A mélyszegénységben is meg lehet találni az örömöt

115

A csíkbánkfalvi születésű Ka­lányos Ottó már kisgyermek kora óta pap szeretne lenni, és nem rejti véka alá a hittel és a roma életformával kapcsolatos véleményét. A jelenleg Háromszéken szolgáló kispap arról mesélt lapunknak, hogy milyen élményekkel gazdagodott, amióta a cigányok lakta sepsiszentgyörgyi Őrkőn tölti mindennapjait. Tartott a diszkriminációtól, hiszen a roma közösségek nehezen fogadják el, ha egy cigány származású fiatal nem alapít családot és a papi hivatás mellett dönt, de rájött, hogy ebben a közegben nem nagy szavakra, hanem tevékeny szeretetre van szükség.

Házszentelés első alkalommal. Szegénységben is boldogság a hajlékokban

– Hogyan került Őrkőre és meddig marad?

– A hétéves gyulafehérvári papi képzésbe beletartozik a pasztorális év is, ami abból áll, hogy mi, kispapok az alapképzés elvégzése után egy évet eltöltünk két különböző plébánián, ahol tapasztalatokat szerzünk, ezáltal jobban megismerhetjük a hivatásunkat. Minden osztálytársam, köztük én is nagy izgalommal vártuk, hogy hová is fognak kihelyezni. Amikor megtudtam, hogy a sepsiszentgyörgyi Őrkőre, a Mária világ királynője plébániára helyeztek, bevallom, izgultam. Hiszen ezen a helyen száz százalékban cigány közösség él. Fél éve teljesítek itt szolgálatot Márkus András plébános atya és a cigány közösségben tevékenykedő szeretet misszionáriusai mellett, terveim szerint pedig február elsejétől ugyanitt folytatom feladataimat.

– Idén szentelt először házat. Milyen élmény volt betérni a romák hajlékaiba?

– Sok mindent megtapasztaltam a szentelések folyamán. Szegénység, gazdagság, nincstelenség és jólét, de mindezek mellett jelen volt a felhőtlen boldogság minden egyes arcon. Nagy öröm elvinni Jézus Krisztust ezekhez a testvérekhez. Nagy öröm, mert nem a pénz dominál. Hiszen valljuk be, manapság annyira elterjedt a házszentelésekért kapott adománynak a fontossága, hogy sajnos sok család van, aki éppen azért nem engedi be Jézus Krisztust, mert szegény, vagy mert az ünnepek elvitték a pénzt. És sorolhatnám. Itt a cigány testvérek között – bár először szenteltem házat – megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor ténylegesen Jézust várják, és az imádságot nagy áhítattal mondják. Ilyenkor kissé megszűnik a pap szerepe, s a család ténylegesen az Úrra koncentrál. El tudom mondani, hogy nem csupán egy szokásnak voltam a szemtanúja, hanem tényleges csodának, amely a családok és Jézus Krisztus között történt.

– Azt gondolnánk, hogy romaként könnyebb dolga van ebben a közösségben. Milyenek a tapasztalatai?

Család nélkül, mégis sok-sok gyermekért felelve. Példamutatás

– Nagyon izgultam, hogy milyen lesz itt szolgálnom. Nagyon sokan mondták, hogy nehezen, sőt egyáltalán nem fognak elfogadni, mert cigány vagyok, s épp emiatt nem értik majd meg, hogy ennyi idősen miért nincs családom és gyermekem. Ebben a kultúrában ez szégyen. De miután eltelt néhány hét, elfogadtak az itteniek. Nagyon barátságos emberek. Én azt tapasztaltam, hogy ide nem nagy szavak kellenek, sem ígéretek vagy hangzatos prédikáció, hanem együttérző, folytonos és tevékeny szeretet. Sokszor látogatom meg a családokat, kellemetlen szagok, mélyszegénység, egyszobás lakások tárulnak elém, de minden egyes háznál ugyanazt tapasztalom: boldogság és öröm. Sok gazdag ember elkényeztetett gyermeke példát vehetne a cigány, nincstelen gyermekek reakciójáról: őszintén örülnek a betérőnek, ez leírhatatlan számomra. Sokszor tényleg csak egyik napról a másikra élnek ezek az emberek, de mégis öröm van az arcukon, amikor papot látnak. Ezt hiányolom a magyar testvéreinkből. Főleg a gyerekekből. Amikor apuci és anyuci folyton megvesz mindent, akkor legtöbb esetben a gyermek magányos lesz, anyagias, befele forduló, mert hiányzik a megélt szeretet.

– Mi a legnagyobb kihívás, amivel szembenéz?

– Igazából az, hogy nem tudok mindenki kénye-kedve szerint cselekedni. Ebben a cigány közösségben nap mint nap találkozok a szegénység, nincstelenség problémájával, de furfangos észjárású emberekkel is, akiknek olyan jó meggyőzőképességük van, hogy bármit képesek elérni. Nagyon nehéz kiszűrni azt, hogy ki az, akin ténylegesen segíteni kell, és ki az, aki kényekedve szerint átvág. Pasztorális szempontból pedig nagyon sokat kell tenni, de nagyon sokat is tettek már a szeretet misszionáriusai, valamint Márkus András atya. Legnagyobb problémának, kihívásnak az államsegélyt látom, amely teljesen megbénítja az egészséges, jó fizikummal rendelkező cigányok életét. Akár akarva, akár akaratlanul. Miért dolgozzon az, aki a semmittevésért megkapja azt a bizonyos összeget? Mondhatnánk azt is, beteg lenne, ha dolgozna! Addig, amíg a cigányokat nem kezeljük ugyanolyan emberként, mint a magyarokat, és nem részesülnek ugyanolyan bánásmódban, addig a probléma csak fokozódik. Abból a sok pénzből, amelyet az állam elpazarol a cigányok támogatására, rég munkahelyeket tudtak volna létrehozni. Nem halat kell adni a kezükbe, hanem meg kell tanítani halászni őket! Ez kihat a pasztorációs munkára is, mert nagyon sok cigány azt nézi, hogy megéri-e neki az adott foglalkozás, kap-e valamit cserébe, mert ha nem, akkor arrafelé sem megy. Tehát lelki és szociális téren is a legnagyobb kihívás a segélyek következtében elpuhányodott, kiszolgáltatott állapot legyőzése.

– Milyen tevékenységekkel próbálják javítani az életminőséget?

– Pozitív visszajelzéseket kapunk a törekvéseinkre vonatkozóan. Ittlétem alatt sikerült kialakítanunk egy 24 tagból álló önkéntes csapatot, amelynek célja és feladata, hogy az itteni, őrkői cigány fiatalok életét kissé megváltoztassák. Célunk kizökkenteni a mindennapi rutinba belefáradt ifjakat, ezért sporttevékenységeket és egyéb foglalkozásokat hoztunk létre számukra. Az eddig megvalósított elképzelésekhez további terveik is társulnak, a lényeg, hogy lelkes csapatunk – Márkus András atya támogatásával, Isten áldásával – halad előre.

– A településen cigány plébánia is található.

– Igen, mert Márkus András plébános öt éven át tanulmányozta a városban lakó cigányok életét, lehetőségeiket, egyházhoz való kapcsolatukat, majd jelentést tett Jakubinyi György érseknek egy személyi plébánia felállításának szükségességéről. 1996. augusztus 1. óta működik tehát Erdély egyetlen „cigány plébániája”, ahol jelenleg egy plébános és 6 nővér vezetésével pezsgő hitélet folyik, elsősorban a gyermekek és az ifjúság körében. De lassanként az idősek is megszokják, hogy van saját templomuk, ahol mindennap találkozhatnak az Úr Jézussal. Évente 50-60 körüli a keresztelések száma, míg az elhalálozások száma nem haladja meg a 20-at.

Megéri tenni értük. Értékek kibontakoztatása

– Személyes céljai között szerepel-e a cigányság inspirálása?

– Hangsúlyoznom kell, hogy a cigány nép nem olyan buta, mint amilyennek sokan gondolják. Nagyon jó felfogóképességük van a gyerekeknek, akikben én az értéket látom. A mi feladatunk – kispapok, papok, tanárok, vezetők –, hogy megadjuk ezeknek az értékeknek a kibontakozási lehetőséget. Mert ez nagyon fontos. Úgy tudok haladni előre, ha segítenek nekem, s úgy tudom megköszönni mindezt, hogy én is segítek másokon. Tehát a gyerekekben rejlő tehetség és érték az, ami nap mint nap azt mondatja velem, hogy megéri tenni értük, megéri pasztorálni őket és fogni a kezüket, mert annak idején én is így tudtam haladni az életben.

– Milyen elképzelésekkel vágott neki az újévnek?

– Egyelőre a gyakorlati év utáni két tanulmányi évre koncentrálok, és kérem a Jóistent, hogy adjon kitartást a papi út felé, valamint adja, hogy jó szolgája legyek. Ha úgy akarja, és cigánypasztorációra hív, akkor természetesen örömmel vállalom. Vannak elképzeléseim, de Istenre bízom a jövőmet. Eddigi életem során nagyon sok megpróbáltatás történt velem, sőt mondhatnám azt is, hogy lehetetlennek tűnő események is, de Isten mindig kivezetett ezekből a helyzetekből, ezért bizakodva nézek előre. Amikor megszülettem, anyám a kórházban hagyott. Az orvosok teljesen lemondtak rólam, mert nagyon beteg voltam, és úgy hagyták el a betegágyamat, hogy már csak a csoda segíthet rajtam. Amikor ez a történet jut eszembe, és a mostani helyzetemre gondolok, ráébredek, hogy mennyire akarja Isten, hogy tényleg az Ő szolgája legyek. Ez ad hitet és erőt a mindennapokban. Emiatt megyek tovább az utamon.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.