A közös játék ünnepe

Népi gyermekjáték fesztivál Ditróban

155

Énekkel, tánccal, népi gyermekjátékokkal készültek a gyer­gyó–ditrói óvodások a második alkalommal szervezett Népi Gyermekjáték Fesztiválra. A nagyközség száz óvodáskorú gyermeke benépesítette a sportpályát, ahol tegnap délelőtt tartották a régi-új rendezvényt.

Népviseletben, jó kedvvel. Játék és tanulás Fotó: Boncina-Székely Szidónia

Mély kútba tekintek, arany­szálat szakítok – ezzel a mottóval szervezték második alkalommal a Népi Gyermekjáték Fesztivált a gyergyóditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola óvónői. A rendezvényt több mint tíz évvel ezelőtt álmodták meg, majd néhány év kihagyás után tavaly Szőcs Teréz óvónő kezdeményezésére újraindították.
Az óvodások népviseletben érkeztek a sportpályára, ahol mindegyik csoport bemutatta kedvenc népi gyermekjátékát, majd közös tánc és éneklés következett.
– Ez a nap a közös játék öröméről és élményéről szól a gyerekeknek, nekünk, pedagógusoknak pedig arról, hogy megismertessük velük népi kultúránkat és hagyományainkat, hiszen ez fontos feladatunk. Emellett nagyon jó alkalom ez a fesztivál arra is, hogy egy napot népviseletben töltsenek a gyermekek, barátkozzanak vele, szeressék meg, viseljék méltósággal – összegezte a rendezvény célját Puskás Anna, a Siklódi Lőrinc Általános Iskola igazgatónője.
A rendezvény lezárásaként a Ditrói Fészek kezdeményezésére a nagytemplom kertjében fenyőfát ültettek Ferenc pápa székelyföldi látogatásának emlékére. Az ajándékba kapott fát Bíró Károly segédlelkész áldotta meg a pedagógusok, az óvodás gyermekek és szüleik jelenlétében.

Boncina-Székely Szidónia

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek