A Nagy Testvérnél

Glóbusszal a vállamon 11.

21

Az 1970–71-es esztendő nevezetes volt életemben, az előbbi évben az Amerikai Egyesült Államokat, az utóbbiban pedig a Szovjetuniót látogathattam meg. Mindkettő másként hagyott maradandó emléket bennem.

Moszkva, Vörös tér, 1970

A fővárosi Kossuth Zsuzsa Gim­názium oroszóráin egyre gyak­rabban került szóba, hogy a nyelvet csak a helyszínen lehet fejleszteni, s mivel ezeket az utakat támogatták, én is jelentkeztem egy szov­jet utazásra.
A Keleti pályaudvaron szálltunk vonatra, a termetes szovjet hálókocsikban foglaltunk helyet. Elvtársaink egyébként sokat adtak a látszatra, ezek a vagonok újak, s rendkívül tiszták voltak, a büfékocsiban nagyon olcsón lehetett teát, élelmiszert vásárolni. Egyébként is a turistaforgalomban kedvezően, 13 forintért váltották a rubelt, így szerény anyagiak mellett is dőzsölhettünk.
A tágas kupékban hatan terpeszkedtünk, s Csapnál érdeklődéssel figyeltük, ahogy átemelik a vagont a széles nyomtávú tengelyekre. Egy szimpatikus kárpátaljai fiatalember is felszállt, ő kísért végig minket az utunkon. Meg is jegyeztük, hogy milyen szépen megtanult magyarul, de azzal hárította el a dicséretet, hogy ő magyar. Jóllehet a vasút melletti területekre jobban odafigyeltek, azért világosan látszott, hogy a szovjet vidék nagyon szegény. Az állomásokon idős nénikék árulták a cseresznyét és a virágot fillérekért.
Kétnapi utazás után tárult fel Moszkva. A programunk szokványos volt, elmentünk a Puskin Múzeumba, megtekintettünk egy űrhajózási kiállítást, este ismerkedési összejövetelen vettünk részt, egy gyár ifjúsági brigádját rendelték ki a szórakoztatásunkra. A szép terített asztalon szendvicsek virítottak, teavíz duruzsolt a szamovárban, s ha egy kissé hátrább mentem, az asztal alól a vodkát is megkóstolhattam. Nemsokára előkerült egy igazi, filmekből ismert bárisnya, kövér, temperamentumos teremtés, amikor mosolygott, kivillant arany fogsora. Elővette harmonikáját, s játszott, énekelt, táncolt, tény, hogy nagyon jó hangulatot varázsolt a szocreál hodályba.
Az utazás csúcspontja másnap a Vörös tér és a Kreml megtekintése volt. Megnéztük a Kongresszusi palotát, a cári ágyút és a harangot, majd a Lenin mauzóleum felé vitt az utunk. Alapos kioktatást kaptunk a sírlátogatási etikettből, ami ki is tartott egy darabig. Akkortájt a Lenin-viccek igen népszerűek voltak Pesten, az egyikben a mauzóleumba tartó, borravalót adó nyugatnémet turistának hozták ki a nagyvezért, a másik történetben egy kakukkos óra szerepelt, amely egy kiállításon második díjat nyert, és ékes hangon kárálta óránként Lenin nevét. Az első díjas termék szintén egy óra volt, de Lenint ugrasztotta a rugó, aki hangos kakukk-kakukkal jelezte az időt.
Nos, a mauzóleumon álszent képpel mentünk végig, amikor valaki megszólat: kakukk! Ekkor állt küszöbön a botrány, aki tehette, zsebkendőbe gyűrte érzelmeit…

Csermák Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.