A polgári közigazgatás gondjai

Csík vármegye és az Összeomlás

47

Csík vármegye és az Összeomlás címmel indított, kéthetente megjelenő sorozatunkban az impériumváltás időszakát mutatjuk be interjúk, levéltári dokumentumok, emberi történetek tükrében. Ezúttal 1918 decemberének és 1919. január első napjainak csíki eseményeit, hangulatát, az egyes hivatalokban, szolgabíróságokon fennálló állapotokat idézzük fel néhány dokumentum segítségével.

Az I. Vadász hadosztály parancsnokának üdvözlete az 1919-es évre RNLHMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 126/1919 iratcsomó

Zűrzavaros időszakról van szó: 1918. november 7-én megalakult a Csík Megyei Nemzeti Tanács, 1918. november 12-én megjelentek az első román csapatok a vármegyében. November 26-án megkezdődött Csíkszereda katonai megszállása, „amely többek között a polgári lakosság mozgásának korlátozását, a botozás bevezetését vonta maga után. Katonai közigazgatás lépett érvénybe, de 1919. április végéig amellett a magyar polgári közigazgatás még hivatalban maradt.” (Falusi Norbert: Uralkodó magyar eszmék a változásban) A szolgabírók, a községi jegyzők nem egy esetben két tűz közé kerültek: nemcsak a magyar hatóságok (köztük az 1918. december 6-án felállított Kelet-Magyarországi Főkormánybiztosság) elvárásainak, hanem a román katonai parancsnokság intézkedéseinek, követeléseinek is meg kellett felelniük, parancsokat végrehajtaniuk. Ugyanakkor, bár komolyabb zavargások nem voltak a vármegyében, megrendült a közbiztonság, és a lakosság részéről is számos fenyegetés érte a hivatalnokokat.

Az egyetlen eszköz – a telephon
Telefon mellékállomások felállítását kérte több ízben is 1918 szeptember–októberében Csík vármegye alispáni hivatala a M. kir. posta és távirdahivataltól „a közélelmezési teendők hatékonyabb és gyorsabb ellátása céljából”. Az intézkedés nem történt meg, és decemberben a mellékállomások felállítása még sürgetőbbé vált. Szász Lajos alispán-helyettes főjegyző 1918. december 11-én kérésével a kolozsvári Postaigazgatósághoz fordult:
„A háborus viszonyok, de az azután is nehezedett viszonyok vármegyém közigazgatásának rendes menetét akadályozzák – fogalmazott a főjegyző. – A most bevezetett román censura csaknem lehetetlenné teszi a levelezés útján való rendelkezést. – Az egyetlen eszköz, a mely még a közigazgatóság érdekeit teljesen szolgálja és szolgálhatja, a telephon. Ennek segítségével az ügyek még intézhetők, s így az összeköttetés az összes községeimmel fenntartható. Ez okból feltétlenül szükségem van arra, hogy a rendelkezésemre álló ezen eszköz teljesen kihasználtassék.
Jelenleg a vármegyeházán két telephon állomás van. És pedig egy a főispáni hivatalban, egy pedig nálam az alispáni hivatalban. Mindkettő a hivatalfőnök asztalára lévén szerelve, a referensek alig használhatják azokat, mert ez a folytonos használat zavarná a hivatalfőnököket. Ez okból elkerülhetetlennek látom a vármegyeházán, az alispáni hivatalban egy központi kapcsolónak a felállítását, s a telephonnak csaknem minden referens asztalára való bevezetését. Az ehez szükséges anyag a rendelkezésemre áll. És pedig ugy az asztali gépek, mint központi kapcsoló, valamint vezetékek. Legfölebb jelentéktelen felszerelési anyagok hiányoznak. Kérésem tehát oda irányul, legyen szives a posta igazgatóság az emlitett munkálatok elvégzése céljából nekem sürgősen munkaerőt kirendelni”– áll az 17876/1918-as számot viselő átiratban.
A kérésre 1919. január 4-én válaszolt a kolozsvári Magyar posta és távirda kerületi műszaki felügyelőség. A válasz kedvező, a választ adó hivatalnok beszámol a várható használati díjról is. Eszerint „ha a mellékállomások száma – legfeljebb 10 – az alközpont használati dija fejében évenkint annyiszor 120 K előfizetési dij fizetendő, ahány áramkör az alközpontot a távbeszélő központtal összeköti. (…) Külön belépési dij az alispáni hivatal nem fogja terhelni, mivel már van állomása.” Azt is tisztázza, hogy az „alközpont felszerelése és bekapcsolása a posta költségén történik”, viszont a levél végén megjegyzi, hogy „munkaerő hiánya miatt, a munkát egyelőre végrehajtani teljesen lehetetlen”, így valószínűleg nem került arra sor száz évvel ezelőtt, hogy minden referens asztalára telefon kerüljön. (Románia Nemzeti Levéltárának Hargita Megyei Hivatala, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 217/1919 iratcsomó)

Fogatzavar
A román katonai parancsnokságnak folyton volt valamilyen óhaja. Hol fogatokra volt szükség, hol szállásra vagy élelemre. 1918. december közepén a román helyőrség fuvarokat kért, s ezek késedelmes előállítása miatt dr. Sándor Gyula főszolgabírót és Szemere László szolgabírót vonták felelősségre. (RNLHMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 71/1919 iratcsomó)
Szász Lajos főjegyző december 20-án így foglalta össze a „vétséget”: „1918 évi dec. hó 18-án a helybeli román helyőrség parancsnokság 3 igás fuvar kiállítását kérte. Ugyanazon órában, d.u. 4 óra 30 perckor telefonon felhívtam dr. Sándor Gyula főszolgabírót a fuvarok kiállítására. A fuvarok 19-én reggel 6 órára voltak kirendelendők. A főszb. a kirendelést tudomásul vette.
19-én délelőtt 9-10 óra között a parancsnokság jelezte, hogy a fuvarokat nem kapta meg. Ekkor újból felhívtam a felcsíki főszbírót, honnan Szemere szb. jelentkezett. Előadta, hogy a dologról nincs tudomása, de intézkedni fog. Utasítottam, hogy forduljon a helyőrség parancsnoksághoz és szükség esetén kérjen karhatalmat. Ennek dacára a mai napon d. e. 9 órakor a par.ság ujból jelezte, hogy a fuvarokat nem kapta meg. Szemere szbírót felhívattam, ki személyesen jelentette, hogy a cssztkirályi előljáróságot a fuvarok kiállítására utasította, honnan Márton Áron, Vitos József és Ravasz András kirendeltettek, de a kirendelésnek eleget nem tettek, ennek dacára karhatalom kirendelését nem kérte. A főszolgabíró és szolgabíró ezen ügyben felelősségre vonandók.” Ugyanezen a napon Kovács Béla csíkszentkirályi jegyző közölte a főjegyzővel, hogy a „kirendelt engedetlenkedő fuvarosok” mind az erdőn vannak, de a csendőrjárőr „a hazaérkezésüket itt várja, s hazaérkezés után azonnal felkíséri.” Ugyanazon a napon szintén Kovács Béla jegyző jelentette a dr. Sándor Gyula főszolgabírónak, hogy a községből „közmunkára vagy más közérdekű szolgálat tételre a forradalom után hiába rendel az elöljáróság ki, mert az elöljáróságnak nem engedelmeskednek sőt agyon veréssel fenyegetőznek. Ezért tisztelettel kérem, méltóztassék az esetleges kirendelésekhez egyúttal a karhatalmat is kirendelni.”
A fuvarok végül december „20-án reggel a csendőreink által behozattak” – jelentette dr. Sándor Gyula, tisztázva, hogy úgy érzi, őt nem terheli mulasztás.

Munkaerőhiány
Mindössze két lapból az az ügycsomó (RNLHMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 127/1919 iratcsomó), amely Szemere László felcsíki szolgabíró beadványát tartalmazza, aki, mivel úgy értesült, hogy „közig. gyakornoki kinevezések vannak küszöbön”, megragadta az alkalmat, hogy „a kihágási eljárás zavartalan lebonyolíthatása érdekében” segítőtárs szükségességére hívja fel a dr. Sándor Gyula főszolgabíró figyelmét.
„A közelmúltban lezajlott események után a felbomlott személy és vagyonbiztosság azt követelné, hogy a most elkövetett kihágások megtorlása – melyeknek bejelentése teljes erővel megindúlt – késedelem nélkül eszközöltessék. Ezen munkámban azonban az átvett hátrálék akadályoz, ugyanis azt egyrészt különféle kiküldetéseim miatt, másrészt azért, mert felsőbb rendeletre is, a tárgyalás dec. 15. ig szünetelt, nem tudtam feldolgozni. Ha a hátrálékkal, ami jelenleg is felűl van ezeknél, nem foglalkozom, azok elévűlnek, ha pedig ezekkel töltöm az időt, nem foglalkozhatom az új feljelentésekkel, ami pedig fentjelzett okból lenne sürgős.
De más irányú, nem várt munkálat is lesz a közeljövőben, ugyanis azon ügyek feldolgozása, amelyek leszerelésig végzésileg félre lettek téve. (…) Mivel ilyen ügydarab is több van ezernél, egymagában is több hónapra leköt egy referenst. (…)” – foglalta össze Szemere László szolgabíró 1919. január 4-én.
Nem tudjuk, hogy végül Szemere László mellé helyeztek-e kisegítőt és, hogy a több ezer ügycsomóból hányat sikerült feldolgoznia 1919. május 2-ig, amikor megtörtént a vármegye kormányzatának és a felcsíki főszolgabíróságnak az átvétele. (Ettől a naptól „a központban a magyar közigazgatás megszűnt és helyette román közigazgatás vette kezdetét” – fogalmazott a Csíki Lapok 1919. május 4-én.) Azt tudjuk viszont, hogy a későbbi nagyhírű tudóst, ornitológust, mikológust, aki csíki működése alatt Zsögödben is Madártani Intézetet állított fel, és aki elsők között „lábszánkózott” Csíkban 1910-ben, „1919-ben az oláhok kitoloncolták, oly szigorítással, hogy csak egy kézipodgyászt szabadott magával vinnie.” (Aquila: a Magyar Királyi Madártani Intézet folyóirata, 1921.)

Dr. Sipos népbarát
1918. december második felében Szépvízen dr. Sipos Lázár szolgabíró áthelyezése keltett feszültséget. Addig szokatlan módon ugyanis a szépvízi szolgabírósághoz tartozó községek: Csíkszentmihály, Csíkdel­ne és Borzsova képviselő-testülete beadványt intézett dr. Györgypál Domokos kormánybiztoshoz, kérve a szolgabíró helyben maradását. A kormánybiztos az eset kivizsgálását kérte. Puskás Imre helyettes szépvízi főszolgabíró 1918. december 30-án „a dr. Sipos Lázár áthelyezése elleni mozgalomnak utána járva Bíró Ká-
roly községi bíró meghallgatása után” foglalta össze a történteket.
„1918 évi december hó 29-én d.e. ½11 órakor a községházánál megjelent mintegy 50-60 főből álló csoport, kik kérték a községi bírót, hogy a kormánybiztos illetve alispán úrnak mondja be telefonon, hogy Sipos szolgabírót hagyja itt Szépvízen, Minier Lajost meg helyezze vissza Csíkszentmártonba. Az emberek azt is kijelentették, hogy amennyiben nem kapnak kedvező választ úgy Miniert a készenlévő 3 szekérre felpakolják és beviszik Szeredába.
Bíró Károly községi bíró a fenti kivánságot meg is telefonálta, melynek kapcsán dr. Márton László főszolgabíró úr utján értesültem a dolgokról. Ugyanazon nap d.u. nyomozást indítottam a mozgalom indító oka illetve annak okozója után, és több egyént meg is hallgattam (…). Azon kérésemre, hogy ki és mi indította őket erre, kijelentették, hogy saját kezdeményezésükből tették a nép nevében, mert dr. Sipos népbarát, ki ismeri minden ügyes-bajos dolgukat, ki mindenben szolgálatukra áll, ki mindenkor szivesen felvilágosítással szolgál, és ilyen ember kell nekik, ki őket szereti és kit ők is szeretnek. –
Minier ellen sincs ugyan semmi kifogásuk, de a háború alatt elég ideig volt itt és most Sipos maradjon.
Ezen kijelentésekkel egyidejűleg azt is előadták, hogy kivánságuktól elállnak és vegyem úgy mintha misem történt volna, mert csak első felhevülésük indította a lépés megtételére, egyben kértek azon óhajuk Kormánybiztos urhoz való juttatására, hogy dr. Sipos Lázár ezen ügyből folyólag ne üldöztettessék. Egyben arról is biztosítottak, hogy Minier Lajos szolgabíró nyugodt lehet, mert nem lesz semmi bántódása. –
Jelenleg teljes nyugalom és nyugodtság van. – Hogy ki volt értelmi szerzője ezen mozgalomnak, megállapítani nem lehetett” – számolt be Puskás Imre helyettes főszolgabíró. (RNLHMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 118/1919 iratcsomó)
A csere végül megtörtént, dr. Sipos Lázár december 30-án elfoglalta csíkszentmártoni munkahelyét, Minier Lajos pedig visszatért a szépvízi szolgabíróságra, de ezúttal csak rövid időre, ugyanis 1919. május 20-án a szépvízi főszolgabíróságot Cornea Jakab Fogaras megyei községi jegyző vette át (Csíki Lapok, 1919. május 25.). Mivel egyetlen tisztviselő sem tette le az esküt, hivatalukat el kellett hagyniuk. Minier Lajos többek között kereskedőként és biztosítási ügynökként kereste kenyerét egészen 1940-ig, amikor a kicsi magyar világban főszolgabíróvá nevezték ki. Dr. Sipos Lázár további sorsát nem ismerjük.

Daczó Katalin

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.