A nagy felszabadulás

684

Mint a méhek tavasszal, úgy rajzottak ki az emberek péntek reggel, legalábbis a megyeszékhelyen. Pedig jobb lett volna példát venni a medvéről, amely előbb csak kidugja az orrát a barlangból, nagyot szippant a februári levegőből, s ha túl hideg van, megfordul és még egy picit szundikál, ha meg meleg van, akkor lassan, cammogva indítja újra az életet. Nos, Csíkban a méhek voltak többségben pénteken.
A késő tavaszi meleg napon mindenki kirajzott a kaptárból, az idősebb méhecskék csak lassan repkedtek a legközelebbi „virágig”, a fiatalabbja, a virgonc pedig egyenesen a „bokorig” hajtott, majd a frissen nyitott „bokrocskákba” beszállingózott, hiszen a nyitásra hatalmas kedvezménnyel várták őket a fészkesek. A parkoló tele volt zümmögő autóval, volt, aki körözött, mint a sas az áldozata felett, majd lecsapott az első üres helyre, ahonnan éppen egy darázs repült el, megpakolva csomagokkal. Dél felé megérkeztek a vidéki méhek is, a méhfiókák az autóból kipattanva jó hangosan ámuldoztak a csili-vili kirakatok előtt, berohantak minden üzletbe, s mire a szülők utolérték, amit lehetett, azt összefogdosták, megtapogatták, hiába kiabálta anya, hogy „ne fogjál meg semmit!”.
Sorra vették a „bokrokat”, minden ajtónál valami más büdösséggel fújták be a kezüket, volt, ahol maszkot is osztottak, de minek, mikor előtte már mindent összetapogatott gyerek-felnőtt egyaránt. „Nézd anya, mi ez a csík a földön?” – kérdezte a kislurkó, majd mikor nem kapott rá érdembeli választ, elkezdte lökdösni az előtte éppen sorba álló dongót kiabálva, hogy „itt is van csík, ne”, s majd rátenyerelt a földre. A szülő idegesen szedte fel az apróságot a földről, akinek a sok szaladgálástól az arcmaszkja már a derekán volt, közben köhögött egy jó nagyot, s a gyertyák is megjelentek a két orrlyukon.
Mire a családi raj elérte az élelmiszer-boltot, az apró méhek már fáradtak voltak, a szülők pedig türelmetlenek emiatt, így a sorállás a pénztárnál egy kisebb kálvária lett. Nekik is, és az előttük állónak is. Mert az örökmozgó lurkók nyafogtak, anya pakolt, apa a pénztárcáját kereste, miközben a másfél méteres távolságra fittyet hányva belelihegett – persze arcmaszk nélkül – az előtte álló nyakába. Pár perc elteltével mindenki boldog lett: a család előtt álló, mert sikerült gyorsan fizetnie és távoznia, a pénztáros, mert csak két almát és négy kekszet vett a méhcsalád, utóbbiak pedig azért, mert beülhettek az autójukba, s a lurkók elaludtak a sok szökdécseléstől.
A fenti eset csak egy a sok ezer közül, amely a hétvégén lezajlott Csíkszeredában, de lehetett volna akár Székelyudvarhelyen vagy Gyergyószentmiklóson is, ha ott is akkora újdonsággal kezdték volna a nagy felszabadulást az emberek, mint a megyeszékhelyen.

Kopacz Gyula

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.