A Pro Down Alapítvány kiállítása: Szívvel festenek, lélekből alkotnak

101

Festészeti kiállítással és zenés műsorral ünnepelték meg a fogyatékos emberek világnapját tegnap délután Szé­kely­udvarhelyen, a művelődési ház­ban a Pro Down Alapítvány tag­jai. Az alapítvány programjain rendszeresen részt vevő fiatalok sportban és művészetekben is remekelnek, de tegnap szavaltak és zenés műsorral is kedveskedtek az érdeklődőknek.

Nem csak a sportban, a művészetekben is remekelnek                                                   Fotó: Nagyálmos Ildikó

Akiállítást megnyitó Nagyálmos Ildikó beszédében kiemelte: az Egyesült Nemzetek Szövetsége 1992-ben nyilvánította december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a betegségek, balesetek és katasztrófák következtében hosszan tartó fizikai, értelmi, érzékszervi károsodást szenvedett embertársaink problémáira. Amint elmondta, a Pro Down Alapítvány Bethlen negyedi műhelyében évek óta lázas alkotómunka zajlik. A lányok – László Kinga, Kovács Kinga, Mihály Fanni, Katona Sarolta és Veress Erna –, illetve a fiúk, Csoma Levente, Sebők Botond és Kuti Kristóf igazán kreatívak.
– Néhányan nemcsak a sportban, hanem a művészetekben is remekelnek. Az elmúlt években számtalan, kiváló minőségű kézműves termék került ki kezük alól, most pedig a színekkel, formákkal kísérleteznek. Szorgalmasak, kitartóak és nem félnek megmutatni magukat. Sokan vagyunk sokfélék és ettől olyan szép, színes ez a világ. Ők tényleg szívvel festenek, lélekből alkotnak, ezért is egyedi és értékes minden alkotásuk. Az alkotás tükör is egyben, hiszen a mű bemutatja az alkotóját. Az önismeret kulcsa is lehet, mert az alkotáson keresztül képet alkotunk valódi önmagunkról. Az alkotás gyógyít, olyan mélyről jövő érzelmeket mozgat meg, amely során megtisztul a lelkünk. Katarzist élünk át, újjászületünk általa. Az alkotás örömforrás, hiszen ilyenkor megszűnik az idő, belefeledkezünk a pillanatba, és úgy zárkózunk be, hogy közben kinyílunk. Módosult tudatállapot, ami boldogságot szerez és felszabadulttá tesz. Az alkotás aktív pihenés, kiszakít a szürke hétköznapokból. Célokat ad. Márpedig akinek céljai vannak, nincs ideje unatkozni. És nem utolsósorban az alkotás önbizalmat ad. Képesek vagyunk egy folyamatot eltervezni, majd a megvalósítás során önfeledten boldognak lenni. Ez már önmagában siker – mondta a tárlatot méltató újságíró.
A megnyitó után László Kata színművész és Veress Erna Kerekes Adélka verseiből adott ízelítőt, az alapítvány fiataljai Korodi Vass Attila zenetanár vezetésével zenés műsorral lepték meg a közönséget. A hangosításért, zenei aláfestésért Kelemen Attila felelt.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek