2021, január 28, csütörtök.
custom_html_banner1

A megelőzés fontosságára figyelmeztetnek

A cukorbetegségre, annak kezelésére, de még inkább megelőzésének fontosságára hívta fel a figyelmet a Gyergyói Cukorbetegek Egyesülete nyílt napján. Mint hangsúlyozták, érdemes mindenkinek odafigyelnie vércukorszintjére, hiszen nagyon sokan úgy betegek, hogy nem tudnak róla.

Vércukorszintmérés a nyílt napon. Népbetegség, mégis kevesen tudnak róla
Vércukorszintmérés a nyílt napon. Népbetegség, mégis kevesen tudnak róla

Rendezvények által igyekszik a betegségről tájékoztatni az embereket a Gyergyói Cukorbetegek Egyesülete: egy hónappal ezelőtt a tagok számára komoly állapotfelmérő vizsgálatokat biztosítottak, az elmúlt hétvégén pedig nyílt napot tartottak. Suciu Gábor elnök azt mondta, a céljuk ezúttal is az volt, hogy minél többen szerezzenek információkat a betegségről, ugyanakkor az egyesületről is, hogy bármikor bizalommal forduljanak hozzájuk. Ez alkalommal ingyenes vércukorszintmérést is biztosítottak.
– Nagyon fontos a megelőzés érdekében, hogy mindenki ellenőriztesse vércukorszintjét, hiszen a statisztikák szerint minden negyedik ember cukorbeteg, csak nem tud róla – fogalmazott a szervezet vezetője.
A nyílt napon a diabétesz kezelésében használt régi és új eszközöket állítottak ki, valamint az érdeklődők rendelkezésére bocsátották az egyesület magyar nyelvű szakkönyveit. És legfőképpen beszélgettek az érintettekkel és az érdeklődőkkel a betegségről, annak kezelésről, a cukorbetegek életmódjáról.
Az egyesület már a következő eseményére készül, amelyet a Cukorbetegek Világnapja alkalmából szerveznek novemberben. Erre neves szakembereket hívtak meg, hogy előadásokat tartsanak Gyergyó­szent­mik­lóson a cukorbetegség témakörében.
Az elnök azt mondta, fogadják az új tagokat is, minden hétfőn tartanak találkozókat a Kárpátok utca 8. szám alatti székhelyükön, ott lehet jelentkezni személyesen, de akár telefonon, interneten is szolgálnak információval az érdeklődőknek.

Lázár Hajnal

Kapcsolódó cikkek:

14,357RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb