A Nyeregbe szállítják a kegyszobrot

Nincs ok pánikra, nem teremtenek precedenst

4 151

Szombaton a Nyeregbe szállítják a csíksomlyói Mária-kegyszobrot. Mint megtudtuk: a zarándokok elindulása előtt, különösebb ceremónia nélkül szállítják a Hármashalom-oltárhoz a templom ékességét, amelynek lábai elé arany rózsát helyez Ferenc pápa. Bodó Márta, a pápalátogatásért felelős sajtóbizottság részéről elmondta: mindenki érdeke az, hogy biztonságos körülmények között történjen a kegyszobor szállítása, ezért szakembereket bíztak meg a feladattal.

Ferenc pápa csíksomlyói látogatását számos rendhagyó intézkedés, előkészület övezi. A Hármashalom-oltár felújítása és az évek során megrongálódott útszakaszok javítása mellett a csíksomlyói kegyszobor is kiemelt figyelmet kap a hétvégén. Mint kiderült: a vatikáni liturgikusok előírása értelmében a szentmise helyszínére kell szállítani a Mária-szobrot.
Ezen sem meglepődni, sem felháborodni nem kell, hangsúlyozza Bodó Márta, a pápalátogatásért felelős sajtóbizottság tagja, akitől az intézkedés részleteiről érdeklődtünk.
– Fatimában és Lourdes-ban is hasonlóképpen járnak el. Egyszerű hagyományról van szó, a pápalátogatások során mindig a szentatya elé viszik a kegyszobrokat. Ebben semmi rendhagyó nincs. A szállítással megbízott szakembereknek legalább olyan fontos a csíksomlyói kegyszobor épsége, mint a híveknek – hívta fel a figyelmet Bodó Márta, akitől azt is megtudtuk, hogy korábban már elpróbálták a műveletet, és sérülés nélkül vették le a kegyszobrot.
Mint megtudtuk: különösebb ceremónia nélkül szállítják a Hármashalom-oltárhoz a csíksomlyói kegytemplom ékességét, amelyet jóval a zarándokok megérkezése előtt helyeznek az oltárra. Ezzel kapcsolatban elhangzott: nem teremtenek precedenst, senki ne féljen attól, hogy a jövőben bármikor elmozdítják majd a kegyszobrot.
– Nem hiába viszik ki a templomból a szobor másolatát az elsőszombati körmeneteken, Csíksomlyón. A különböző egyházi ünnepeken megvan tehát a bevett gyakorlat, Ferenc pápa jelenléte azonban megköveteli azt, hogy a valódi szobrot vigyük elé. Még egyszer hangsúlyozom: nincs rizikófaktor, biztonságos intézkedésről van szó – emelte ki Bodó Márta, aki arról is beszélt, hogy mindez azért szükséges, mert Ferenc pápa a hívek előtt, a zarándokok gyűrűjében adja át azt az aranyrózsát, amelyet Mária-tisztelete és a vidék népének hite iránti elismerése jeléül helyez a kegyszobor lábai elé.
Mint ismeretes: a csíksomlyói Szűzanyának szánt rózsa ezüstből készült, a rózsa szára és a címer 24 karátos arany bevonatú. Az alapja rózsaszín márvány, amelyen egy ezüstözött váza áll a pápai címerrel, benne két szál természethű rózsa, leveleik ezüstből készültek. A rózsa kb. 84 cm magas, súlya 1200 g. A Kárpát-medencében jelenleg nem őriznek egyetlen pápai aranyrózsát sem.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek