A nyugalom keresése

Bőröndnapló 48.

100

Egy idő óta egyre gyakrabban jut eszembe egy Kolozsvárról induló idegenvezető, akinek a nevét nemcsak azért nem írom le, mert itt nem a személy a fontos, hanem az attitűd, illetve bizonyos ismeretek, hanem azért sem, mert egyszerűen nem jut eszembe, bár napok óta próbálom felidézni. Az említett úriemberről, aki igazából nem is volt annyira úriember, már regéltem a Szentföldről szóló könyvemben, ahova szintén az ő nagyon rapszodikus vezetésével jutottam el, bár oda egy bukaresti irodával érkeztem. Első alkalommal Olaszországban mutatta meg fura természetét, majd később Nagy-Britanniában. A kettő között érdekesen alakult az élete, lemondott tanügyi állásáról, amit művelt, mikor először találkoztam vele, szabadúszó lett, és elmondása szerint közben Egyiptomban is élt, ha jól emlékszem, két évet. Sok hibája mellett – mert azok voltak a szembeszökőbbek, ugyanis végtelenül zavartak szinte mindenkit – alapos történelmi tudás birtokosa volt és nyelveket is ismert. No de valójában nem őt, hanem a jó tíz évvel ezelőtti kirándulásunkon állandóan hangoztatott megállapításaiért emlegetem. Mert akkoriban rendszeresen elmondta, hogy meglátjuk, eltűnik a fehér ember, és egy-két évtized alatt a sárga, a fekete, esetleg a tejeskávé színű vagy valami hasonló fogja elfoglalni a helyét. És itt a színeknek nincs semmi negatív mellékzöngéjük. Meglátjátok, járom eleget a világot, tudom én! – hajtogatta.

Nem szándékozom politizálni, a migránskérdés sem érdekel annyira és olyan értelemben, hogy jelen sorozatomban foglalkozzak vele. A megállapítás inkább azért jutott eszembe, mert nem értem, honnan volt ennyire biztos abban – ha úgy tetszik: honnan tudta azt, ami bekövetkezni látszik? Másrészt azért, mert újra Keletre készülök.
Arról már írtam az indiai utam kapcsán, hogy számomra talán Kelet a legidegenebb világ, és nem igazán értem a mai európaiak egy részének különös vonzalmát a keleti filozófia, gondolkodásmód és életstílus iránt, és azt a már-már kényszeres kísérletét, hogy a maga világában – a világunkban – meghonosítsa azt. Miközben pontosan értem azt a vágyát, hogy elsajátítson egy olyan létformát, vagy annak legalább bizonyos eszközeit, amely nyugalmat, kiegyensúlyozottságot és harmóniát biztosítana neki saját kaotikus, gyorsan változó, néha nagyon nehezen vagy egyáltalán nem érthető, ideges, izgága, gyakran nagyon igazságtalan, képmutató és nem utolsósorban rohanó világában. Mert vágyunk a nyugalomra, az összhangra, a kiegyensúlyozottságra és természetesen a boldogságra, vagy legalább az örömteli életre. Mint ahogyan az is valószínűnek tűnik, hogy a transzcendenciára fogékony ember az ezotériára is hajlamos, bár erről nincsenek tanulmányok, ám annál több a tapasztalat. Ha így közelítünk a magyarázathoz, akkor talán felfedezhetjük a keleti vallások, különösen a buddhizmus és összes ágának az egyik legjellemzőbb és legbiztatóbb közös jegyét, legalábbis abban a formában, ahogyan mifelénk megélik és megvalósítják, amelyet a nálunk ismert egyetlen hitrendszer vagy ideológia sem képes nyújtani: elég, ha elvonulsz a világtól, lehetőleg jó társasággal, ha megtanulsz lazítani (!), azaz kiüríted az agyad, a lelked (itt nem azonos a kettő!) és magadba mélyedsz, ahhoz, hogy megtaláld a belső békéd. Ezt mindenki variálhatja saját felkészültsége és értelme szerint. Ha ráadásul kerül egy mester is, aki vélt vagy valós utakat tár fel, többé-kevésbé okos, érthető vagy körmönfontabb igazságokat és tanácsokat ad, közös meditációt, kellemes hangulatot és jó, szép környezetet biztosít – máris együtt van az, amire a fáradt, magányos vagy elmagányosodófélben lévő, céltalan, elkeseredett embernek szüksége van és amiben már valamiféle kapaszkodót is találhat. Aki ezen felül valóban filozófiát és szellemi megmerítkezést is kap, az célt és értelmet is nyerhet ezektől az iskoláktól. Távol álljon tőlem, hogy bármilyen bírálattal illessem a jelenséget. És természetesen kisebbíteni vagy profanizálni sem szeretném azt. Mindössze magyarázatot, értelmezést szeretnék találni a sikerére.
Ázsiában járva két különböző tapasztalatom volt, mert Közel-Keletet, annak vallásait és a velük kapcsolatos élményeimet nem számítom ide. Indiában, ahol igen intenzív vallásos élet van, gyakran (Gyakran? Mindig!) az volt az érzésem, hogy egy jól begyakorolt hatalmas rituálé szemlélője vagyok, függetlenül attól, hogy épp melyik vallás gyakorlásáról volt szó, amely állandó elfoglaltságot jelent a művelőinek, és ezzel biztonságot, nyugalmat nyújt, az életüknek értelmet ad. Ami nem kevés, illetve a legtöbb, amit egy gondolati rendszer, legyen az vallás vagy ideológia, a követőinek adhat.
Kínában ezzel szemben semmiféle vallásosságnak még a nyomát sem találtam. Templomaik inkább csak építészeti emlékként jelentek meg, az a néhány gyertyát gyújtó vagy valamiféle hitéletet élni próbáló, akit láttunk, inkább csak szokásból és gyorsan eleget tett az előírásoknak, aztán távozott. Pedig a kínaiak hisznek a szerencsében meg a szerencsétlenségben, meg mindenféle babonában, jövendőmondásban, a fengshuiban, meg a taóban, ráadásul a konfucianizmusban, ami mellett dívott/dívik a marxizmus, a sajátos kínai szocializmus, meg a buddhizmus, és ki tudja, még mi minden. Mindez úgy és azután, hogy a szó szoros értelmében tűzzel-vassal irtották az ősi hitet és filozófiát, melyet ma sem tartanak különösebb becsben. Ezzel együtt vagy ennek ellenére, a felsorolt ideológiai egyveleg mellett létezik a hagyományos kínai orvoslás néven ismert gyógymód, különösen az akupunktúra és a gyógynövények használata, párhuzamosan a nyugati orvoslással. És – ezt mindenképp hozzá kell tenni – amikor komoly egészségi problémákról van szó, ha nem egy végtelenül eldugott és elmaradott vidékről beszélünk, akkor gondolkodás nélkül az utóbbit részesítik előnyben. Ez megint egy érdekes jelenség, hisz kultúrájára egykoron annyira büszke kontinensünkön lassan épp az ellenkezőjét tesszük. Igénybe vesszük az – elvileg – ingyenes egészségügyi szolgáltatásokat, nagy műtéteknek, kemoterápiának, életbevágó beavatkozásoknak vetjük alá magunkat, aztán mikor ezek után is nagy a baj, a kuruzslókhoz és a kuruzsláshoz fordulunk, hívják azt akupunktúrának, alternatív gyógyászatnak, méregtelenítésnek, flavin vagy flavonoid kúrának vagy bárminek. Ilyenek vagyunk mi, emberek…

Albert Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.