vasárnap, november 29, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

A negyeddöntőig jutottak

Besztercén tartották meg a hétvégén az asztaliteniszezők ifjúsági I-es és II-es korosztály számára a Románia-kupa küzdelmeit, amelyen indultak az ISK-FSK Székelyudvarhely sportolói is. Ifi II-ben az első kieséses szakaszban búcsúztak az udvarhelyiek, az ifi I-ben a negyeddöntő jelentette a végállomást az ISK-FSK asztaliteniszezőinek.

A múlt hétvégén Besztercén tartották az idei ifjúsági I-es és II-es korosztályoknak kiírt Románia-kupa küzdelmeit, amelyen az ország korosztályos élmezőnye versengett az értékes ranglistapontokat adó versenyen. Habár nem sikerült egyik korosztályban sem a dobogóra állniuk az ISK-FSK Székelyudvarhely sportolóinak, többen megerősítették vagy javították jelenlegi helyüket a hazai ranglistán, annak ellenére, hogy az udvarhelyiek többsége korosztályt váltott a szezon előtt. A verseny legnagyobb meglepetéséhez Tamás Szabolcs állt közel, aki az egy évvel idősebb, második számú kiemelt ellen drámai csatában maradt alul a negyeddöntőben.
A versenyt az ifjúsági II-es korosztály kezdte, a selejtező csoportokat követően Jenei Barnabás, Vetésy Norbert, Pinzar Andrei és Karácsony Dániel csoportmásodikként jutott a 32-es főtáblára, a csoportban elszenvedett vereségeket követően pedig mindannyian kiemelt játékoshoz kerültek a kieséses szakaszba. Így az első fordulóban az összes udvarhelyi elbúcsúzott a további küzdelmektől.
Az ifjúsági I-es korosztályban Tamás Szabolcs, Sîngeorzan Bogdan és Sánduly Levente kimagasló játékot mutatott a selejtező csoportokban, mindhárman az első helyről jutottak a főtáblára. Az első fordulóban Sánduly vereséget szenvedett, Tamás pedig magabiztos játékkal verte bukaresti ellenfelét, azonban a román ranglista második helyén tanyázó Spelbus a negyeddöntőben 3–1-es hátrányból fordított és 4–3-ra nyerte meg a meccset az udvarhelyi játékossal szemben. Sîngeorzan szintén a negyeddöntőig menetelt, az ő jó szériájának a későbbi győztes vetett véget a legjobb nyolc között.

HN-összeállítás

Kapcsolódó cikkek:

14,238RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb