A korondi hegyen mutatták be a kötetet

45

Ezúttal két tanyafaluban, Pál­pa­takán és Fenyőkúton mutatták be tegnap lapunk munkatársa, Kovács Hont Imre Tanyavilág című riportkötetét. Mint a szerző megjegyezte: öröm számára, hogy a kötetet azok között ismertetik, akikről a leginkább szól. A korondi hegy két települése mellett a riporter szülőfalujában, a marosszéki Kibéden is bemutatták a kiadványt.

A szerző dedikál Fotó: Simó Márton

Hasonlóan a korábbi anyaggyűjtő tereputakhoz, iz­galmasra sikeredett a tegnapi Korond községi könyvbemutató is: szerkesztőségünk munkatársai a nagy havazás miatt autójukkal a hóban rekedtek, így részben gyalog jutottak el Fenyőkútra, ahol a misét követően az általános iskolában, szűk körben mutatták be a Tanyavilág című riportkötetet.
Ezután Pálpatakán, a templomban is megismételték a könyvbemutatót: itt a misére látogató hívek alkottak népes közönséget, és kollégánknak az a „kiváltság” is megadatott, hogy az oltár előtt állva beszélhetett könyvéről azoknak, akikről szól. A bemutatók kezdeményezője lapunk munkatársa, Simó Márton volt.
A kötetben ismertetett Hargita megyei tanyafalvak közül mindeddig csak Székelyvarságon tartottak könyvbemutatót, munkatársunknak ezért öröm volt a két korondi tanyabokor meglátogatása.
Ráadásul ezeket követően szülőfalujában, Kibéden is bemutatták a könyvet, ahol – annak ellenére, hogy „kiesnek” a Hargita megyei szórásból – szintén népes és érdeklődő közönség fogadta a szerzőt.
A Tanyavilág című riportkötet továbbra is megvásárolható szerkesztőségünkben.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.