A Rózsa és a Halász utcában dolgoznak

16

 

 

Látványos útkorszerűsítési munka folyik Gyergyószentmiklóson, a Rózsa és a Halász utcában. A városi önkormányzat vezetői sajtótájékoztatón számoltak be a fejleményekről kedden.


Több géppel, párhuzamosan három cég dolgozik a zöldségpiac szomszédságában lévő Rózsa utcában. Egyik a közvilágítás korszerűsítését végzi (földbe fektetett huzalokkal és új villanyoszlopokkal felszerelt rendszere lesz az utcának), ezzel párhuzamosan egy másik cég az új közműrendszerre való csatlakozást végzi, míg egy harmadik az útalap előkészítésén dolgozik.

– Negyven centiméter mélységben szedik fel a jelenlegi útalapot, és teljes cserét végeznek, hogy az új aszfaltréteg majd egy megerősített alapra kerülhessen rá – fogalmazott Nagy Zoltán polgármester a helyszíni sajtótájékoztatón, hozzátéve: a közművek állapota nagyon sok bosszúságot okozott a város lakói számára, ugyanis negyven-ötven éves, elavult rendszer található az utcában. A beavatkozás szükségszerű volt, hogy a későbbiekben meghibásodások miatt ne kelljen feltörni az új utat.

Parkolókat hoznának létre 

Nagy Zoltán kifejtette, az új víz- és szennyvízhálózat építésének munkálatai lezárultak, csakúgy, mint az esővízelvezető rendszeré. A polgármester rámutatott, a terv zöldövezet kialakítását és járda építését is tartalmazza, figyelembe véve, hogy az utca szomszédságában a városi zöldségpiac található, parkolók létrehozását is tervezték. 

Újságírói kérdésre válaszolva a polgármester elmondta: a felszedett útfelületet úgy alakították ki, hogy szükség esetén a tűzoltókocsi vagy mentőautó tudjon behajtani az utcába. A városvezető elmondta, az újonnan kialakított zöldövezetekbe rózsákat szeretnének ültetni.

– Volt egy időszak, amikor a munka nem a kívánt ütemben haladt – jegyezte meg Nagy Zoltán

Mint elhangzott, a Halász utcában is rendkívül elavult a közműhálózat, az is cserére szorult. Jelenleg a régi hálózatról, az új hálózatra való csatlakozás folyik. Szakcéget bíztak meg az utcában található ingatlanoknak az új közművekre való csatlakoztatásával, a Hargaz szolgáltató pedig elkezdte a gázhálózat építését is.

A Halász utcában sem álltak le a fejlesztések

– A közművekkel a Dózsa György utcában is hasonlóan jártunk el, megvoltak a régi rendszerről az újra való átkötések, az útalap előkészítéséhez azonban itt még nem tudtunk hozzálátni, ugyanis ahhoz a Marosvásárhely szomszédságában zajló autópálya-építési munkálatoktól szükséges gépeket hozni, ehhez viszont túl rövid a szóban forgó útszakasz, így megvárják, míg a Halász utcát is előkészítik, s a kettő alapozását egyszerre végzik majd – számolt be a polgármester.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek