A mesélő falu kilép a faluból

49

Minden baj, minden nyomorúság az idő teltével mesévé lényegül át – állapította meg Sándor Edit csíkszentdomokosi könyvtáros, a Mesélő falu program egyik kezdeményezője és lelkes működtetője. Azt is mondta, hogy amióta a régiek történeteit hallgatja, vagyis 2011 óta, könnyebb lett az élete.

Önkéntes adatgyűjtők álltak munkába, céljuk közösségi, s csak másodsorban néprajzi jellegű Fotó: Balázs Árpád
Önkéntes adatgyűjtők álltak munkába, céljuk közösségi, s csak másodsorban néprajzi jellegű Fotó: Balázs Árpád

Csíkszeredában, a Riehen Egyesület székhelyén tartott szemináriumon mutatkozott be tegnap Csík­szent­domokos, a mesélő falu, vagyis a 2011-ben elindított helyi kezdeményezésű program.

Hogyan kezdődött?
– A Székelyföld folyóirat 2011/3. számában jelent meg Péter László irodalomtörténész A legkiválóbb székely mesemondó című tanulmánya, amely a méltatlanul elfeledett csíkszentdomokosi mesemondó, Albert András alakját idézte fel – elevenítette fel a program kiindulópontját Sándor Edit. – Ekkor kezdtünk kutatni régi mesemondóink, azok családjai után a gyermekek és a pedagógusok bevonásával. Rendezvények sorozata következett, 2013-ben pedig már egy meséskönyv is megjelent az 1930-as években gyűjtött csíkszentdomokosi mesékből. A kötetben 17 mesemondó több mint kétszáz meséje olvasható, mintegy ezer oldalon.
2013-ban a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum régi fotókat, dokumentumokat kezdett gyűjteni, és ezekből nagysikerű Múltidéző kiállítás nyílt. Közben létrehozták a www.meselofalu.ro honlapot, amelyet azóta frissítenek, feltöltenek tartalommal gyermekek által készített kisfilmektől a begyűjtött fotók galériájáig. A pedagógusok is bekapcsolódtak a programba. Még megyei színjátszó versenyt is nyertek a tanulók a Domokoson gyűjtött mesékből egyik pedagógus által színpadra állított mesejátékkal, emelte ki Lázár Csilla, a Soros Oktatási Központ munkatársa, a Márton Áron Múzeum egyik alapítója. – A gyerekek könnyen visszatanulták nagyapáik elfeledett szófordulatait.

A történetektől a sztoriig
Lázár Csilla azt mondta, a mesélés általi közösségépítésnek világszinten hagyománya van, a történetek közösségépítő tényezők: tanítani, tanulni, ihletet meríteni, összefüggéseket és kapcsolatokat teremteni, információkat megosztani kiválóan lehet a segítségükkel.
A történetek fontosságát egyre több helyen felismerik, gyakran az oktatók, a kiállításszervezők, az előadók is tudatosan alkalmazzák, hiszen egy-egy sztori révén sokkal hatásosabb az információátadás. Többek között ezért gondolták tovább a kezdeményezők a programot, és próbálták úgy kitalálni az idei, a Soros Oktatási Központ által támogatott folytatást, hogy a történetmesélés minél hatékonyabban visszataláljon a közösséghez. Közösen döntötték el, hogy mi az, amiről leginkább meséltetni szeretnének. Hat helybéli fiatal vállalta ezt: régi kendőkről, nők helyzetéről, háztartásról, iskoláskorról, népi gyógymódokról beszélnek az általuk felkeresett személyek, s a történeteket közösen értelmezik, újragondolják, hogy decemberben majd egy nagyobb rendezvényen mutassák be a falunak.
– Ez nem szakmai értelemben vett néprajzi gyűjtés – hangsúlyozta Lázár Csilla –, hanem azt kutatjuk, hogy a helyi közösségben mi hasznosítható, mi vihető vissza.
Az egyik önkéntes gyűjtő tegnap egy rövid ízelítőt is bemutatott az általa gyűjtött kendőkből és történetekből a jelen lévő időseknek, könyvtárosoknak, olyan meghívottaknak, akik hasonló projektbe szeretnének kezdeni, s akik számára kedvcsináló lehetett a domokosi kezdeményezés.
– Az idő mesévé szépíti a nehéz idők szomorúan vidám, keservesen boldog élettörténeteit – zárta bemutatóját Sándor Edit. – Szükségünk van a mesélőkre, fontos, hogy meséltessünk és továbbadjuk a hallottakat. Nekem, amióta meséltetek, könnyebb lett az életem, és azt is látom, hogy a napi gondjaim eltörpülnek az öregjeink történetei mellett.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.