– A családi pótlékot tudjuk megvonni attól a szülőtől, aki nem iskoláztatja gyermekét. Településünkön azonban az elmúlt években nem volt példa arra, hogy a tanintézmények ilyen ügyben hozzánk forduljanak – nyilatkozta Molnár Tibor, Szentegyháza polgármestere.
A tanfelügyelőség tegnap összesített statisztikája szerint egyébként a megyei szakközépiskolák közül a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskolában a legnagyobb az igazolatlan órák száma: egy diákra 27 „elbliccelt” tanóra jut. Ugyancsak kiemelkedő az óraelhagyások száma a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskolában, itt 23 igazolatlan óra jut egy diákra.

Pál Bíborka

Kapcsolódó cikkek:

14,237RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb