A név kötelez!

1 566

Amióta az eszemet tudom, azt próbáltam megértetni a környezetemmel, hogy ez a három betű, amiből összeáll a nevem, nem holmi rövidítés. Mégis, ha minden egyes alkalommal kaptam volna egy lejt, amikor a bemutatkozásom után valaki Beátának szólított, már VIP-tag lennék egy Las Vegas-i kaszinóban. Emlékszem, amikor kislány voltam, örömmel cseréltem volna bárkivel, akinek nem gyűlt meg a baja a saját nevével, és nem kellett pluszköröket lefusson egyetlen köszönés miatt.
Aztán, ahogy telt az idő, és hozzászoktam, hogy minden erőfeszítésem ellenére szinte senki nem hajlandó megjegyezni, hogy sem Bettyna, sem Beáta, és főleg nem Beatrix vagyok, így beleuntam a magyarázkodásba. Megtanultam, hogy mosolyogjak, amikor még a szomszéd is Betikének szólít, miközben a teljes identitásom megkérdőjelezéseként élem meg mindezt.
Azt hiszem, hogy az én szélmalomharcom sosem fog véget érni, és ezzel a napokban újból szembesültem egy csíkszeredai üzletben. Teljesen gyanútlanul léptem oda a kasszához, és nyújtottam át a vásárolni kívánt tárgyat az egyébként nagyon kedves eladónak, aki a garanciapapír kiállítása közben elkérte a nevem. A beszélgetés a következőképp alakult:
– Milyen nevet írhatok?
– Keresztes Bea.
– Bea? – kérdezett vissza meglepődve. – Csak így?
– Igen.
– Hát jó – mondta, de láttam rajta, hogy nem győztem meg. Az igazság pillanata akkor jött el, amikor odanyújtottam a bankkártyámat, és fizettem, ugyanis a kasszaszalagon nemcsak a számláról leemelt pénzösszeg, hanem a kártyatulajdonos neve is szerepelt.
– Hát Önt tényleg így hívják! Bea! Hát én még ilyet nem is hallottam! – közölte a lehető legnagyobb őszinteséggel, miközben tekintete a kezében lévő papír és köztem cikázott. A nagy felismerés után mindketten nevetésben törtünk ki, majd elköszöntem és továbbálltam.
Kifelé menet még jó pár percig kuncogtam, és azon gondolkodtam, hogy minden kellemetlen helyzet ellenére, mégsem cserélnék mással, hiszen valakinek a Beák becsületét is meg kell védenie, így bátorkodtam a következő székely mondást kiegészíteni: A sör nem ital, a medve nem játék, és a Bea nem Beáta!

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.