péntek, november 27, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

A mi, egykori kisvárosunk

Ötvenöt éve, március elsején történt. A sikeres államvizsga után pár nap a tartományi központban, várjuk „a repartíciót”, mert csak tartományt választhattunk, hármat. Jómagam kétszer Brassó, egyszer a MA Tartományt kértem. Utóbbit kaptam, pedig szerettem volna visszamenni az erdővidéki Nagyajtára, Kriza János szülőfalujába, ahol előzetesen önálló vidéki életem első kilenc hónapját töltöttem.
Mennyi is telt el azóta? 55 év, most volt, amikor még 22. születésnapom előtt bedobtak a mélyvízbe, illetve a Gyergyói-medencébe, Székelyföld szélébe… Az, hogy ez Kicsi-Szibéria, nem tudtam, csak hallomásból annyit, hogy ott van valahol a Gyilkos-tó és még azon is túl a Békási-szoros…
Esős nap ez a március elseje, de találunk egy fiákert az állomáson, és felhajtatunk a Rajonhoz, ez az egyetlen cím, amit ismerünk. A betyárbútor 1-1 kartonbőrönd, benne egy váltás fehérnemű, tisztálkodóeszközök, kollegámnál egy egész sült tyúk, nálam néhány papírszalvétába csomagolt szendvics. A tejüzlet fölött van a Rajoni Mezőgazdasági Tanács (később tudjuk meg, hogy ez lesz a kenyéradó gazdánk). Három szoba, bemutatkozunk, s a fásládára leülve a hazaiból falatozunk, kíváncsian várva, mi lesz velünk új hazánkban. Végre „átvesznek”, megtudjuk, hogy a Gépállomás fog alkalmazni, akkor még az egyetlen a medencében, másnap átvisznek oda, addig ebédeljünk valahol és keressünk szállást egy éjszakára. A szemközti vendéglőben kissé felenged hangulatunk, amit a barátságtalan fogadtatás okozott, az ebéd jó, a bor vagy sör is elfogadható, az egyiket kértük, a másikat kaptuk, pincérünk „nagy figura”, de aztán már többször meggyőződünk róla, hogy nem szabad haragudni rá, mert Laji, vagy „sógor” ilyen… Kényelmes a magánház szobája, másnap irány a szomszédos nagyközség, ahol röpke hét alatt munkakönyvet és munkaszerződést is kapunk. Majd beiktatnak, kollegám Szárhegyet, én Újfalut kapom, úgy ahogy a Tartomány döntött még februárban.
Így kezdődött.
(Az már csak részletkérdés, hogy egy hónap múlva egyikünk sincs a Tartomány által nekünk adott „jobb helyeken”, jön az „alerta”, az újra „repartizálás”, és a régebbi szakik elszippantják tőlünk azokat, mondván, mi újak vagyunk, mindegy hol lakunk, a „rajoniaknak” pedig ingázni kellene…) Ez az első övön aluli ütés, amit a „mélyvíz” hozott. Szerencsémre megtudtam, hogy még van pár „eredeti figura” is a Főtéren, J. bácsi a gyógyszerész, M. Pityu, az órásmester és F., a trafikos, akik egymás bosszantását úgy végzik, hogy „feldobják” az egyhangúságot, s nem lesz harag abból, ha a „szomszéd” szellemesen visszadobja a labdát. (Jó lenne, ha íróember végre rögzítené ezeket az utókor számára.)
A „hatalom” képviselői nem voltak ilyen humorosak az ifjú szakemberekkel, kollégám hamar tett is ellene: lelépett, s amikor tettét „hivatalosan” is bejelentette. A kérdésre, hogy honnan beszél, csak annyit közölt lakonikusan: a Postáról.
Saját bőrömön megtapasztaltam, hogy a nép egyszerű fiainak nem lehet saját véleménye, még szakszempontból sem, „ŐK” csak azt tudják, hogy VETNI KELL, és hogy MÉG TÖBB PITYÓKÁT a dolgozó nép asztalára, még akkor is, ha a termelés kárára megy, vagy a termelő a kárral marad. Helytelen szavaimat, különvéleményemet a Rajoni VB megtárgyalta, de nem büntette, ezt az Egyetlen Hatalom felülvizsgálta, kaptam egy írásbeli büntetést, ami anyagilag nem érintett, és egy vigasztaló szót hazamenet, ha jó fiú leszek, fél év múlva a „doszáromból” kiveszik. (Lehet még ott van, kérem rehabilitáljanak, 50 év alatt csak elévült…) Kései sirató? Akik a sportszerűtlen akciókat egy kényelmesebb szék, egy nagyobb adag hús reményében, kevesebb „iskolával” ellenünk elkövették, azok már mind elmentek erre-arra, sajnos sorstársam is, de a fiatal mezőgazdászok azért jó, ha tudják, elődeik két tűz között lavíroztak, de azért sikerült egyenes gerinccel túlélni a „szocialista mezőgazdaság” emberpróbáló éveit. A gyomorfekély, az értékes utasítások lenyelése nem minden kollégának adta meg a nyugdíjkorhatár elérésének lehetőségét. Soroljam őket?
De hittel és humorral túléltük, megértük, megéltük a Mi kisvárosunk átalakulását, a közeli Kisüzletben, „Eszternél” több hentesáru van, mint az egykori Csemegében egész léte alatt, válogathatunk az éttermekben, gyógyszertárakban, és cukrászda már nem csak a Hóvirág van… Üzletek bő választékkal, útjaink, járdáink is alakulnak, a kanalizálás, azaz a szennyvíz elvezetése is már régen megszületett. Hol van már az egykori illemhely az első emeleten…? És hol van már a két „szőrös Pobeda”, a fiáker, taxivállalat több is van a városban, hívásra pár perc alatt ott terem, és van Múzeumunk gazdag programokkal, tévéállomásunk kettő is, heti- és napilapunk, Művelődési Házunk, tágas könyvtárunk, új, modern kórházunk a poliklinikával egybeépítve, Szent Erzsébet Öregotthonunk, két nyugdíjasklubunk, sportpályánk tribünnel, fedett jégpályánk ismert jégkorongcsapattal. Már csak civilizált, művelődni, sportolni vágyó lakosság kell.
Részemről „mellőztem” volna a Rajoni Pártbizottság, a Kórház megismerését belülről, de így edződik az acél, mondta Osztrovszkij, és elkerültem volna azokat a „jó barátokat”, akik szemembe szépeket mondtak és hátulról ledöftek. Igaza volt Kiplingnek, „inkább egy tigris a síkságon, mint egy kígyó a fűben”.

Szathmáry János, Gyergyószentmiklós

Írjam? Ne írjam? Néha hazalátogatva a Kincses Városba, mindig eldicsekedtem, hogy egy valódi székely kisvárosba sodort a sors, s későre megtudtam, hogy a régi központ az örményeknek köszönheti arculatát… De a tömbházak sora, a már nem nagyon működő ipari létesítmények látványa másfajta politika eredménye.

[box type=”shadow” ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]

Kapcsolódó cikkek:

14,237RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb