A lakosság segítségét is várják a tervezésben

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken

949

Nagy fellendülést eredményezhet az Udvarhelyszék délnyugati részében található települések számára, ha megvalósul a megyei utak teljes körű rehabilitációja. Külső forrásokból készülnek közel 50 kilométernyi út felújítására, és a beruházásnak köszönhetően végre aszfalton lesz megközelíthető több falu is.

Petek felé. Egyelőre szekereknek kedvez az út, de változás várható Fotó: Facebook

Barti Tihamér, a megyei önkormányzat – európai uniós alapokért felelős – alelnöke adta hírül, hogy aláírták a szerződést az Ócfalva–Kányád–Székelypetek, illetve a Kányád–Dálya–Homoródszentpál–Ok­lánd–Kovászna megye határa kö­zött vezető megyei utak kivitelezési terveinek az elkészítésére. Az összesen 48,3 kilométer hosszúságú útvonalak felújítása a megyei tanács eddigi legnagyobb egybefüggő útrehabilitációs projektje, amely európai uniós forrásokból valósul meg: a Regionális Operatív Programban 124 millió lejt nyertek el erre a célra – tudtuk meg az alelnöktől.

Aszfaltozzák a kövezett utakat
Összetett munka, vegyes beruházás ez a korszerűsítés: az aszfaltozott részeket felújítják, hat hidat renoválnak, hármat kicserélnek, a leágazásokat, mellékutcák bejáróját is leaszfaltozzák – ebből összesen 92 van. Jelenleg csak Kányádig ér el az aszfalt, de a projekt részeként végre korszerű úton lesz megközelíthető Petek, Jásfalva, Ége és a műemlék templomáról híres Székelydálya is – magyarázta Barti Tihamér alelnök.
A nyertes nagyváradi cégnek 3 hónapja van arra, hogy elkészítse a kivitelezési tervet. Ebben a fázisban a lakosság segítségét is kérik, hogy olyan, helyi jellegű anomáliákat jelezzenek, amelyek a térképről nem olvashatók le, de az ottlakóknak tudomásuk van róla. Olyan információkat várnak, hogy például hol szokott megcsúszni az útfelület vagy például nagy esőzések elején milyen helyszíneken gyűl meg a víz.

Szerződésaláírás. Új idők várnak az érintett falvakra Fotó: Csedő Attila

Összekötő utak
Ahogy elkészül a kivitelezési terv, kiírják kivitelezésre is a közbeszerzést. Barti elmondása szerint a terv függvényében dönthetnek majd arról, hogy egyben hirdetik meg a kivitelezést vagy részekre bontják. Óvatos becslések szerint optimális esetben akár még idén ősszel elkezdődhetnek a munkálatok – tájékoztatott Barti Tihamér.
– Megvan a pénz, megvan a tervező, elindult a folyamat – összegzett az alelnök. – Nagyon fontos, hogy ebben a térségben is járható utak legyenek, modern szakaszok kössék össze a megyét a szomszédos Kovászna és Brassó megyével. Turisztikai szempontból is rendkívül fontos a beruházás – tette hozzá.

Falufórumokat szerveznek
Bíró Barna Botond, a megyei tanács másik alelnöke, az udvarhelyszéki RMDSZ elnöke nagy reményekkel tekint e beruházás elé, hiszen Udvarhelyszéken ez stratégiai fontosságú lépésnek számít, mert olyan települések felé épül korszerű út, ahol még sosem volt aszfalt. Mint mondta, nagy elégedettséget jelent, hogy sikerült Petek irányába is kiterjeszteni a projektet. A Leányerdőn át Homoródszentmártonról Homoródalmásra vezető úttal, illetve az Abásfalvát is érintő szakasz korszerűsítésével együtt a megújuló úthálózattól gazdasági fellendülést vár, mert sokkal könnyebb lesz a települések megközleítése és nagyobb lehetőségek nyílnak a mezőgazdasági, vidékfejlesztési, turisztikai vállalkozások előtt. Ugyanakkor egy-egy infrastrukturális beruházás az ingatlanok értékét is megemeli, azáltal növelve a helyi közösségek jólétét – jegyezte meg az alelnök.
A mostani időszakkal kapcso­latosan Bíró Barna Botond is hangsúlyozta a lakossági észrevételek fontosságát, mint mondta: falufórumokat szerveznek az érintett településen, és kéri a lakosokat, hogy meglátásaikat most, a tervezés időszakában fogalmazzák meg, mert később már nem lesz lehetőség módosításra.

Asztalos Ágnes

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek