A pártokkal konzultált az államfő

38

Rendelettel mentette fel tegnap tisztségéből Victor Ponta miniszterelnököt Klaus Johannis államelnök, ezzel egy időben So­rin Câmpeanu tanügyminisztert nevezte ki ügyvezető kormányfőnek. A délutáni órákban egymás után fogadta a Cot­ro­ceni-palotában az államfő a pártok képviselőit.

02_ov

Noha Mircea Duşa védelmi minisztert látta volna utódjául a tisztségéről lemondott Victor Ponta kormányfő, Johannis államelnök Sorin Câm­peanu tanügyminisztert nevezte ki ügyvezető kormányfőnek. A ka­binet ideiglenes vezetője megtisztelőnek tartja a megbízatást, még akkor is, ha az csak korlátozott jogkörrel ruházza fel viselőjét és nagyon rövid időszakra terjed ki. Mint mondta, az ügyvezető kormány a költségvetési törvény tervezetének véglegesítésére fog összpontosítani.
A frissen kinevezett tisztségviselőt fogadta az államfő. A megbeszélésről kiadott közlemény szerint a költségvetés előkésztése, a kórházak zavartalan működésének biztosítása szerepelt a napirenden.
A délután folyamán az államfő rendre fogadta a parlamenti pártok képviselőit. A Liviu Dragnea által vezetett szociáldemokrata küldöttség tagjai azt javasolták, hogy előbb a következő időszakra vonatkozó intézkedéscsomagot kellene elfogadjanak a parlamenti pártok, ez után következhetne az új miniszterelnök személyének nevesítése.
A Nemzeti Liberális Párt két társelnöke – Alina Gorghiu és Vasile Blaga – mellett Mircea Ionescu-Quintus tiszteletbeli elnök vett részt az elnöki hivatalban zajlott megbeszélésen. A liberálisok fenntartották korábbi álláspontjukat és előrehozott választások megszervezését javasolták.
Késő délután az RMDSZ küldöttségét fogadta az államfő. Kelemen Hunor szövetségi elnök, Tánczos Barna szenátor és Márton Árpád képviselő technokrata kormányfő kinevezése és szakértői kormány létrehozása mellett érvelt, mondván, hogy e kabinet feladata a jövő évi költségvetés véglegesítése, a választási törvények kidolgozása és elfogadása, valamint az előrehozott választások megszervezése lenne.
Este a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának vezetőit fogadta az államfő, időközben az utcai megmozdulások hangadóit és a civil társadalom kiemelkedő személyiségeit is konzultációra hívja Klaus Johannis elnök.

HN-összefoglaló

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.