2021, január 25, hétfő.
custom_html_banner1

A prágai Nemesi Színházban

Az operajátszásnak kevés olyan nevezetes szentélye van, mint a prágai Stavovske divadlo. A cseh főváros legrégebbi színházát 1783-ban nyitották meg, eredetileg a Nostitz-Rieneck-grófok tulajdona volt, majd a gyarapodó, kultúrára éhes rendek vásárolták meg, s kapta a Nemesi Színház nevet.

Igazi rangját 1789. október 29-én nyerte el, amikor e falak között mutatták be az operák operáját, Mozart Don Giovanniját. A premierről valós és városi legendák szólnak: a jeles estére a dalmű nyitánya az utolsó pillanatban készült el, a Mester még éjjel is dolgozott, s kéziratban nyomta a partitúrát a zenészek kezébe. A nagyzenekarokhoz szokott operarajongó minden bizonnyal furcsállotta volna, hogy a zenekari árokban csupán egy tucat zenész ült. Mindenesetre Mozart – Lorenzo Da Ponte librettója alapján – tökéleteset alkotott, s a mű méltán érdemelte ki az említett titulust. Mozart még egy operáját, a Titusz kegyelmét is e falak között mutatta be, az igen szép dalmű viszont nem érte el a Don Giovanni színvonalát. A később Német Színházra, majd Tyl Színházra keresztelt épületnek magyar zenetörténeti vonatkozása is van: 1847 augusztusában egy magyar énekkar Erkel Hunyadi Lászlójának kórusszámait s magyar dalcsokrot adott elő a színpadon.

Jóllehet, elég sokszor jártam Prágában, a Nemesi Színházba csupán egyszer jutottam el. Mindig dédelgetett vágyam volt, hogy a Don Giovannit az eredeti helyszínen élvezhessem, viszont két évtizede, novemberben Mozart másik operája, a Cosi fan tutte volt műsoron. Az előadás akkor már két éve szerepelt a repertoáron, rendezője a német Michael Sturm volt. Kulturális emlékeimet rögzítő naplómat fellapozva a színrevitelt zseniálisnak találtam, az énekesek kiválók voltak, egyedül az énekkar teljesítményére tettem negatív megjegyzést. A koreográfust Mario Čermáknak hívták, így a névazonosság is szimpatikussá tette az előadást. E sorokat róva írtam a színháznak, akik mind a teátrumról, mind pedig az akkori előadásról küldtek fotókat és információkat.

Egy sztorim is fűződik az előadáshoz, a szervezők készségesen biztosítottak sajtójegyet a díszpáholyba. Mikor beléptem, egy házaspár ült a box első sorában, ráadásul az egyikük az én helyemen. Csehül köszöntem, s meghúzódtam csendben mögöttük. Franciák voltak, s a kellemetlen hangú nő megjegyezte férjének: „Ezt a fickót is pont idehozta az ördög!” Nem szóltam semmit, szünetben ékes franciasággal és kedves mosollyal megkértem őket, hogy vigyázzanak a helyemre, nehogy egy másik fickót is „idehozzon az ördög”. Mikor visszatértem a szünet végeztével, már nem voltak ott, remélem, nem a sötétség fejedelme vitte el őket…

Kapcsolódó cikkek:

14,356RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Gazdag programkínálat

Így hozta a szükség

Jubileumi kiadvány