A kultúrotthon a fő megvalósítás

Gázhálózat-bővítés, biomassza-erőmű Madéfalván

68

A kultúrotthon felújítása volt az elmúlt év legnagyobb eredménye Madéfalván. Idén elsősorban a már korábban elkezdett beruházásokat folytatják, ugyanakkor fejlesztési terveket is elkészítenek – közölte lapunkkal Csibi József, Ma­défalva polgármestere.

Csibi József Fotó: Kovács Hont Imre / Archív

Sikerült felújítaniuk a kultúrotthont, amelynek az értéke a 3 millió lejt is meghaladta – kezdte a megvalósítások felsorolását Csibi József. Hozzáfűzte: az afterschool építése jelenleg is zajlik, júliusban befejezik. Magyar állami támogatásból sikerült a Siculicidium-emlékmű környékének rendezése, közel 670 ezer lejt kapott erre az önkormányzat. Tavaly elkezdték a községi utak felújítását is. Augusztus végén írták alá a kivitelezési szerződést, év végéig a munkálatok 35 százalékát befejezték. Az 5,4 millió lejes uniós támogatásból finanszírozott beruházás befejezésére két év áll a kivitelező rendelkezésére, de az elöljáró szerint előfordulhat, hogy még idén befejezik a 4,5 kilométernyi községi út aszfaltozását. Ezenkívül a Helyi Fejlesztések Országos Programjában (PNDL) elnyert 9,1 millió lejes támogatásból újabb 6,6 kilométernyi községi út felújítását tervezi az önkormányzat.
Tavaly ugyanakkor elkészült az új polgármesteri hivatal terve is. Az új székházat a régi 4-es számú iskola épületéből alakítják ki, ugyanis az itt működő óvodai csoportok a jövőben a magyar kormánytámogatással épülő új óvodába költöznek.
Hozzáfűzte: bár nem az önkormányzat bonyolítja le, hanem a helyi egyházközség, de lényeges beruházás, hogy magyar állami támogatással új óvoda jön létre: a jelenlegi napközi otthon tetőterében fogják kialakítani. Most zajlik a beruházás tervezése.
Az önkormányzat nagyobb volumenű turisztikai fejlesztést is tervez, most dolgoznak azon, hogy összeállítsák a szakértői csaptatot, az idei év folyamán elkezdik a tervezést. Egyelőre bővebb információkkal nem szolgált. Pályázni fognak biomassza üzemre is, továbbá a gázhálózat bővítése is napirenden van – sorolta a terveket az elöljáró.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.