A remény szigete

Glóbusszal a vállamon 49.

24

Amerika a nemzetek kohója – szokták mondani, s mi magyarok is tevékenyen hozzájárultunk az ország felvirágoztatásához. A legnagyobb magyar bevándorlási hullám az 1870-es években kezdődött, s a nagy háborúig tartott, mintegy egymillió magyar „tántorgott ki” az Újvilágba.
Hajókon, harmadosztályon vagy fedélközben utaztak elődeink, a Bécs–New York-i jegy 231 koronába került az egykori feljegyzések szerint. A fárasztó, a magyarok számára szokatlan tengeri út igencsak meggyötörte honfitársainkat, akik a mennyországban érezték magukat, amikor meglátták a Szabadság-szobrot. Mire viszont megállapodhattak, addig még sok megpróbáltatás várt rájuk.
Az amerikai hatóságok a nagy magyar emigrációs hullám derekán, 1892-ben építették fel Ellis szigetén a híres-hírhedt fogadóállomást, amely bezárásáig, 1954-ig 17 millió emigránst vizsgált meg.
Az épület jelenleg múzeum, s érzékletesen mutatja be a partraszállók tortúráját. Érkezésükkor többórás procedúra következett, tucatnyi kérdésre kellett felelniük, be kellett mutatni a 15-20 dollárnyi, magukkal hozott pénztartalékukat, majd a szigorú orvosi vizsgálat következett.

Ellis szigetén a híres-hírhedt fogadóállomás

Tamási Áron az Ábel Amerikában című könyvében írja le ennek menetét: „Legelőször a lábamat nézte meg egy orvos, aztán egy másik vizsgált meg, ahol még nem vizsgáltak meg eddigelé soha. A harmadik a szívemet és a tüdőmet, a negyedik a két kezemet, az ötödik a fülemet és a számot, a hatodik a szememet vizsgálta meg.”
Emellett a letelepülni vágyóknak intelligencia keresztkérdéseket tettek fel, megmérték a testhőmérsékletét, s akinek láza volt, annak megtagadták a belépést. Sok álom foszlott szét az orvosi vizsgálókban. Az amerikai hatóságok gondoskodtak róla, hogy lehetőleg az érkező anyanyelvén diskuráljanak, így számos magyar orvos is részt vett a vizsgálatokban.

Szénásy-Kormos családfotók: csermák zoltán

Mára a fogadócsarnok kultikus kiállítóhellyé szelídült. A betérő interaktív eszközökkel követheti az egykori érkezők sorsát. Bőröndhalmazok érzékeltetik a hely egykori funkcióját, fotók személyes sorsokat is bemutatnak. Mi, magyarok is találunk érdekességeket. Szigeti József és családja 1907-ben érkezett a kontinensre. Az egykori fotóról egy büszke, nem szegény család tekint ránk. A férj ülőhelyzetben, hetykén néz a kamerába, az álló felesége, gyermeket tartva tekint a jövőbe. Mi lehetett velük?
A másik kép már mozgalmasabb, a népes Szénásy-Kormos népes família tekint le reánk a poszterről. Törökbecséről indultak el a távolba, 1897-ben Texasban telepedtek le. Elszánt tekintetükből kiolvasható, hogy az új hazájukban is bizton megállták a helyüket.

Csermák Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek